Gyerek

A beteg gyerek étrendje – Így segítsd a gyógyulást!

Ha éhes lesz, enni fog - a hidratálás a legfontosabb. Fogadd meg a tanácsainkat, és nem kell tovább aggódnod!
2018. Február 22.
A beteg gyerek étrendje - Így segítsd a gyógyulást!

Természetesen már önmagában az nagyon rossz élmény, hogy azt látod, beteg a gyereked – és most nem csak az orrfolyásról és az egyéb testnedvek távozásáról van szó. Hanem a kicsi szenvedéséről. A gyerekek teljesen meg tudnak változni, ha betegek. Elveszítik minden lelkesedésüket és kíváncsiságukat, legtöbbször pedig az étvágyukat is. Gyakran még a kedvenc ételükre is szemrebbenés nélkül nemet mondanak, ami persze egy idő után elkezdi aggasztani a szülőket. Pedig lehet, hogy nem kellene, hogy így legyen.

Teljesen mindegy, hogy kisbabáról vagy iskolás gyerekről van-e szó, a kicsik többnyire megtagadják az evést-ivást, mikor betegek. Pont két olyan dolgot, amire szükségük lenne a gyorsabb felépüléshez. Ahhoz ugyanis, hogy a szervezet sikerrel leküzdje a betegséget, vitaminokra és kalóriára van szüksége. A magas láz és a kiszáradás pedig a két elsődleges ok, amiért a gyerekek kórházba kerülnek.

A folyadékpótlás miatt kellene aggódni

Még csak influenzára sincs szükség ahhoz, hogy a testünk sok folyadékot veszítsen. Egy szimpla megfázáskor a váladéktermelés következtében is rengeteg vizet veszít a szervezet. Tehát valójában a szülőknek nem az evés, hanem az ivás miatt kellene elsősorban aggódniuk.

“Attól függetlenül, hogy van-e láz vagy nincs, gondoskodni kell a megfelelő folyadékpótlásról. A kiszáradás ugyanis betegség alatt hamarabb bekövetkezik” – tanácsolja Dr. Jarret Patton amerikai gyermekorvos. “Ha a kicsi eleget iszik, akkor nem is kell azon aggódniuk a szülőknek, ha emellett esetleg alig-alig eszik.”

Egy csecsemőnek persze a folyadék egyértelműen az anyatejet vagy a tápszert jelenti – ha mással pótolnánk, nagyobb gondot okoznánk, mint maga a megfázás vagy az influenza. Ha egy nagyobb gyerek nem eszik, az még nem a világ vége. Sokszor az étvágytalanság mindössze néhány napig tart, ezért nem érdemes miatta idegeskedni. Ha azonban ennél tovább fennáll a probléma, keressük fel a gyerekorvost!

Tippek:

Kínáljuk meg étellel, de ne erőltessük – Ha néhány napig nincs étvágya, attól semmi baja nem lesz. Biztosan be fogja pótolni a “lemaradást”, ha majd jobban érzi magát.

Noszogassuk, ha ivásról van szó – Ha bármivel kapcsolatban, akkor bizony a folyadékpótlással kapcsolatban lehetünk egy kicsit rámenősebbek a gyereknél. A kiszáradásnak ugyanis súlyos következményei lehetnek. Ha arról van szó, a recept nélkül kapható ún. rehidratáló sókeverék is jól jöhet.

A legtöbb étel oké, de – Ne betegség alatt törekedjünk spártai szigorra az egészséges étkezést illetően. Nyugodtan egye azt a gyerek, amit megkíván, ám néhány dolgot azért vegyünk figyelembe: a gyomrot érintő hányásos/hasmenéses vírusoknál kímélő, könnyen emészthető ételeket (keksz, főtt krumpli, tészta) fogyasszon, megfázás/influenza esetén pedig lehetőleg kerüljük a tejtermékeket. A cukros, zsíros, fűszeres ételektől jobb, ha minden esetben távol maradunk.

Tehát összegezve: az azon való aggódás helyett, hogy a gyerek miért nem eszik, inkább gondoskodjunk arról, hogy eleget pihenhessen és minél többet igyon. Ezzel segítjük ugyanis a legjobban a felépülését.

(Cikk forrása itt)

Kapcsolódó cikkeink beteg gyerek témában: