Kisgyerek

„De anya megengedte!” – Eltérő nevelési elvek a két szülő között

Ha a gyereknevelésben nem értünk egyet, annak mindig a kicsik isszák meg a levét. Muszáj kompromisszumokat kötnünk!
2023. Április 03.
szomorú gyerek
Fotó: Getty

Minden szülő vágya, hogy a csemetéi töretlen békében és harmóniában nőjenek fel, a családi légkör pedig meleg és támogató legyen, mint egy nagy, puha fészek. Ez így nagyon szépen hangzik, ráadásul fontosnak is, annyira, hogy még bizonyos kompromisszumokra is hajlandók vagyunk érte. Mégis sokszor (sőt, a legtöbbször) azon kapjuk magunkat, hogy a valóság messze nem ez a mesébe illő összhang, és még alapvető dolgokban is egészen más nézeteket vallunk a szülőtársunkkal: meg kell-e enni a gyereknek, ami a tányérján van vagy nyugodtan otthagyhatja, ha nem esik jól, meg kell-e csinálnia a házi feladatot, vagy (jó vekerdysta módjára) nyugodtan összedobhatja valamelyik szülő, a gyerek meg közben hadd focizzon az udvaron, gyalog menjen-e iskolába, mert kell az a kis mozgás, vagy minek fagyoskodjon, inkább elvisszük autóval, és még sorolhatnánk napestig a fontos és kevésbé lényeges, sőt, egyenesen banális példákat, amin gyakran összezörrennek a szülők.

A felek egyszer csak azon kapják magukat, hogy lényegében folytonosak a viták, sőt, a veszekedések, rosszabb esetben az ordibálások, pedig szeretik egymást, és mindketten a legjobbat akarják a gyereknek, csak mindketten másképp képzelik azt el. Mit tehetnek a szülők akkor, ha rájönnek: teljességgel különböző nevelési elképzeléseik és elveik vannak, amik, úgy tűnik, nem kompatibilisek? Erről kérdeztük a nevelési tanácsadót: Kővári Barbara pszichológust, a Mályvakék Pszichológiai Központ munkatársát.

Ütközőzóna

Az még a szerencsésebb eset, amikor a szülők felismerik, hogy eltérő nevelési elveket vallanak, és ez probléma – magyarázza a pszichológus. – Sokan ugyanis még idáig sem jutnak el, észre sem veszik, hogy baj van, közben pedig a gyerek, aki az ütközőzónában van, úgy nő fel, hogy folyamatosan sérül. Nem ritkán csak a hibajelenségek irányítják rá a szülők figyelmét arra, hogy valami nagyon nincs rendben: a gyerek bepisil, vagy agresszív lesz, bántja a társait az óvodában, iskolában. Később, kamaszkorban a cigaretta, az alkohol, a drogok felé fordulhat, ami mind-mind azt mutatja, hogy a családban problémák vannak. Ezek persze csak tünetek, a lényegi folyamatok belül zajlanak a gyerekben: mivel érzi a szülei közti konfliktust, látja, hogy folyton veszekednek „miatta”, ráadásul egymással ellentétes dolgokat várnak el tőle, aminek értelemszerűen nem tud megfelelni. Miközben azonosulni szeretne mindkét szülővel, mert úgy érzi, csak akkor szerethető, ha teljesíti mindenki elképzeléseit. Ez az egyik oka, hogy egyre több a szorongással, pánikbetegséggel küzdő gyerek – tette hozzá a szakember.

A legjobb, ha a szülők még időben segítséget kérnek szakembertől. Ez persze egyáltalán nem olyan könnyű – ezt még a pszichológus is belátja – pedig segítséget kérni nem akkor kell, amikor már nagy a baj, hanem előtte, amikor még jóban vannak a szülők, csak felismerték, hogy vannak dolgok, amik nem működnek. Sajnos a férfiakat általában elég nehéz rávenni bármilyen terápiára, pedig nélkülük nem megy.

Lépésről lépésre

Szerencsére vannak „házi” módszerek is, amikkel – és sok-sok tudatossággal – magunk is sokat tehetünk azért, hogy ne a legkisebben csattanjon az ostor. A pszichológus azt tanácsolja, hogy első és legfontosabb lépésként a gyerek előtt ne kerüljünk konfliktusba, ne mondjunk ellent a másik szülőnek, és főleg ne romboljuk le a másik szülői tekintélyét.

Kővári Barbara

Kővári Barbara – fotó: magánarchívum

Ezután következik az, hogy a szülők leülnek egymással, hideg fejjel számot vetnek, és átgondolják, lefektetik a közös elveket és irányvonalakat, más szóval: szabályokat. A jó szabály olyan, amihez mindenki tud alkalmazkodni, akár bizonyos kompromisszumok árán is. Ezekhez a szabályokhoz azután tartják is magunkat, különben semmit sem érnek.  
Következő lépésként elfogadjuk egymás előnyeit és hátrányait. Például, ha tudjuk, hogy az egyik szülő hamar elveszíti a türelmét, a másik viszont képes higgadt maradni, akkor inkább a nyugodtabb képviselje a közös vonalat, ami lehet, hogy a gyereknél ellenállásba fog ütközni. Ha a két szülő támogatja egymást, összhang van közöttük, akkor nincs is több vita, nincs konfliktus, veszekedés és a gyereknek is világos, hogy mit várnak tőle – mondja Kővári Barbara.

Ezek persze – a probléma felismerésén túl – rendkívüli tudatosságot követelnek a szülőktől, de hát felnőttek vagyunk, viselkedjünk is úgy! Na, de hogy? Hiszen ha ez ilyen egyszerű lenne, nem is lennének problémák. A valóságban azonban mindenki elkötelezett a saját elvei mellett. Számít a családtagok egymásra gyakorolt kölcsönhatása is, a gyerekek életkora, az, hogy éppen melyik életciklusban vannak, de még a szülők otthonról hozott transzgenerációs mintái is lényegesek, hiszen öröklünk is nevelési attitűdöket. Mindezeken pedig elég nehéz tudatossággal túllépni.

Éppen ezért rendkívül fontos, hogy minél többet beszélgessünk egymással. Beszélgessünk a gyerekekkel, töltsünk velük igazi minőségi időt, kérdezzük meg, hogy vannak, mitől félnek, mitől szoronganak, minek örülnek. Beszélgessünk a párunkkal is a hibajelenségekről, kerüljenek felszínre az érzelmek, hiszen így fejlődünk.

Próbáljátok ki!

Kővári Barbara ajánl erre egy jó játékot: leülünk egymással, és az egyik, mondjuk a nő, elkezdi felsorolni, hogy mi volt a jó a mai napban, majd pedig azt, hogy mi volt rossz. Nem kell nagy dolgokra gondolni, jó lehetett, hogy megpuszilta a férje, amikor hazajött, vagy meleg vacsorával várta vagy megdicsérte a haját. A rossz dolgok is lehetnek apróságok, lényeg, hogy felszínre kerüljenek. Ezután megkérjük a párunkat, hogy ismételje el, ami elhangzott. Ő visszamondja, de minden bizonnyal ki fog hagyni dolgokat. Ez nem véletlen, ebben van az ellenállás, amivel nem szeretne foglalkozni. Ekkor elmondjuk, amit kihagyott, és megkérjük, hogy sorolja fel még egyszer. Aztán csere, a párunk mondja el, hogy mi esett neki jól és rosszul aznap, és ugyanígy visszamondjuk, majd korrigáljuk. Ez is minőségi idő: az egymás felé fordulás, egymásra figyelés, amikor a másiknak nem kell kitalálnia, hogy mi a duzzogás oka, hanem asszertíven (én-üzenetekkel) elmondjuk, hogy minek örülünk, és mi a bajunk. Ezektől pedig nemcsak mi fejlődünk, hanem maga a kapcsolat is. És remélhetően a gyereknevelés is könnyebb lesz.