Kisgyerek

Caramel az apaságról: „Szeretném ezt jól csinálni”

Az énekes nem vesz vissza a tempóból.
2023. Június 08.
Caramel és Szilvi
Caramel és Szilvi

Molnár Ferenc Caramel kisfia már féléves, de az énekes bevallja, hogy még mindig tanulja mellette az apaságot. A Best magazinnak adott interjújában elmondja, hogy a pandémia alatt megfogadta, hogy ha majd újra lehet zenélni, beleveti magát a munkába. Így kisfia születésekor nem fogadott meg olyasmit, mint sokan, hogy kevesebbet fog majd dolgozni.

Ugyanakkor a hétköznapok rákényszerítik, hogy megtalálja az egyensúlyt. „Két gyerek mellett már sokkal jobban be kell osztani az embernek az idejét (…), ma már többet naptározok a feleségemmel, mint a zenekarral vagy a menedzseremmel – meséli. – Több a feladat, és szeretném én is kivenni a részemet a családi életből.

Feleségéről, Szilágyi Szilviáról szót ejtve megjegyzi: „Ez egyedül természetesen nem megy, ehhez kell egy társ is. Bevallom, még mindig tanulom az apaságot, hogy hogyan kell ezt csinálni. A második gyermekünk még nagyon pici, és én most rázódom bele az új helyzetbe, most próbálom kialakítani az új rendszert, hogy a családra és a munkára is jusson idő. Szerintem mindez egyébként akarat kérdése. Én szeretném ezt jól csinálni, és sok munkát fektetek bele, hogy jól működjön.

Best magazin

Fotó: Best magazin