A kisgyerekkorban a világ elsőkézből való közvetlen megtapasztalására van szükség, lehetőleg valamelyik szülő jelenlétében, az ő segítségével. A korai tévézés bizonyos feltételek mellett valószínűleg nem káros, de inkább csak akkor folyamodjunk hozzá, ha nincs jobb megoldás.
A televízió az elmúlt harminc évben az ipari országokban a mindennapi élet fontos részévé vált, a gyerekek a képernyő közelében, még inkább előtte nőnek fel. Az öt évnél fiatalabbak is egyre több időt töltenek ezzel a tevékenységgel – átlagosan 2 órát naponta – ami több mint amennyit a szabadban vannak. A gyermekek tévézésének megítélése sokat változott az utóbbi időben. Kiderült például, hogy aligha lehet egy kalap alá venni a serdülők és az iskoláskor alattiak tévézési szokásait, illetve ennek hatását.
Még inkább így van ez a legkisebbekkel, a három évnél fiatalabbakkal. Ez utóbbiak esetében nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kisgyermekek fejlődése hihetetlenül intenzív, és nagy mértékben összefügg a szülő-gyerek kapcsolattal, és kettőjük közös tevékenységeivel, azaz interakciójával. A kisbaba az első években akkor fedezi fel a leggyorsabban a környezetet, ha a háttérben valamelyik szülőt mindig biztos támaszként tudja.
Nap mint nap szüksége van arra, hogy cselekedeteinek hatását észlelje. Minél kisebb egy gyerek, annál szorosabb az összefüggés aközött, amit csinál, és aközött, amilyen következményekkel ez jár. Pontosabban ezt az összefüggést, csak akkor látja át a gyerek, ha a hatás és az eredmény között nagyon kevés idő telik el – csecsemők esetében fél-egy másodperc.
A kisbaba megüti a csörgőt, és várja a hangot, de ha ez csak másodpercek múlva jönne, akkor egymástól függetlenül észlelné a két dolgot. Ezért van a kisgyermekkorban rendkívüli jelentősége az állandó szülő-gyermek-dialógusnak. Ez történhet játék, séta, mesélés közben vagy akár bevásárlás, házimunka végzése során.
A fentieknek látszólag nem sok közük van a tévézéshez, pedig valójában azt az aggodalmat alapozzák meg, amelyet mind több pszichológus, pszichiáter érez ezzel kapcsolatban. Kicsit gyakorlatiasabb nyelvre lefordítva: a televízió a három évnél kisebb gyermekek számára nem ad semmi pluszt, így akár ki is hagyhatnánk gyermekeink életéből. Csak az a kérdés, hogy megtehetjük-e ezt, és ha nem, akkor milyen kompromisszumok képzelhetők el.
Ideális esetben a kisgyereket olyan környezet veszi körül, amelyben legalább az egyik szülőnek elegendő ideje és türelme van ahhoz, hogy mindig a megfelelő partner legyen a gyorsan fejlődő gyermeki személyiség számára. A 2-3 éves gyereknek elképesztő mennyiségű ingerre van szüksége a külvilágból: különféle anyagokat akar megtapogatni, a víz tulajdonságait a pocsolyákba való beleugrálással szeretné megismerni, fontosak számára a szagok, zajok, az emberi magatartások, a közlekedés összefüggései stb. A valódi hétköznapi tapasztalatoknak a sokszínűségét semmi sem tudja pótolni.
Csakhogy a szülők általában nem ideális emberek, és azok a körülmények, amelyek között élnek, gyakran nagyon messze van az ideálistól. A legfejlettebb országokban nő különösen gyorsan az egyedülálló anyák aránya. Az egyszülős családokban általában nagyon korán dolgozni kényszerül az anya, de még ha erre nem is kerül sor, a reá nehezedő terhek miatt vélhetően kevesebb ideje, türelme van kisgyermeke korlátlan együttlét-igényét kielégíteni.
A család anyagi gondjai gyakran kényszerítik egyik vagy mindkét szülőt, hogy a kisgyermek által igényelt együttlét helyett pénzkereséssel töltse csaknem az egész napját. És nem szabad elhallgatni, hogy sok családban a munkanélküliség, az alkohol-, gyógyszer- vagy drogfüggőség, a szülők krónikus betegsége miatt a gyerekeket kisebb-nagyobb mértékben elhanyagolják. Ha ezekben a nem ideális, de nagyon is elterjedt mindennapi élethelyzetekben a kisgyerekek órákon át a képernyő előtt kuksolnak, mondhatnánk úgy is, odamenekülnek, valószínűleg a legkisebbik rossz történik velük.
Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy a tévézés a kisgyermek számára nem a legideálisabb elfoglaltság. A szülővel vagy szülőkkel együtt töltött idő, a játék, az egészséges fejlődés szempontjából hasznosabb. Egyes esetekben azonban a tévénézés is lehet hasznos. Ha gyerekeknek való műsort a szülő és gyermeke együtt néz, és annak ideje alatt folyamatosan megbeszélik, hogy mi miért történt, vagyis a szülő segíti az értelmezést, akkor a tévében vagy filmen látottak, akár a gyermek számára új dolgok megvilágítására is alkalmas lehet.
További cikkek a témában:
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
