Kisgyerek

Egy 2 éves kisfiút mentettek ki a bezárt autóból a debreceni rendőrök

Az anyuka nemcsak a kisfiát és a kocsikulcsát, hanem a telefonját is bezárta a kocsiba, ezért nagyon megijedt. Szerencsére gyorsan jött segítség!
2024. Január 19.
Kocsiba zárt kisgyerek

Ahogy arról Facebook oldalán büszkén beszámolt a Magyar Rendőrség, a hét elején debreceni kollégáik hatalmas segítséget nyújtottak egy rémült anyukának és 2 éves kisfiának, aki véletlenül bezáródott az autóba.

Sérülés nélkül nyitották ki az autót

„Bezáródott a kocsikulcs az autómba, a lassan 2 éves kisfiammal és a táskámmal, telefonommal együtt. Sehogy nem tudtam kinyitni, járókelők segítségével sem” – kezdte a Rendőrségnek küldött köszönőlevelét Kitti.

„A rendőrségnek telefonáltam, akik nagyon hamar kiértek … Nagyon türelmesen, kedvesen beszéltek és kezelték a helyzetet, annak ellenére, hogy nagyon meg voltam ijedve, hisz nem történt velem még ilyen. Az egyik ajtót nagyon gyorsan sikerült kinyitniuk anélkül, hogy kár keletkezett volna az autóban” – folytatta az anyuka, aki név szerint is felsorolta a mentőakcióban résztvevő rendőröket.

Ahogy a beszámolójából kiderül, az ajtó kinyitását követően a kisfiú matricát és egy kis láthatósági mellényt is kapott ajándékba, amit azóta is nagy becsben tartanak. „Nagyon hálás vagyok a gyors segítségükért, a felém és a kisfiam felé tanúsított empatikus, önzetlen és figyelmes hozzáállásukért” – zárta sorait az édesanya.

Nyitókép: Getty Images