Kisgyerek

Covidos gyermek ápolása otthon – hogy segíthetjük a gyógyulást?

A szülőben rendszerint több kérdés is felmerül, amikor a gyerek koronavírus-tesztje pozitív lesz - az egyik legfontosabb, hogy gyógyszerrel, vitaminnal, ásványi anyaggal segíthető-e a gyógyulás folyamata?
2021. Március 23.
Hogy segíthetjük a koronavírus-fertőzött gyerek gyógyulását? (Fotó: GettyImages)

A Covid-19 kapcsán szinte naponta újabb és újabb kutatási eredmények látnak napvilágot, ezért érthető módon az ápolásra vonatkozó szakmai irányelvek is még csak most körvonalazódnak. Általánosságban elmondható, hogy a covidos gyermekek ápolásakor azokat az alapvető szabályokat kell követni, mint más légúti fertőzéses betegségeknél.

Fokozottan figyelni kell a folyadékbevitelre!

Mivel a láznál a folyadékvesztés fokozott, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy elegendő folyadékot fogyasszon a gyerek. Ha még szopik a kicsi, tegyük gyakrabban mellre, ha már az anyatejes táplálás után vagyunk, biztosítsuk számára vízzel, esetleg levessel, teával a folyadékot.

A legfontosabb kérdés: mennyi folyadékra van szüksége a gyerekeknek?

Étellel és folyadékkal összesen, napi szinten…

  • egy 2-3 éves gyereknek 1,3 litert,
  • 4-8 évesnek 1,6 litert,
  • 9-13 évesnek körülbelül 2 litert kell bevinni a szervezetbe.

Ne erőltessük az evést!

Semmiképp se ragaszkodjunk görcsösen ahhoz, hogy a gyerek elfogyassza a megszokott mennyiségű ételt! Az étvágytalanság megszokott velejárója a betegségnek. A szervezet ilyenkor minden energiáját a vírussal szembeni harcra fordítja. Legyünk türelmesek! A legjobb, ha ilyenkor könnyen emészthető ételeket kap, és lehetőleg kerüljük a zsíros, cukros, fűszeres ételeket, tejtermékeket.

Rutinszerű láz- és fájdalomcsillapításra nincs szükség, ha koronás a gyerek

A lázcsillapító a gyógyulást nem segíti! Ha a gyerek közérzete jó, abban az esetben nem kell automatikusan “lenyomni” a lázat, hisz a magas testhőmérséklet segíti az immunrendszer munkáját. Amennyiben szenved a gyerek, fájdalmai vannak, rossz a közérzete, úgy érdemes a korának megfelelő készítményt alkalmazni.

Többféle hatóanyagú gyógyszert nem szabad egyszerre beadni – hívja fel a figyelmet a lázcsillapító használatával kapcsolatos egyik potenciális veszélyre dr. Kollák Zita főorvos. De a hatóanyag szerinti váltogatásra sincs szükség automatikusan, ha egy fajta lázcsillapító sikeresen enyhíti a fájdalmat és a lázat.

Még a koronavírus-járvány elején felröppent egy hír, miszerint az ibuprofén hatóanyag nem használható koronavírus-fertőzés esetén. Ezt azonban cáfolták a szakemberek. Kijelenthető: nincs egy hatóanyag kapcsán sem kontraindikáció – hangsúlyozza Kollák Zita doktornő. Tehát minden láz- és fájdalomcsillapító alkalmazható a covidos gyermek tüneteinek enyhítésére.

Lázcsillapításnál fontos irányelv az is, hogy mikor fázik a beteg (a hőemelkedési fázisban), akkor takarjuk be, ahogy igényli, ám mikor magasabbra szökik a láz, ne bebugyoláljuk be túlzottan, hogy a test le tudja adni a hőt.

Adjunk-e több D-vitamint a covidos gyermeknek?

Először a megelőzésről kell szót ejtenünk, mielőtt rákanyarodunk a betegség alatti vitaminpótlásra. Egyre szélesebb körben ismert tény, hogy a fényhiányos hónapokban – novembertől március végéig – a felnőtteknél és a gyermekeknél egyaránt gondoskodni kell a D-vitaminpótlásról. (1 éves korig egész évben szükség van a D-vitamin adására!) Ha keveset tartózkodik napon a gyerek, nyáron is szükségessé válik az extra vitaminbevitel.

Rosszabb a helyzet, mint gondolnád

Hogy mennyire komoly méreteket ölt a D-vitamin-hiány a gyerekek körében, arra egy 2013-ban végzett, hazai, reprezentatív felmérés is rávilágít. A Tűzoltó Utcai Gyermekklinikán végzett kutatás eredményei tanulságosak: az 1-3 éves gyerekek legalább 40%-a D-vitaminhiányos, 15%-uknál a hiány már kritikus szintű.

Lássuk, mennyi D-vitamin kell a gyerekeknek:

  • 1 éves korig: 400-1000 NE, maximum napi limit: 1000 NE
  • 1-től 18 éves korig: 600-1000 NE, maximum napi limit: 2000 NE

Koronavírus-fertőzés esetén emelhetünk a napi dózison a napi limit határig. Tehát ha például eddig 1000 NE-t kapott 6 éves gyermekünk, akkor felemelhetjük a napi mennyiséget 2000 NE-re, ám fontos, hogy legfeljebb 1-2 hétig adjuk a növelt adagot – figyelmeztet Kollák Zita doktornő.

Koronavírus-fertőzés esetén adjunk több C-vitamint gyermekünknek?

Általánosságban elmondható, hogy a C-vitamin-hiány rontja az immunműködést, tehát a megelőzésben és a gyógyulásban is fontos szerepet kap. Igaz, a C-vitamin vízben oldódó vitamin, és 4 óra múlva a felesleg kiürül a szervezetből, ám mégsem szabad túlzásba vinni a C-vitamin-bevitelt – int a szakember. Túl sok C-vitamin-bevitelnél megugrik a vizelettel való kalciumürítés, ami gyakori vizelési ingert is okozhat, káros hatást gyakorolhat az egészségre. További ellenérv, hogy a szükséges szint felett nincs értelme több C-vitamint bevinni a szervezetbe, mivel nem nő a mennyiséggel egyenes arányosan az immunerősítő hatás. (A megfelelő mennyiségig kb. 75%-os a felszívódás.)

A jobb hatás érdekében adhatjuk két adagban is – reggel és este – a C-vitamint a gyereknek.

Gyermekek esetében az ajánlott napi C-vitamin-mennyiség:

  • 0-4 hónapos csecsemők: 50 mg
  • 4-12 hónapos baba:  55 mg
  • 1-4 éves kisgyerek: 60 mg
  • 4-7 éves gyermek: 70 mg
  • 7-10 éves gyerek: 80 mg
  • 10-13 éves gyerek: 90 mg
  • 13-15 éves gyerek: 100 mg

A cink is segíthet a covidos gyermeknek a gyógyulásban

A légúti fertőzések megelőzésében az egyik legfontosabb nyomelem a cink – gátolja a különféle vírusok, köztük a koronavírus szaporodását, fehérjeszintézisét – magyarázza dr. Kollák Zita. Készült olyan vizsgálat, amely szerint a cink segített enyhíteni a koronavírus-fertőzés tüneteit, illetve csökkentette a COVID-19-cel összefüggő alsó légúti károsodások kockázatát.

Lássuk, milyen mennyiségben van szüksége a gyerekeknek cinkre.

Cinkszükséglet gyermekkorban:

  • 0-6 hónapos baba: 2 mg
  • 6-12 hónapos baba: 3 mg
  • 1-3 éves kisgyerek: 3 mg
  • 4-8 éves gyermek: 5 mg
  • 9-13 éves gyerek: 8 mg
  • 14 évesnél idősebb fiúk: 11 mg
  • 14-18 éves lányok: 9 mg

Adjunk multivitamint a gyereknek COVID-19-fertőzés esetén?

Nagyon fontos elmondani, hogy változatos étkezés mellett nincs szüksége multivitaminra a gyermeknek, a táplálékkiegészítők nem helyettesítik a kielégítő táplálkozást. A friss zöldségek, gyümölcsök, húsok, gabonák, hüvelyesek sokkal többet érnek bármilyen készítménynél!

Ha nem tudjuk étellel a megfelelő mennyiségű vitaminhoz, ásványi anyaghoz juttatni a gyereket, akkor egy-egy multivitamin-kúra jó lehet, azonban oda kell figyelni a táplálékkiegészítők összehangolására. Azaz ha a megfelelő mennyiség már benne van a multivitaminban, ne adjunk extra adagot az adott vitaminból, nyomelemből a gyereknek. A túlvitaminozottság sem egészséges! – figyelmeztet a doktornő.

Egyes multivitaminok már 1 éves kortól adhatók, előtte kizárólag táplálékkal biztosíthatjuk a megfelelő vitaminbevitelt – a hozzátáplálási irányelvek figyelembevételével gondoskodhatunk az immunrendszer munkáját segítő nyomelemek, ásványi anyagok vitaminok megfelelő szintjéről.

Mi kerüljön az asztalra, ha cinkről, C-vitaminról van szó? Magas a cinktartalma a húsoknak (csirke, marha), magoknak, hüvelyeseknek, sok C-vitamin van többek között a narancsban, citromban, paradicsomban. 

Nem igaz, hogy a gyerekekre nem veszélyes a koronavírus

Habár a gyerekeknél a COVID-fertőzés legtöbbször nem okoz súlyos tüneteket, a fertőzés (tünetes, tünetmentes) lezajlása után 3-5 héttel megjelenhet az úgynevezett sokszervi gyulladás (PIMS – Paediatric Inflammatory Multisystem Syndrome). A koronavírus-járvány első két hullámában még ritkábban fordult elő, ám a harmadik hullámban egyre gyakrabban bukkannak fel sokszervi gyulladásos esetek.

Milyen tünetekkel jelentkezhet a sokszervi gyulladás a gyerekeknél?

  • tartósan magas láz
  • bőrkiütések (a végtagokon, a törzsön és a pelenka alatti területen)
  • kötőhártya-gyulladás (váladékozás nélkül)
  • nyaki nyirokcsomó-duzzanat
  • gyengeség (babáknál aluszékonyság)
  • terhelésre szokatlan fáradtság
  • hányás
  • hasmenés
  • erős hasi fájdalom
  • vörös, cserepes ajkak
  • málnanyelv, epernyelv
  • a tenyerek és talpak duzzanata
  • izom-, végtagfájdalom

Ha a láz mellett a fentiek közül legalább 2 tünet megvan, akkor azonnal keressük fel gyermekünkkel a körzetes, sürgősségi belgyógyászati ambulanciát. (Budapesten a kinevezett hivatalos COVID-ellátó gyermekek számára a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet.) A sokszervi gyulladásos gyerekeknél szervi eltérések tapasztalhatók – gyakran szívizomgyulladás, az erek gyulladása. A betegség jól kezelhető immunglobulin terápiával, de fontos, hogy időben forduljunk orvoshoz.

A cikk elkészítésében közreműködött dr. Kollák Zita, a Bethesda Gyermekkórház főorvosa.