Állandó illusztrátora az ausztrál Shona Innesnek, akinek az élet nagy kérdéseit feszegető könyvsorozatához készített rajzokat, most ment nyomdába a negyedik része a Rajzolj egy krumplit! könyveknek is, amelyekkel kedves állatokat, vidám karaktereket tanulhatunk meg magunk is rajzolni.
Anyai ágon Agócs Írisz családjának nagy része képzőművész, ahogy elmondta, a dédnagymamája, a nagymamája és az ő testvére is festett, ezért ő “belenőtt a rajzolásba, festésbe, alkotásba”. “Nekem ez olyan természetes volt, én nem tudtam, hogy ezt nem mindenki csinálja. Nálam az evés, ivás, rajzolás egy kategóriában volt” – mesélte, és hozzátette, hogy a szűk családi közegben mindenki alkotott, a testvérei és az unokatestvérei is, ezért ő gyerekként nagyon sokáig nem találkozott azzal, hogy valaki nem rajzol.
Babaszoba.hu: Tanultad is ezt követően a rajzolást, már gyerekkorodban?
Agócs Írisz: Éppen az én évfolyamomban indult Baján egy vizuális iskola nevű művészeti alapképzés, amit fantasztikus művésztanárok csináltak. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy abban az időben – és tulajdonképpen azóta is – egy nagyon különleges helyzet volt, hogy ők nem szabályozták a rajzolásunkat, hanem egészen egyszerűen megismertettek az eszközökkel és a különféle technikákkal, helyzetekbe hoztak minket, amikor mi alkothattunk, és hagytak is minket alkotni. Nem emlékszem arra, hogy bármelyik művésztanár azt mondta volna, hogy “Ezt nem így kell rajzolni”, ilyen szerintem nem hangzott el. Abban kaptunk tanácsokat, hogy hogyan használjunk egy-egy eszközt. Minden, amit most csinálok, az ennek köszönhető.
- Kapcsolódó: Az olvasás pozitív hatásai a gyerek fejlődésére
Babaszoba.hu: Ezek után hogyan talált meg az illusztrációkészítés?
Agócs Írisz: Ez összefonódott azzal, hogy nagyon szeretek a mai napig olvasni, és nagyjából a gimnáziumtól kezdve rettentően erős hatással voltak rám a versek – Weöres Sándort nagyon szerettem, vagy József Attilát, de sokakat mondhatnék. Ez egy hatalmas inspiráció volt: olvastam ezeket a szövegeket, amelyek nagyon mélyre mentek, és rajzban illusztráltam, sokszor a szöveg mellé rajzoltam. Úgy éreztem, hogy ez nagyon jó ok a rajzolásra. Magát a rajzolást szeretem, ahogy húzom a vonalakat, és mindig kellett egy jó ok is arra, hogy rajzoljak. A versek voltak az elsők, amiket nagyon jó oknak tartottam arra, hogy megfessek vagy lerajzoljak.
Babaszoba.hu: Ezeket a rajzokat akkor még magadnak készítetted?
Agócs Írisz: Abszolút. Én a mai napig a magam kedvére rajzolok, és olyan jó, hogy mások megkérnek arra, hogy rajzoljak a magam kedvére, aminek mások is örülnek.
Babaszoba.hu: Hogyan készülnek az illusztrációk? Miben más az, amikor egy munka miatt rajzolsz?
Agócs Írisz: Teljesen hasonlóan állok hozzá a munka felkérésnek is, mint amikor magamnak rajzolok. Szerencsére ma már általában olyan felkérések érnek el, ahol azt sejtik, hogy el fog indítani az a szöveg, amit kapok. Tehát a metódus, hogy kapok egy szöveget, és úgy érzem, hogy azt meg kell rajzolni, maga a motor ugyanúgy működik.
A technikám és a habitusom is nagyon gyorsan pörgő, mindent gyorsan csinálok. Amikor megkapok egy szöveget, etapokban dolgozom, már kidolgoztam, hogyan hatékony a munkám, és ahogyan másokkal tudok együttműködni. Rövid sprintekben csinálom a rajzolást, nagyobb falatokban oldom meg a feladatot.
Amikor végigolvasom a szöveget, van egy diavetítés a fejemben, egy film, amit elképzelek, hogy milyen lesz. De az, hogy mit rajzolok, az nagyban meghatározott azáltal, hogy milyen könyv készül. Szerencsére általában teli oldalas képeskönyveket rajzolok, ahol minden oldalon van illusztráció. Ezt beosztom magamnak – általában kérek egy betördelt szöveget, ahol látom, hogy melyik oldalon mi lesz, és oda felskiccelem. Ez az első lépés, hogy csinálok egy úgynevezett storyboard-ot, egy forgatókönyvet arról, hogy hogyan néz majd ki a könyv egyben. Ha ezt elfogadják, elkezdem elkészíteni az illusztrációkat – azt is tömbösítve, megrajzolom egy nekifutásra az összes illusztrációt, majd jó néhány nekifutásra, egyszerre párhuzamosan megfestem ezeket, 4-5 festőtömbön egyszerre, színenként.
Csak a végén szkennelem be az illusztrációkat, és nem végzek sok utómunkát, csak például a radírmorzsákat veszem le. Amit beszkenneltem, azt beleillesztem a könyvfájlba, és a grafikus, a kiadó már így kapja meg. Szerencsére nem szoktak javítást kérni, ha mégis kérnek, akkor általában újra megcsinálom azt az oldalt, és végül sokszor egy teljesen új illusztráció lesz belőle.
Gyorsan dolgozom alapvetően, az anyukaság miatt is. A kisfiam 4 és fél éves, és mostanában sokat nem járt óvodába a két év karantén miatt, és egy óvodaváltáson is túl vagyunk. Mivel ő most nagyon sokat volt itthon, most kicsit más volt a munka. Nekem kell egy pár óra, amikor befelé dolgozom magam, dobálom el a vázlataimat, és 2-3 óra után érkezek meg abba az állapotba, amikor már van egyfajta flow, egy transz, amíg nem vagyok jelen, egy megváltozott tudatállapot. Amikor ezután eljön az a pont, hogy elkezdek rontani, és már egy zoknit sem tudok megrajzolni, akkor tudom, hogy elfogyott az energiám.
Anyukaként megéltem azt, hogy van fél óra, amíg a kisfiam alszik, és amíg tudnék rajzolni, de be kellett látnom, hogy fél óra alatt nem jutok el ebbe a tudatállapotba. A férjemmel együtt vagyunk itthon és dolgozunk mindketten, és felváltva tudunk vigyázni a kisfiúnkra, és néha van olyan segítség, hogy például a nagypapa érkezik, és akkor van három napom dolgozni. Nekem ezekre a nagyon erős, intenzív időszakokra van szükségem, nem arra, hogy minden nap 8-10-ig leülök, és egy hónap alatt összejön egy könyv, hanem ezekre az intenzív etapokra.
Babaszoba.hu: Hogyan találtak meg a gyerekkönyvek, azok a témák, amikben dolgozol?
Agócs Írisz: Szerintem a habitusom miatt alakult így. Gyerekként azt gondoltam, hogy festőművész leszek, de amiatt, hogy pont a csúnya szóval mondva “csinálást” szeretem, ezért nekem a gyors, könnyű témákra van szükségem. Engem nem tud előre vinni az, ha nagyon sokáig kell egy dologgal foglalkozni. Szóval, ha most egy 2×4 méteres freskót kellene elkészítenem, és mindenkit külön megrajzolni és megfesteni rajta, az nekem fárasztó lenne. Helyette gyorsan rajzolok, mondjuk egy medvét, ami után jöhet a következő.
Babaszoba.hu: Ahogy láttam, az állatos rajzokon belül is sok medvés-mackós illusztrációt készítesz. A medvéknek van valamilyen különleges története számodra?
Agócs Írisz: Imádok ember alakot rajzolni, de úgy könnyű elveszni a részletekbe. Szeretek a kevéssel sokat átadni, és ehhez nekem jobbak a minél sematikusabb dolgok. A medvékkel nincsen semmiféle speciális kapcsolódásom, nekem a Tandori Dezső verseskötetek (Medvék minden mennyiségben, Medveálom madárszárnyon, Medvetalp és barátai – a szerk.) illusztrációival jöttek a medvék: mert iszonyúan semlegesek, jófajta közömbösség jellemző rájuk. Lehet egy medve mérges, cuki, kicsi és nagy is, és sokkal kevesebb plusz meghatározó dolog van rajta, mint mondjuk egy embernél. Például, ha egy embernek van haja, az máris lehet egy plusz meghatározó, hogy kócos vagy jól fésült. Egy medvének van két szeme, egy orra és egy szája, és ha már azzal el tudod mondani, amit szeretnél, az nagyon jó.
Babaszoba.hu: Még az első karantén alatt kezdtél bele a közösségi oldaladon a Rajzolj egy krumplit! rajzokba, amelyek annyira népszerűek lettek, hogy hamarosan könyv is készült belőlük, sőt, hamarosan érkezik a negyedik kötete a sorozatnak. Honnan jött ennek az ötlete, és milyen visszajelzést kaptál az olvasóktól?
Agócs Írisz: A közönségtalálkozókon és a könyvbemutatókon élőben csináltam ezt a foglalkozást. Ennek igazából az volt a célja, hogy megmutassam, hogy nem is olyan nagy ördöngösség létrehozni egy karaktert. Tehát nem azon múlik, hogy lesz-e egy jó medvéd, hogy te mennyit dolgozol azon, hanem hogy tényleg jól eltalálod a karaktert. Ez egy kicsit bíztatás is volt. A “krumpliknak” nagyon nagy volt a visszhangja, nagyon sok visszajelzést kaptam, hogy ez mekkora öröm mindenkinek, hogy én megengedem az embereknek, hogy rajzoljanak tét nélkül.
Nagyon szomorú az, hogy tényleg sok mindenkitől elveszik ezt a lehetőséget. Én azt gondolom, hogy a rajzolásnak inkább az alkotás öröméről kellene szólnia. Onnan kellene indulni, hogy ha mindenki szeret rajzolni, van, aki jobban, van, aki kevésbé, az meghatározza, hogy van, aki keveset rajzol, és van, aki nagyon sokat. Aki nagyon sokat rajzol, annak a keze már annyira ügyes, hogy le tud ülni, és meg tudja tanulni azokat a rajzi technikákat, amik aztán feljogosítják arra, hogy ezt a szakmájaként űzze. Itt kicsit mintha fordítva lenne – meghatározzák az oviban, hogy te nem tudsz rajzolni, kimentél a vonalból, elveszik a kedvet, és utána már minden sokkal nehezebb. Én azt gondolom, hogy minimum általános iskola alsó tagozatig mindenki csak egyszerűen rajzoljon – amit én is megéltem -, próbáljon ki technikákat, kísérletezzen, és ha szeretni fogja, akkor van értelme annak, hogy ezzel tovább menjen.
A “krumplik” egyszerűek, egy kicsit segítenek lerántani a leplet egy nem létező misztikumról, hogy “valaki tud rajzolni, valaki nem” – én ezzel nagyon erősen vitatkozom, mert szerintem rajzolni mindenki tud.
A krumplirajzolás egy nagyon jó szándékú – nem azt mondom, hogy átverés -, de egy kis csapda. Vállalom a felelősséget azért, hogy amikor azt mondom, lajhárt rajzolunk, mindenki, aki rajzol, annál végül készül is egy lajhár. De már az első lépésnél mindenkire rábízom, hogy milyen lajhár is lesz, mert mindenki más krumplit rajzol. Ettől kezdve már az első lépéstől mindenki a saját rajzát csinálja, én csak hozzáadom a karakterjegyeket. De a tudás, a kedv és a rajzolás mindenkinek a sajátja – azt gondolom, hogy ezért szeretik annyira a “krumpli könyvet”. Ez nem a rajzolásról szól, hanem az élményről.
Babaszoba.hu: Szerinted mi az, amit egy jó illusztráció adhat? Miben van az ereje az illusztrációknak?
Agócs Írisz: Lehet, hogy egyébként bizonyos szintig annyira nem jó. Én nagyon jónak tartom azt, hogy a gyerekeknek van saját fantáziája, és azt óvnám, ahogy a saját kisfiamét is óvom. Viszont szövegfüggetlenül nagyon szeretem, ha vizuális ingerek érnek. Talán a kicsiknél különválasztanám azt, hogy van szöveg és van illusztráció, de még ott is jó az, hogy megismerik, hogy például a benne szereplő kisfiú hogyan is néz ki, és képileg kötődnek hozzá. De azt nagyon fontosnak tartom, hogy ne legyen valami túlrajzolva, és jónak tartom, ha nagyon elnagyoltak a képek, amikhez sokat kell képzeletben hozzátenni. Viszont azt is látom, hogy a kicsiknél nagyon fontos, hogy harmonikus legyen az illusztráció – ami képileg nagyon izgalmas egy felnőttnek, vagy művészetileg, az a kicsiknek sokszor nem megy át, mint illusztráció, azt már nem biztos, hogy ők tudják párosítani a szöveggel.
Most készülnek illusztrációim egy könyvhöz, egy antológiához, amiben nagyon nehéz témák lesznek – azon sokat gondolkoztam, hogy ott viszont nagyon nagy felelősségnek érzem azt, hogy milyen képek kerülnek mellé. Azt gondolom, hogy valószínűleg a nehéz témák mellé kell valamilyen könnyű technika, mint az akvarell. Mert nem szabad egy nehéz témát valamilyen nagyon intenzív, faltól-falig színes képpel illusztrálni – de ez az én vízióm erről. Pont a nehéz témáknál, mint a magyarul Ölelj meg! sorozatként megjelent könyveknél jön vissza nagyon sokszor az, hogy fontos, hogy az illusztrációkkal könnyítve van a szöveg, hogy befogadhatóbb legyen.
Babaszoba.hu: Azt már elmondtad, hogy van egy 4 és fél éves kisfiad. Milyen hatással volt a munkádra a gyermeked születése, hatással van-e a kisfiad a rajzaidra?
Agócs Írisz: Biztos vagyok benne, hogy hatással van rá, nagyon sok szempontból. Ő nem rajzol sokat, inkább zenél, és figyelek is rá, hogy ne legyen a rajzolás rányomva, úgyis itt él, és ezt látja. Ő egyébként is teljesen bizonyos abban, hogy tud rajzolni, szerencsére, és nem kell ezt bizonygatnia. A színekkel nagyon jóban van, nagyon jó harmóniákat válogat össze. Amikor kicsi volt, összeválogatott kék-zöld színharmóniákban ceruzákat, úgy nagyjából hat darabot, ezeket két kézzel összefogta, és a hat ceruzával egyszerre kezdett el firkálni köröket, ami iszonyatosan jól nézett ki. Ezt például abszolút tőle inspirálódva vettem.
Azért időnként, néhány hetente odajön hozzám, és ott fest valamit – engem pedig nagyon inspirál ez a fajta zsigeriség, ami tényleg belülről jön, az az alkotás, hogy majd akkor kitaláljuk, mit rajzoltunk, amikor elkészült, és nem előre megtervezzük, hogy mi lesz majd belőle.
De biztos vagyok benne, hogy nagyon inspirál a témákban is. Sokkal jobban foglalkoztat az, hogy a témákból is melyek azok a nagyon fontos dolgok, amiket mindenképpen meg kell rajzolni, és meg kell írni. Az, hogy melyek azok az értékek, amiket a gyerekeknek is érdemes lenne megismerni, hogy legyen perspektívájuk, mert olyan sokféle változás zajlik most egyszerre. Tehát a témaválasztásban is nagyon meghatároz, hogy ő megszületett. Hiszen nem csupán általánosságban minden kisgyermek jövője a szívügyem, hanem itt van egy nagyon konkrét, intenzíven jelen lévő kisfiú, aki miatt nagyon fontosnak tartom, hogy mit és hogyan mesélünk el nekik.
Babaszoba.hu: Megosztod velünk még azt, hogy melyek azok a könyvek, amiket Ti olvastok szívesen a kisfiadnak? Melyik könyvek a kedvencek?
Agócs Írisz: A kisfiam a nagyon hosszú szövegeket szereti, annak ellenére, hogy 4 és fél éves. Ami nehézség is, mert témákban maradnánk az ő korosztályánál, de szereti a hosszabb történeteket. A nagy kedvence Jakob Martin Strid: Hihetetlen történet az óriás körtéről, Annie M. G. Schmidt Titi sorozata visszatérő kedvence, amit pedig kicsiként szeretett, az Molnár T. Eszter: A Kóbor Szálló könyve. De igazából azt gondolom, hogy nagyon nagy kanállal fogyasztjuk az irodalmat, és most már könyvtárba is járunk.
Én nagyon szeretem, ha egy történet kalandos, viszont a didaktikus könyvek, amik direktben tanítanak, nálunk nem szerepelnek a repertoáron. Inkább azok, amik szövegileg nagyon visznek, a jó mesék, a népmesék, a jó sztorik, és a kedves történetek. A Pagony Kiadótól rengeteget olvasunk, Dániel Andrástól szinte bármit, minden, amit igényesnek gondolok, és nagyon sok versválogatás. Én nagyon kritikus vagyok, azt gondolom, hogy jó minőségűnek kell lennie a szövegnek és a képeknek is. Nagyon sok jó könyvvel találkozik, változatosan, sokfélét olvasunk neki, folyamatosan.
Kapcsolódó cikkek
