Fontos, hogy már a kicsi gyerek is megtapasztalja: elfogadják, szeretik a külsejét. Ellenkező esetben lehet, hogy kamaszként, felnőttként egyáltalán nem, vagy csak nehezen, külső segítséggel lesz képes elismerni saját értékeit.
Ma alig beszélünk a belülről fakadó szépségről, nem is könnyű ebben a média uralta világban, ahol retusált címlapfotók és sebészeti műalkotások szembesítenek folyton tökéletlenségünkkel. Meg is van az eredménye: a legfrissebb felmérések szerint a magyar lányok és nők jó része elégedetlen a testsúlyával, a megjelenésével, az arcával. Vagyis meglehetősen alacsony az önbecsülésük, kevésbé találják magukat értékesnek, mint külföldi társaik.
A példa ragadós
Mit tehetünk ma azért, hogy lányaink megértsék: mindenkiben rejtőzik szépség? Az anyai minta sokat segít. A legfőbb hatást azzal érjük el, ahogy magunk is élünk, ahogy magunk is gondolkodunk a világról. Ha azt közvetítjük, hogy az ápolt külső fontos, de nem kell a tökéletességre törekedni; ha megmutatjuk, hogy minden nőnek vannak előnyös tulajdonságai, amelyeket ki lehet emelni, és büszkén viselni; ha azt az útravalót kapja tőlünk, hogy a külső és belső harmónia tesz vonzóvá, nem a mell-derék-csípő aránya, akkor könnyebben küzd meg a kihívásokkal. Nem könnyű a feladat, ha magunk is bizonytalanok vagyunk ezekben az értékekben. Gondoljuk át, mit jelent számunkra az alábbi idézet Lázár Ervin meseregényéből:
“- Üdvözöljük felségedet, a királyok legnagyobbikát – mondták a lovagok. – És Árnika királykisasszonyt is üdvözöljük, a világ legeslegszebb leányát.
– Nem is vagyok a világon a legeslegszebb – suttogta az apjának Árnika.
– Nem baj – mondta a király -, egyszer majd lesz valaki, akinek a legeslegszebb leszel.”
Lesz valaki, akinek a legeslegszebb leszel! És ez nem a kilókon és a centiken múlik. Talán az egyik legfontosabb feladatunk, hogy magunk is higgyünk ezekben a szavakban, és elhitessük lányainkkal is. Beszélünk erről velük egyáltalán? Valószínűleg nem eleget.
Illik hozzám
Magam is csodálkozva tapasztaltam, éppen saját hétéves lányomat figyelve, milyen hamar megjelenik a tudatos gondolkodás a gyerekekben külsejükkel kapcsolatban. Hatalmas választékot kínáló áruház gyerekrészlegén csodáltuk a szebbnél szebb ruhákat. Egy pult előtt elhaladva egy emberként vetettük rá magunkat a nyaka körül finom aranyhímzéssel díszített, az utolsó divatot követő vászontunikára. “Ez az, ezt vegyük meg!” Igen, mindenképpen, de előbb fel kell próbálni, egyeztünk meg a lánnyal. Fölpróbálta, néztük jobbról, néztük balról, kerestünk egy számmal kisebbet, nagyobbat, de valami nem stimmelt. Hiába szép a gyerek is, a ruha is, így együtt nem jó. Juli is húzta a száját, aztán nagyon komolyan kijelentette: “Mama, ez gyönyörű, de nem illik hozzám. Nem olyan az alkatom.” Alig fejezte be a mondatot, már el is szaladt egy másik, sokkal egyszerűbb, hímzés nélküli darabért. Azonnal bele is bújt, és mind a ketten elégedetten állapítottuk meg: ruha és gyerek egymásra találtak. Engem pedig büszkeséggel töltött el, hogy a lányom már most érzi: az összhang a lényeg, nem a csillogás. Titokban azt remélem: tőlem tanulta.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
