Kisgyerek

Életmentő segítség

Összesen 2 millió forintos karácsonyi ajándékban részesült a Pest Megyei Tüdőgyógyintézet Törökbálinton. Többek között olyan műszert kapott, amely a kisgyermekkori félrenyelések esetében jelent gyors és életmentő segítséget.
2012. Február 16.

A KH Csoport évek óta a KH gyógyvarázs programra beérkezett pályázók között osztja szét a karácsonyi ajándékozásra fordítandó pénzt, hogy ezzel is támogassa a gyermek-egészségügyet. 8 millió forint állt rendelkezésükre, ezt osztották el öt intézmény között, akik jelentkeztek a pályázatra. Így a Pest Megyei Tüdőgyógyintézetnek 2 millió, a győri kórháznak 3,5 millió, az OMSZ három mentőállomásának pedig 2,5 millió forint értékben vásároltak életmentő eszközöket.”

A Pest Megyei Tüdőgyógyintézet Gyermekosztályán 1992 óta kezelnek tüdőbeteg gyermekeket. Az ide kerülő gyermekek többsége asztmás roham, tüdőgyulladás, vagy gégegyulladás miatt igényel ellátást. Az osztály másik profilja a krónikus légzészavarral küzdő gyermekek kivizsgálása. Az esetek többségében ez röntgen, ultrahang, légzésfunkciós és allergia vizsgálatokkal lehetséges. Emellett az alváslaboratóriumban az alvás alatti légzészavarok okát vizsgálják, és szükség esetén otthoni légzést könnyítő gépi kezelést állítanak be. Refluxos panaszok esetén 24 órás nyelőcső pH mérést végeznek.

Az osztály része a gyermekbronchológia vizsgáló, mely a hazai vizsgáló helyek közül a második legnagyobb forgalmú, itt évente 250-300 gyermek hörgőrendszerét vizsgálják meg altatásban. A vizsgálóban végzik azokat a beavatkozásokat is, melyekkel egyes légzési nehézséggel küzdő gyermekeken segítenek: eltávolítják a légutakba került idegentesteket (leggyakrabban mogyorót) kiürítik a hörgőket benyomó tbc-s nyirokcsomókat, vagy – az országban egyedül – a légutakat tágító kis fémháló légcsőbe helyezésével biztosítják, hogy az akár hónapokig lélegeztetett csecsemő ismét önállóan, gép nélkül lélegezhessen.

Életveszélyes helyzetbe kerülhet az a gyermek, akinél egy kisebb szilárd test (például valamilyen mag) a légutakba kerül, hiszen annak elzáródása fulladásos halálhoz vezethet. Általában működésbe lép a köhögési reflex és az akadály távozik, de előfordul, hogy ez nem elegendő. Ilyen esetben azonnali beavatkozásra van szükség. Az optikás fogó olyan eszköz, amely lehetővé teszi az idegentest eltávolítását. Eddig csak a legkisebbek ellátására szolgáló eszközük volt. A mostani pályázaton elnyert 44 cm hosszú fogónak a belsejében optika van, amely a légutakban, hörgőkben lévő képet felnagyítja, a bent lévő idegentestet láthatóvá és azonosíthatóvá teszi. A pályázaton elnyert többi eszköz (laringoszkóp, optika, bronchoszkóp csövek) segítségével sikerült olyan mértékben korszerűsíteni és bővíteni az eszközparkot, hogy a betegek várólista nélkül, azonnal képesek lesznek kivizsgálni. Ez különösen fontos krónikus légúti beteg gyermekek esetében, akiknél a kezelés mielőbbi megkezdése a későbbi életkilátásokat jelentős mértékben meghatározza.