Kisgyerek

A kanyaró már Ukrajnában is tombol, egy gyermek már meghalt

Kanyaró-megbetegedések vannak Ukrajnában: az elmúlt tíz napban kétszázan betegedtek meg. Egy ötéves gyermek bele is halt a fertőzésbe. Az ukrajnai egészségügyi miniszter szerint nincs járvány.
2018. Január 12.
A kanyaró már Ukrajnában is tombol, egy gyermek már meghalt

Uljana Szuprun egészségügyi miniszter újságíróknak azt is elmondta, hogy az ország valamennyi régiójában van elegendő kanyaró elleni oltószer. Orvosok szerint azonban nem kizárt, hogy járvánnyá válhatnak a megbetegedések- írja az MTI.

A fővárosban, Kijevben az év eleje óta már 66-an betegedtek meg, közülük 54-en olyan gyermekek, akik nem kapták meg korábban a védőoltást. Jeleztek megbetegedéseket Kárpátaljáról és Herszon megyéből is.

A dél-ukrajnai régióban tavaly 122 kanyarós megbetegedést jegyeztek fel. Az elmúlt évben a fertőzésbe öten haltak bele, köztük három gyermek.

A kanyaróvírus cseppfertőzéssel terjed, a levegőben akár két órán át is életképes. A legnagyobb veszélyben a kisgyermekek vannak, közülük is azok, akiknek gyenge az immunrendszerük.

Figyelmeztetettek arra is, hogy nemcsak gyermekek, de bármilyen életkorú személy elkaphatja a fertőzést azok közül, akik nincsenek beoltva ellene, és korábban nem estek át kanyarón.

A kanyaró kiütésekkel és magas lázzal jár, komoly, akár életveszélyes szövődményekkel is járhat. Ukrajnában 18 éves korig ingyenes a védőoltás, ennek ellenére a gyermekek mintegy húsz százaléka nincs beoltva.

Kapcsolódó cikkeink kanyaró témában:

Forrás: MTI