Az 1960-as évek óta létezik az úgynevezett nagymama-hipotézis: a kutatók szerint az egyik oka annak, hogy a nők termékeny koruk után is évtizedekig élnek, hogy az általuk nyújtott támogatás megnöveli az unokáik túlélési esélyeit. A legújabb bizonyítékok szerint a gyerekek tanulmányi eredményeit, teljesítményét is növeli a nagyszülők aktív támogató jelenléte – írja az MTI nyomán a 24.hu.
James Rilling, az Atlantai Emory Egyetem kutatója és munkatársai 50 olyan nőt vizsgáltak, akinek legalább egy 3-12 éves kor közötti biológiai unokája van. Mágneses rezonancia vizsgálattal figyelték meg a nagymamák agyműködésüket, miközben az unokáról, az unoka szüleiről és egy nem rokon gyerekről vagy felnőttről készült képet néztek.
Az érzelmi empátiához köthető agyi terület aktivitása akkor volt a legkiemelkedőbb, amikor a kutatásban résztvevő nők az unokáikról készült képeket nézték. Ez arra utal, hogy a nagymamák törekednek arra, hogy azt érezzék, amit unokájuk érez, amikor interakcióba lépnek velük. Ha az unoka mosolyog, ők is érzik a gyerek örömét. Ha az unoka sír, érzik a fájdalmát.
Ha a nagymamák a már felnőtt gyerekük képét nézték, kissé más agyi területek aktiválódtak: a kognitív empátiáért felelősek. Ez arra utalhat, hogy inkább kognitív úton próbálják megérteni felnőtt gyereküket, mint hogy közvetlen érzelmi kapcsolatot tapasztaljanak meg.
“Érzelmi empátia az, amikor az ember képes átérezni, amit a másik is érezhet, a kognitív empátia viszont, ha kognitív szinten megérted, mit és miért érezhet a másik” – idézi Rillinget a 24.hu cikke. Ez magyarázatot adhat arra az érzésre, melyet sok felnőtt megtapasztal akkor, amikor szülei látszólag jobban örülnek az unokának, mint neki. “A kisgyerekeknél valószínűleg olyan vonások alakulnak ki, amelyek képesek manipulálni nemcsak az anyai, hanem a nagyszülői agyat is. A felnőtt gyereknél már nincs meg ugyanaz a cukiság-faktor, így nem váltanak ki ugyanolyan érzelmi reakciót” – fejtette ki a kutató.
Forrás: 24.hu
Kapcsolódó cikkek
