
énekes


Szulák Andrea: “A legfontosabb számomra az, hogy a gyermekem az idén érettségizik”
Az előadóművész kislányára, Rozinára a legbüszkébb, aki április végén lesz 18 éves.
Nagy Adri: „Szerintem egyetlen nő sem gondolta, hogy ez ennyire nehéz. Nagyon kemény dolog az anyaság”
Egy örökmozgó hat és fél éves kisfiú anyukájaként nincs üresjárat Nagy Adri napjaiban. Az énekesnő anyaként, feleségként és dolgozó nőként is próbál helyt állni, de ehhez a családja segítségére is szükség van.
Gólyahír: Apuka lesz Berki Artúr, a The Voice énekese
Berki Artúr kiskamaszként nyerte meg az Ének iskolája című műsor második évadát, most pedig az apaságra készül.
Gyerekei anyukáját keresi Bebe, a Back II Black énekese
A 47 éves Abebe Dániel, vagy ahogy mindenki ismeri, Bebe őszintén beszélt arról, hogy elérkezettnek látta az időt a családalapításra.
Két hónapos baba mellett máris dolgozik Dér Heni
Van, akiknek szinte rögtön hiányzik a korábbi életmódjuk, szakmájuk.
Caramel az apaságról: „Szeretném ezt jól csinálni”
Az énekes nem vesz vissza a tempóból.
Kétszeres apa lesz Pál Dénes – egyelőre ennyit látni születendő babájukból
Ötévesen kap kis testvért Panna Róza.
41 hetes terhesen lépett fel az Arénában Szőcs Renáta
Nem hitte volna, hogy még "egyben lesznek".
Őszinte vallomás Adele-től: Délelőtt 11 volt, és én a negyedik üveg bornál tartottam
A Covid-járvány időszakában sokan veszítettük el a kapaszkodókat. A kisgyermekes anyáknak ezek még nehezebb hónapok, évek voltak - sokan azt is bevallották, hogy többet ittak ekkoriban a kelleténél.
Ez lehetett az oka Kollányi Zsuzsi lelki válságának: hét év együttlét után elválnak férjével
A múlt héten nyilatkozott úgy az énekesnő, hogy padlón van, lelki hullámvölgybe került. Most a közösségi felületén jelentette be, hogy férjével úgy döntöttek elválnak. Három gyermeküket továbbra is közösen akarják nevelni.
Kollányi Zsuzsi: „Évek óta nem voltam ilyen mentálisan embert próbáló élethelyzetben”
Egy háromgyermekes édesanya mindennapjai sosem egyszerűek, a mostani körülmények azonban még nehezíthetnek rajta. Így van ezzel Kollányi Zsuzsi is.
30 millió lájkot kapott ez a csodálatos hangú kislány
Egészen elképesztő énekhangja van ennek a kislánynak, több tízmillióan imádják.
Ricky Martin fia már 13 éves kamasz!
Ricky Martint egy különleges vendég látogatta meg legújabb klipjének forgatásán.