Ahogy Mizsei Norbi a Gyerekszobának elmondta, Bad Wildungen-ben, a Werner Wicker Klinika vendégszeretetét élvezték, rajta akkor életmentő műtétet hajtottak végre. Ezt az orvostudomány akkori álláspontja szerint csak az ottani orvosok tudták elvégezni. A másik kisfiú, akit szintén Norbinak hívnak, minden bizonnyal hasonló probléma megoldása miatt járt ott.

A két Norbi a klinikán (Fotó: Mizsei Norbert – magánarchívum)
Mizsei Norbi, aki most Klein Norbertet keresi, akkor 9 éves volt, kis barátja is nagyjából annyi idős lehetett. A kórházba egyébként nem csak a két Norbi érkezett Magyarországról: „Többen voltunk, ha jól emlékszem, négyen vagy öten voltunk egy szobában magyarok. Rákóczi Viktorra és Klein Norbertre tisztán emlékszem. Utóbbiról van is egy történet. Vezetékneve, a Klein kicsit jelent németül. Egy szép napon mondták az ápolónak, hogy hozzáztok a “klein Norbit” műtétre. Mivel én voltam a legkisebb a csapatban, és a nevem is Norbi, tévedésből először engem vittek el. Szerencsére időben fény derült a tévedésre!”
Segíts megtalálni a régi barátot!
Norbi a régi fényképeket szortírozva bukkant rá közös fotóikra, és előtörtek belőle az emlékek. Mint mondta, azért szeretné megtalálni a kórházban szerzett gyerekkori barátját, mert kíváncsi rá, hogy mi történt vele az elmúlt években, s hogy hogy alakult az élete. És szerinte jót nosztalgiáznának, ha sikerülne egymásra találniuk.
„Ha segít valamennyire, az itthoni doktornőnk Dr. Orosz Mária volt, aki ha jól tudom, jelenleg az Országos Gerincgyógyászati Központban dolgozik a Kékgolyó utcában. Kinti ovosunk pedig Prof. Jeszenszky Dezső volt. Ő annyiból ismerős lehet, hogy pár éve az egyik tehetségkutató műsorban az egyik beteg kisfiú kezelőorvosa volt” – tette még hozzá Norbi, remélve, hogy a másik Norbi magára ismer.
Fotó: Mizsei Norbert – magánarchívum