Kisgyerek

Babával nyaralunk!

Minden évben eljön az a két hét, amire talán egész évben várunk. Ám most, hogy már hárman vagyunk, még gondosabb szervezésre van szükség, hogy a babának, kisgyereknek is csodás napokat szerezzünk.
2008. Február 11.

Az évről évre elkövetkező nyaralások sorában egészen egyedülálló az első komolyabb babás kiruccanás. A helyszínen és az időponton kívül egész sor új kérdés merül fel, ám ezek lényegüket tekintve arra irányulnak, hogy érzi majd magát a kicsi, és hogyan érezzük magunkat mi. Tény, hogy figyelembe kell vennünk szükségleteit, le kell mondanunk a vadvízi evezésről, autóbuszos körutazásról, ötletszerű esti programokról, de azért kár lenne teljesen elvetnünk a kimozdulás lehetőségét. Az otthonához és gyerekéhez kötött kismamának jogos igénye, hogy kilépjen a mindennapok megszokott ritmusából – a munkahelyéhez és családjához kötött kispapának pedig hasonlóképpen. Itt az ideje, hogy felfedezzük a pihenés és feltöltődés új lehetőségeit! A legtöbb kisbaba szereti az állandóságot, nyugodt, ha akkor és úgy alhat, ehet, fürödhet, ahogyan megszokta. A szülők azonban éppen valami változatosságra vágynak. A bababarát üdülőhelyek éppen ilyen igényeket elégítenek ki. Itt mindent megtalálunk, ami a kisbaba ellátásához szükséges: rácsos ágy, etetőszék, pelenkázó, gyerekkád, és azt is, amire otthon talán nincs lehetőségünk: bébiszitter, pónilovarda, bébiúszás. A szülőknek különböző sportprogramok, wellnesslehetőségek nyújtanak kikapcsolódást. Az ilyen színvonalas nyaralóhelyek mellett bizony olyan, magukat gyermekbarátnak hirdető vendégfogadók is vannak, ahol egy árva hinta és egy kétes tisztaságú homokozó hivatott a gyerekek szórakoztatására. Alaposan tájékozódjunk tehát, mielőtt a kedvező árú vendégszoba mellett döntünk.

Szálloda, apartman, vendégház?

Nemcsak pénztárca kérdése. Először tisztázzuk, mire vágyunk. Teljes ellátás, kényelem egy hétig egy helyben? A szállodában mindezt megkapjuk, ám lehet, hogy mégis kényelmetlenül érezzük majd magunkat, mert kisbabánk nem viselkedik szép csendesen és nyugodtan az étkezések alatt, éjszaka sír, és hol melegítjük meg a soron kívül kért bébiételt, tápszert? Ha felváltva kell őriznünk a babát a szobában, míg párunk eszik, lemegy a bárba, vagy úszik egyet, nem fogjuk igazán élvezni a közös nyaralást. Az apartmanban, vendégházban kötetlenebbül oszthatjuk be időnket, és némi főzési lehetőség is van.

Alvóbaba és örökmozgó

Mindkettő a mi gyerekünk, mégpedig egyazon éven belül. Az első hónapokban egy mózeskosárban vagy hordozókendőben is jól érzi magát a csecsemő, bárhol és bármikor megszoptathatjuk. Élvezi szülei közelségét, különösen, ha nyugalmat, békét sugároznak felé. Ezt otthon is elérhetjük, ha az apa szabadságot vesz ki, kivételesen nem bajlódunk a főzéssel és más házimunkával, hanem valóban élvezzük a jó időt, kertünket, rokonainkat, barátainkat. Akit az otthona folytonos munkára ösztönöz, jobban teszi, ha kimozdul. Amikor már forog, kúszik, mászik csemeténk, bizony nehezebb idegen környezetben az otthonihoz hasonló tiszta és biztonságos mozgásteret nyújtanunk neki. Ennek hiányában állandóan babakocsiban, kézben kell tartanunk a járni még nem tudó, de már nyüzsgő sajtkukacot. Egyikünknek sem lesz kellemes. Ismét könnyebb időszak a második év: a kisgyerek kialakult napirendjéhez igazodva remek programokat szervezhetünk. Fürdés, kirándulás, biciklitúra a kisgyerek léptékéhez igazítva mindannyiunk számára élvezhető lesz. Tartsuk tiszteletben napközbeni és esti alvásidejét, így a fennmaradó két fél napszakban kiegyensúlyozott, érdeklődő kis lurkóra számíthatunk. Programjainkat igyekezzünk a fele-fele elvhez alakítani: egy ideig olyasmit teszünk, ami igazán nekünk szerez örömet, majd olyasmit, ami neki. Kevésbé esik nehezére az alkalmazkodás, amikor pihent és jókedvű, aztán ha látjuk, hogy megelégelte a sétálóutcát, kanyarodjunk le egy játszótérre.

Csak az a távolság…

…ne lenne. Vagy legalább ne lenne olyan nagy. Vegyük fontolóra, érdemes-e sokat utaznunk, vagy talán közelebb is találunk vonzó célpontokat. Kisgyerekkel lehetőleg ne induljunk autós körutazásra, mert rosszul viseli a hosszú bezártságot, egy helyben ülést, nyugtalanságot okozhat a naponta változó szállás. Ideális, ha legfeljebb egynapi utazás után legalább egy hetet töltünk a nyaralóhelyen. Jó megoldás lehet egy közbeeső szállás beiktatása is. Így a kisgyerek a megszokotthoz képest nem utazik jóval többet egyszerre, és mozgásra, sétára is jut idő még aznap.

Tippek az utazáshoz

– Az autózást lehetőleg alvásidejére időzítsük, a nap többi részében pedig gondoskodjunk bőséges mozgásszabadságról.

– Ne csodálkozzunk a kicsi nyűgösködésén, ha az autóból kiszállva nyomban beülünk egy hangulatos kisvendéglőbe. Ehelyett keressük fel az első játszóteret, szaladgáljunk a patakparton, eregessünk sárkányt a mezőn. Amíg asztalnál ülünk, kössük le figyelmét érdekes, dobozba gyűjtött játékszerekkel.

– Az autóban üljünk mellé, így nekünk is kényelmesebb szórakoztatnunk, mint az első ülésből hátrahajolva.

– Figyeljünk, hogy az ablaküvegen keresztül ne süsse a nap, kellőképpen árnyékoljunk.

– Készítsünk össze néhány képeskönyvet, a kedvenc játékait. Otthon ne felejtsük az alvómacit!

– Babakonyha rovatunkban olyan ételek, italok receptjeit gyűjtöttük össze, amelyekkel útközben, kiránduláson, strandon kínálhatjuk a gyerekeket.

Barátokkal együtt

Évek óta visszatérünk legalább néhány napra Fertődre. Amikor tavaly megérkeztünk szálláshelyünkre, a Kúria Vendégházba, legnagyobb csodálkozásunkra itt találtuk óvodás gyerekeink ovis társait. Nagy volt az öröm, de nemcsak a gyerekek örültek, hanem mi, szülők is. Amíg a kicsik együtt játszottak, mi jókat beszélgettünk, sőt, még a “gyerekes programok” is szórakoztatóbbak voltak, hiszen élvezetesebb a foci, a bújócska a kastély óriás bokrai között, ha többen vagyunk. Egy-egy este felváltva őriztük a gyerekeket, így el tudtunk menni párunkkal egy romantikus esti koncertre, vacsorára. Az esti szalonnasütések, a közös kirándulás a madárvártára, nagy lubickolás a tóban mindannyiunk élménye volt – idén megismételjük.

Kúria Vendégház

9431 Fertőd, Szt. István u. 61. Tel.: 06-99-371-099, dr. Németh László

Internetcím: www.axelero.hu/kuriakuz

Luxusnyaralás gyerekekkel

A gyerekek szórakozást, játékot, izgalmat keresnek, a szülők nyugalmat, pihenést. Ebből az alapgondolatból született a Familotel lánc ötlete, melynek több mint tíz éve tagja az alsópáhoki Kolping Családi Hotel. A Hévíz szomszédságában létesült szállodakomplexumban minden feltétel adott, hogy akár néhány hónapos babával is kényelmesen nyaralhasson a család. A vízhatlan pelenkától a bébifonig, a lázmérőtől a cumisüveg-melegítőig mindenről gondoskodnak a vendéglátók. És persze programokról, gyerekfelügyeletről, sportolási lehetőségekről is. Aki megengedheti magának, ne hagyja ki!

Cím: 8394 Alsópáhok, Fő u. 120.

Tel.: 06-83-344143; e-mail cím: [email protected]

Internetcím: www.kolping.hotel.hu

Idén is nyaralunk

Marci nyolc hónapos volt tavaly nyáron, Krisztikénk hároméves. Nagyon vágytam már a kimozdulásra, hiszen négy éve csak a pesti lakótelepen nyaraltunk, meg olykor strandra mentünk. A férjem azonban hallani sem akart erről, de aztán sok vita után beadta a derekát. A Kismamában olvastam a bababarát győrújbaráti Panoráma Hotel címét, emellett döntöttünk. Szerencsés választás volt. A hatalmas parkban épült szálloda és a kis faházak a kerítésen belül is változatos környezetet nyújtottak rengeteg játszóhellyel. De még ennél is fontosabb, hogy igazi vendégszerető személyzet fogadott minket. Lesték a kívánságainkat, csak egy apróságot említek: a konyhán például a kedvünkért főztek mindennap zöldfőzeléket, mert a lányom a húst nem szereti, csak a rizst meg a zöldségeket. A kellemes élménynek köszönhetően már nem kérdés, hogy idén is nyaralunk egy hetet.

Panoráma Hotel, 9081 Győrújbarát, Vendégfogadó u. 4.

Tel.: 06-96-456-626

Információ: www.teatrum.hu

Egyéb internetcímek:

www.hotels.hu

www.sonnentherme.at

www.kolping.hotel.hu

www.hotel.lap.hu oldalon családi üdülés

Emlékek a nyaralásról

A felnőttek fényképalbumot készítenek emlékeikről, a kisgyerekek kincseket gyűjtenek: egy-egy érdekes madártollat, különleges formájú kavicsot, kagylót, csigaházat, levedlett siklóbőrt, tobozt. Adjunk neki egy cipősdobozt, amiben ezeket a kincseket őrizgetheti. Így nem hányódnak szerte a lakásban, és időről időre előveheti, megmutathatja barátainak, nagymamának. Minél többször elmeséli, hol találta őket, annál élénkebben megmarad benne a nyaralás élménye. Gazdagodik szókincse, képzelőereje, fejlődik emlékezőtehetsége. Ezzel megalapozzuk a későbbi eredményes tanulást: valós tapasztalatból fakadó tudást őriz meg. A kurta nyaralás élményeiből töltekezhetünk a szürke őszi hétköznapokban is, ezzel megtanítjuk, hogyan szerezhetünk magunknak boldog perceket. Tegyünk ágya fölé egy-egy különösen kedves képet, fényképet a nyárról. Készítsünk valamit a nyáron összegyűjtött kincsekből: fakéregből kis ladikot, csigákból, kavicsokból mozaikképet, vagy rendezzük el a kincseket egy befőttesüvegbe, és tegyük a polcra dísznek. Üljünk le és rajzoljunk, fessünk valamit nyári élményeinkről. A kisgyereknek még biztosan nincs türelme hosszasan készíteni egy valósághű rajzot, de örömmel felismeri a felnőtt rajzán az ismerős jelenetet, helyszínt. Próbálkozzunk nyugodtan, nem is olyan nehéz egy kompot tetején kocsikkal, sárga homokpartot és kék hullámokat vagy háziállatokat alkotni a papíron. Ne áruljuk el előre, mi készül! Hadd ismerjen rá kisgyerekünk az emlékezetében kutatva! Esti mese gyanánt elővehetjük a fényképalbumot, nyáron készült videofelvételeket és megnézegethetjük együtt.

Forrás: Kismama magazin