Kisgyerek

4 éves kislány életét mentette meg Balázs: „Jókor voltunk jó helyen”

A buszmegállóban fulladozott egy kislány, amikor Balázs megállt segíteni.
2023. Március 16.
mentő
Fotó: Getty

Még március 12-én történ az eset Veszprémben: egy édesanya négyéves kislányával a buszt várta a megállóban, amikor a gyermeke hirtelen rosszul lett: nem kapott levegőt és teljesen elszürkült. Az anya hiába ütötte a hátát, nem segített.

Megpróbált leinteni egy autót, de senki nem állt meg neki. Egy férfi messziről vette észre, hogy baj van, a kislány vélhetően neki köszönheti az életét. A Borsonline most elérte a férfit, Resperger Balázst, aki nyilatkozott az életmentésről.

– Jöttünk ki a hipermarket parkolójából,és már nem is tudom miért, de elnéztem a buszmegálló irányába. Arra lettem figyelmes, mintha valaki ütögetné a gyermeke hátát és rángatja. Annyit láttam csak, hogy tátott szájjal van a kicsi, mondtam is magamnak, hogy itt bizony baj van. Az első parkolónál megfordultam, elakadásjelzővel, nagy gázzal bementem az autók közé. Az anyuka annyit mondott, hogy megakadt a torkán valami

Gyorsan, reflexszerűen a Heimlich fogást alkalmaztam. Ekkor kijött valami a szájából. Párom közben hívta a mentőket. Kisétáltam a főútvonalra a mentőhöz, integettem nekik, hogy itt vagyunk.

Innentől a kicsi jobban lett.

Örülünk, hogy jókor voltunk jó helyen. Egy autó sem állt meg rajtunk kívül, csak azután, hogy én odafaroltam. (…) Számomra felháborító, hogy ennyire nem foglalkozunk egymással…

Mint a Borsonline-nak elmondta, sógornője jelölte meg őt a kislány édesanyjának Facebook posztja alatt, melyben a megmentőket kereste Georgina, hogy megköszönhesse nekik, mert a helyszínen a sokk miatt erről megfeledkezett. „Beszéltünk telefonon, holnap pedig felkeressük mindenképpen.”