A nagyok alaposan előkészítik a terepet. Mire a legkisebb megérkezik, a szülők már rég nem számítanak kezdőnek, a gyermeknevelésben tapasztaltabbak. Kialakul az arányérzékük, átsiklanak a mindennapi apró problémák fölött, nem csinálnak a bolhából elefántot. Rájönnek, hogy a gyerek elég sokat kibír testi-lelki sérülés nélkül. Nem borítja ki őket, ha a kicsi később tanul meg járni, nem eszi meg a spenótot, vagy elkapja a bárányhimlőt.
Ezekkel a kisebb-nagyobb fennakadásokkal eleve számolnak, nem tragédiaként élik meg. Jól tudják, hogy nem érdemes sürgetni a gyereket, nem kell a következő lépést kierőszakolni: a dolgoknak természetes menetük van, sokkal hasznosabb (és egyben kényelmesebb) erre támaszkodni. A legtöbb szülő megtanulja csodaváró kíváncsisággal szemlélni a “többedik” gyerek fejlődését, és képes arra, hogy ne avatkozzon bele lépten-nyomon.
“Gabit az ölemben altatom el. Ő is élvezi, nekem is jó, hiszen olyan kis ölelni való gombóc. Szereti hallgatni, ha énekelgetek neki. A legnagyobb fiamnál az anyukám folyton mondogatta: mikor fogjátok már abbahagyni ezt a kényeztetést? Hallgattam rá, keményebben kezdtem az önálló elalvásra szoktatni. Mindannyian rosszkedvűek voltunk. Most, a három gyerek felnevelése során szerzett tapasztalataim alapján előre látom, hogy Gabi egy idő múlva maga sem akarja majd, hogy álomba ringassák. Játszani fog elalvás előtt, vagy mesét hallgatni, vagy beszélgetni a testvéreivel. Ez a dolgok rendje, már tudom. Éppen ezért nem aggódom annyit, mint a többieknél.”
Elengedni is tudni kell
Természetesen nem mindig csupa móka, kacagás a legkisebb gyerek élete. Nagy az esély arra, hogy a szülők szemében örökké “a kicsi” maradjon. Ez sok esetben kényelmes, hiszen felmentést kap a nehezebb házimunkák alól, nem követelnek tőle annyit, még akkor is támogatják, amikor már nincs igazán szüksége rá. Nem ritka, hogy a szülők rátelepednek a kicsire, egyszerűen nem engedik felnőni, hiszen ő az utolsó lehetőség a babázásra, a gondoskodási vágy kielégítésére.
A gyerek egészséges fejlődéséhez azonban éppen annyira szükséges a kezdeti, szinte folyamatos figyelem, érintés, dajkálás, babusgatás, mint a későbbi időkben az, hogy engedjék önállóan élményeket szerezni, felfedezni, problémákat megoldani, megtapasztalni saját határait és erejét.
A kicsi és a nagyok
A születési sorrend többnyire meghatározza az erőt, a dominanciát. A testvérek közti szeretet, érzelmi közelség viszont nem függ össze azzal, ki hányadik a sorban. Minden gyereknek megvannak az eszközei érzelmei kifejezésére. A kicsik gyakrabban folyamodnak nyílt tettlegességhez, harciasan védik érdekeiket, a nagyok inkább szóban agresszívak – ez nem olyan feltűnő.
A kicsi érzelmi és értelmi fejlődésében sokkal nagyobb az idősebb testvérek szerepe, mint gondolnánk. A nagy – akkor is, ha még csak hároméves – úgy foglalkozik a kicsivel, ahogy a felnőttektől látja: rövid, egyszerű mondatokat használ, ismételgeti, amit az apróság nem ért meg azonnal, magas hangon beszél, gügyög. A baba értékeli ezt: már hét-nyolc hónapos korában kitüntetett figyelmet szentel a nagy testvérnek, keresi a társaságát, utánozza szófordulatait, mimikáját és öltözködését.
Emiatt fordul elő gyakran, hogy olyan tevékenységeket is sikeresen végrehajt, amelyekhez életkora alapján még nem kellene értenie. Ugyanez érvényes a társas viszonyok fejlődésére. A kicsik már másfél éves korukban jól tudják, mivel lehet felbosszantani vagy megvigasztalni a testvérüket, pedig a pszichológiai tesztek alapján egy átlagos gyerek csak négy-öt éves korában képes arra, hogy beleélje magát mások érzéseibe, megértse mások viselkedését.
A testvérekkel való érzelmi közelség, a szülők figyelméért vívott folyamatos csata és az egymás közötti összeütközések azonban segítik az érzelmi intelligencia alakulását. Ez természetesen nem csak a szűk családon belül működik. A kicsik magukkal viszik ezt a képességüket a nagybetűs életbe is.
Szinte minden családban (amíg kicsik a gyerekek) az elsőszülött a meghatározó személyiség a testvérek között: ő a legnagyobb, a legokosabb, a legtapasztaltabb, a legerősebb. Komoly problémát okozhat, ha ez a helyzet veszélybe kerül. Kiderülhet ugyanis, hogy a kisebb testvér okosabb, ügyesebb, akár meg is előzheti a nagyot bizonyos dolgokban. Ez akkor lehet gond, ha a nagy testvérben tudatosul, hogy nem pusztán átmeneti állapotról van szó.
Vigyázzunk arra, hogy a kicsiből ne váljon “bezzeg gyerek”! Nem könnyű a szülőnek egyensúlyt teremtenie ebben a helyzetben. Próbáljuk megtalálni, miben ügyes és tehetséges a nagy, és biztassuk, hogy ő is tűnjön ki valamivel.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
