Mielőtt anya lettem volna, volt néhány egészen konkrét elképzelésem arról, hogyan fogom felnevelni a leendő gyerekeimet (a gondolataimban hárman voltak: két lány, majd egy fiú, pár év korkülönbséggel) – írja egy anya a Todaysparent.com-on. Mint minden szülő tudja, vannak tervek, aztán van a valóság, és a valóság ritkán alakul úgy, ahogy elképzeltük.
De még mindig szórakoztató visszatekinteni, visszaemlékezni és nevetni azokon a „szabályokon”, amelyeket magunknak alkottunk, mielőtt szülővé váltunk, és nagyon komolyan vettünk, egészen addig, amíg valóban szülővé nem váltunk. Íme, néhány dolog, amiről azt mondtam, hogy anyaként soha nem csinálnék – aztán született két fiam, nagy korkülönbséggel. Ennyit a tervekről!
1. Soha nem fogok káromkodni a gyerekeim előtt
Terhes voltam az elsővel, amikor az unokatestvérem véletlen belerúgott az ágy sarkába, és hangosan káromkodott, közvetlenül a gyereke előtt. „Menj ki, semmi káromkodás a baba előtt!” – figyelmeztettem. Aztán mikor már az enyém is megvolt, és negyedik éjszaka nem aludtam, mellgyulladással küzdöttem, akkor bizony az volt a legkisebb gondom, hogy elhagyta ez-az a számat, és meg kell mondjam, meglehetősen terápiás volt.
2. Soha nem hagyom abba, hogy eljárjak a barátaimmal
Emlékszem, mielőtt gyerekem lett volna, egyik este egy szórakozóhely teraszán ültem egy barátommal úgy éjfél körül, és megígértem magamnak, hogy a baba születése után sem adom fel a vidám, olykor kimaradós életmódomat. A gyerekek korán lefekszenek, nem? – gondoltam. Még mindig fontos nekem, hogy találkozzam a barátokkal, csak ez ma már kicsit másképp néz ki, ugyanis most legszívesebben három órával előbb elalszom, mint ahogy a klubok egyáltalán kinyitnak…
És hát a gyerekeket egyáltalán nem érdekli, hogy későn jöttél haza, ugyanúgy előszeretettel keltenek hajnalban.
3. Soha nem adok gyorsételt a gyerekemnek
Mindig magam főzök majd a gyerekeimnek, úgy készültem. A valóságban ez sok okból még távolról sem volt megvalósítható számomra, és elég gyorsan alacsony prioritású lett a listámon. Őszintén szólva, alig várom a havi gyorsétterem-látogatást a fiaimmal, mivel nagyon szórakoztató és nosztalgikus pillanatokat hoznak vissza saját gyerekkoromból.
4. Soha nem hagyom, hogy a gyerekem az ágyunkban aludjon
Az unokatestvérem elmesélte, hogy a kicsinyük minden este melléjük bújt az ágyba, és ők egyáltalán nem bánták. Számomra ez nem volt rendben, és megesküdtem, hogy nem engedem. De az igazság az, hogy a gyermeked a karjaidban vagy szorosan melletted érzi magát a legjobban, és ott többet is alszik. Szóval bár nem mindig ideális, ha egy talpacska az arcomba kerül, előfordul.
5. Nem engedem képernyőzni hároméves kora előtt
Egy étteremben voltam a sógornőmmel, és észrevettünk egy családot, ahol a kicsi egy iPadet nézett, amíg az ételükre vártak. – Milyen szülők… – mondta a sógornőm. Nem akartam, hogy mások ugyanígy nézzenek a családunkra, ezért úgy döntöttem, hogy a gyerekeimnek korlátozni fogom a képernyő előtt töltött idejét, lehetőleg a nullára, különösen hároméves koruk előtt. Ma azt szeretném, ha a kisgyermekem csendben ülne egy étteremben, és csevegnénk a napunkról, amíg az étkezésre várunk, de ez egyszerűen nem történik meg. Ő inkább hangosan szaladgálna az asztalok között. Úgyhogy most az én gyerekem az, aki iPaden nézi a Mancs őrjáratot az étteremben, mert néha szeretném én is melegen megenni az ételemet, és beszélgetni a párommal. És őszintén szólva, már nem érdekel, mit gondolnak az emberek.
6. Soha nem lesznek „mamibarátaim”
„Nincs szükségem újdonsült mamibarátokra – már vannak barátaim” – mondtam egyiküknek, még a gyerek előtt. Kiderült, hogy az egyik legnagyobb tényező, ami átsegített a nehéz időkön, hogy beszélhettem valakivel, aki igazán érti az anyaság hullámvasútját. Az is hasznos volt, hogy ezek a bizonyos anyatársak ugyanakkor értek rá (alvásidőben), mint én, és a hajnali kétórás etetéskor is küldhettem nekik üzenetet.
7. Soha nem fogok neheztelni a páromra
Egyszer láttam egy nőt, aki szidta a párját, amiért későn ért haza a munkából, és szerinte inkább a bárban időzött. Emlékszem, arra gondoltam, én sosem leszek ilyen, a párom megőrizheti a szabadságát. Aztán később
ránéztem a páromra, aki mély álomban horkol, miközben én hatodszor keltem, hogy megetessem az újszülöttünket. Nagyon nehéz nem neheztelni a partneredre, amikor úgy érzed, hogy neki nem fordult fel fenekestül az élete úgy, mint a tiéd.
8. Nem tűröm az udvariatlan viselkedést
Mindannyian voltunk már tanúi annak, hogy egy gyerek nem helyénvalón viselkedik. Azóta megtanultam, hogy sok ilyen úgynevezett „nem megfelelő viselkedés” fejlődési szempontból normális. Néha csak túl kell lépni rajta, és figyelmen kívül hagyni a rosszalló pillantásokat, mert bár lehet, hogy néhányan elítélnek téged, a legtöbben egyszerűen csak empátiát éreznek.
9. Soha nem vesztegetem meg a gyerekeimet
Egyszer hallottam, hogy egy anya azt mondta a gyerekének: „Ha öt percre abba tudod hagyni a visítást, ehetsz fagyit”, és tudatlanul arra gondoltam, hogy soha nem fogom megvesztegetni a gyerekemet, mert anélkül is hallgatnia kell rám. Ám amikor rájöttem, hogy képes a vécébe kakilni, ha felkínálok egy kis csokit, szégyentelenül az egyik kedvenc szülői eszközömmé vált.
10. Soha nem fogok sírni a gyerekeim előtt
Azt hittem, hogy a gyermeked előtt sírni a gyengeség jele, de rájöttem, hogy gyermekeink egészséges érzelmeinek modellezése valójában rendkívül fontos. Én még azt hallottam, hogy „a fiúk nem sírnak”, de én nagyon is megtanítottam a fiaimnak az ellenkezőjét, azt, hogy rendben van, ha elgyengülnek, sőt, egészséges sírni, amikor úgy érzik, hogy az segít.
Kapcsolódó cikkek
