Kisgyerek

Ha tehetné, plasztikáztatná 3 hetes babája orrát egy anyuka, mert olyan, mint a férjéé

Ha hiszed, ha nem, van olyan szülő, aki nem látja szépnek a kisbabáját. De ez azért tényleg túlzás!
2023. Május 09.
Apuka a kislányával

Egy feldühödött apuka öntötte ki a szívét a világhálón, akinél az újszülött babájukat kritizáló felesége húzta ki a gyufát. A kislányuk alig múlt három hetes, amikor a férfi úgy érezte, betelt nála a pohár és nem bírja tovább hallgatni az anyuka kíméletlen megjegyzéseit.

Bár a babák arca a születést követően szinte napról-napra változik, az anyuka, aki igen magasra teszi a mércét magával és másokkal szemben is, úgy érzi, a lánya a lehető legszerencsétlenebb géneket örökölte, és az arcát elcsúfítja az apjáéra hasonlító orra.

Ha tehetné, megműttetné a baba orrát

„Nemrég jött világra a második gyermekünk, akinek a feleségem nem tud felhőtlenül örülni. Ő egy csodálatosan szép nő, a fiunk pedig rá hasonlít, így ő is gyönyörű. A lányunk a jelenlegi állás szerint inkább rám, és a családom többi tagjára ütött: az orra formája pont olyan, mint az enyém, ami miatt kicsit nagyobb is az átlagosnál. Amióta a lányunk megszületett, nem telik el nap, hogy a feleségem ne tenné szóvá, mennyire csalódott emiatt”kezdte az apuka, akit nagyon bántanak a kismama megnyilvánulásai.

„Olyanokat mond a kisbabánknak, hogy ne aggódjon, amint lehet, meg fogja műttetni az orrát, mert az egyik legrosszabb dolog, ami egy lánnyal történhet, hogy csúnyának születik” – folytatta a méltatlankodó férj, akinél három hét után elszakadt a cérna és erélyesen rászólt a feleségére, hogy hagyja abba a kicsi külsejének becsmérlését. „Azt mondtam neki, hogy a kevésbé mutatós külsőnél sokkal rosszabb, amikor a lányok megjelenését a saját anyukájuk kritizálja, és egyszerűen nem fér a fejembe, miért teszi ezt vele” – tette hozzá az apuka.

Apuka a kislányával

Mosolyszünet lett a vége

Mint mondta, a felesége annyira megsértődött rá, hogy azóta egy szót sem szól hozzá, és szinte látni sem bírja. Tisztában van vele, hogy a nőnek nem volt könnyű gyerekkora, és a szülés után a hormonok is érzékenyebbé tehetik az amúgy is lelki gondokkal küzdő édesanyát, mégis úgy érzi, nem hagyhatta, hogy az asszony bántó szavakkal illesse a kislányukat. Mindezek ellenére attól tart, hogy a kelleténél durvábban tette ezt szóvá a feleségénél, és a netezőktől várt segítséget: vajon túllőtt a célon azzal, hogy leállította az anyukát?

A hozzászólók többsége azt mondta neki, hogy mindenképpen okos döntés volt megkérni a feleségét arra, hogy ne kritizálja tovább a babájukat, felhívták azonban a figyelmét arra, hogy a leírtak alapján az sem kizárt, hogy az édesanya szülés utáni depresszióban szenved, amit semmiképp sem szabad félvállról venni. Ha erről van szó, mindenképpen segítségre és a környezetében élők támogatására van szüksége, ezért azt javasolták neki, hogy a köztük lévő feszültség ellenére is figyeljen oda a feleségére és ha kell, forduljanak szakemberhez, aki segíthet az anyukának abban, hogy újra magára találjon és örülni tudjon a babájuk születésének.

Nyitókép: Getty Images