A babasárkány
Egy tipegőkorú gyerek (1 és 3 év között) óriási változásokon megy keresztül. Azzal, hogy lábra áll, újabb szabadsági fokokat nyer, sokkal több önálló tapasztalatot tud szerezni. Elkülöníti magát a szüleitől, megjelenik a saját akarata. Még ha nem is beszél kerek mondatokban, azt a szót már biztosan megtanulta, hogy “nem”. Juhász Katalin gyerekpszichológus hangsúlyozza, hogy az egészséges személyiségfejlődésnek nagyon fontos állomásához érkezik ezzel.
Szeretlek is meg nem is
Ellentmondásos a viselkedése. A gyerek odahívja a szülőt, hogy segítsen, aztán ellöki a kezét. Sokszor látszik dühösnek, elégedetlennek. Ha el akar érni valamit, nyafog, könyörög, ha akadályba ütközik, ordít, kiabál, esetleg üt. Mindezt nem azért teszi, mert elvetemült, rossz gyerek. Egyszerűen nem tudja felfogni, mit jelent a veszély, mit jelentenek a társadalmi konvenciók, valójában a betartandó szabályokat apa és anya akaratával azonosítja. A szülőkkel ebből kifolyólag ambivalens a viszonya, hiszen egy mindenre kíváncsi, de még veszélyérzettel nem rendelkező gyereket bizony sok mindenben kell korlátozni.
Semmi sem sikerül
Nehéz korszak ez a gyereknek, hiszen még ügyetlen. Kiönti a tejet, nem tudja felhúzni a cipzárját, mindenért hozzánk kell fordulnia. Ezt azért is nehéz érzékelnie a felnőttnek, mert relatíve ügyesedik a gyerek. Pedig ez az időszak nem múlik el olyan nap nélkül, amelyben ne érte volna valamilyen kudarc. A szorongást és a frusztrációt egy felnőtt is nehezen viseli. De neki meg van az az előnye, hogy már találkozott ezekkel az érzésekkel, kitapasztalhatta, hogyan védekezhet ellenük. A kicsinek viszont újak ezek az érzések, és ijesztőek, kezelni pedig egyelőre sehogyan sem tudják őket.
Toporzékol, ordít, rúgkapál
Ilyenkor előfordul, hogy a gyerek dührohamot kap. Toporzékol, kapkodja a levegőt, kiabál. Vonaglik, ránk ver, földhöz vág dolgokat, rúgkapál. Csitító mondataink el sem jutnak a tudatáig, a gyengédséget elutasítja. Amikor már rekedtre kiabálta magát, elfáradt, elcsitult, újra lehet vele beszélni. Ő maga is meg van rettenve, és végtelenül hálás, ha végre belefúrhatja magát a karjainkba.
Hogyan kezeljem?
Juhász Katalin szerint az első és legfontosabb teendő, hogy legalább a felnőttek őrizzék meg a nyugalmunkat, ne essenek pánikba. Biztos lehetsz abban, hogy a dühroham mindenképpen el fog múlni, nem kell azonnal, bármi áron véget vetni neki. Az erőszak minden formája csak visszaüt. A kiabálás, a gyerek lefogása, bezárása csak még kétségbeejtőbb reakciókat eredményez. Természetesen nem kell hagyni, hogy megüssön, de bármit teszel is, a nyugodt jelenléted, a határozottságod domináljon inkább, és ne az indulataid.
Beszélj hozzá nyugodt hangon, és amikor már elfogadja a gyengédséget, nyert ügyed van. Öleld magadhoz, és biztosítsd a szeretetedről. Ha teljesen megnyugodott, meg lehet beszélni a történteket. Fontos, hogy ne büntesd, és ne is jutalmazd a hisztiért.
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
