Kisgyerek

Félrenyeléstől mentette meg öccsét egy hároméves kisfiú – videó

A hároméves kisfiú nagyon ügyesen mérte fel a helyzetet, és azonnal, ösztönösen cselekedett.
2023. Március 10.
(Kép forrása: @gracewatkins5448/TikTok)

Hihetetlen a lélekjelenléte is annak a hároméves kisfiúnak, aki azonnal fel tudta mérni annak a kockázatát, hogy kisöccse egy műanyag darabot tett a szájába, és elképesztő az is, ahogy a veszélyes helyzetet kezelte, és azon nyomban cselekedett.

A TikTok-on @gracewatkins5448 néven regisztrált édesanya osztott meg egy videót, aminek az elején hároméves kisfia, Silas, a háttérben pedig ő maga is hulahoppkarikával játszanak, míg a család legfiatalabb tagja, a tizenhárom hónapos Wilder vigyorogva totyog előttük. Silas vidáman ugrándozik egy ideig, majd hirtelen meglát valamit kisöccse szájában.

A hároméves fiú azonnal ledobja a hulahoppkarikát, megfogja kistestvére fejét, és az ujjaival belenyúl a szájába, majd kivesz belőle egy műanyagdarabot.

Az édesanya, Grace Watkins a Newsweek portálnak nyilatkozott, és elmondta, hogy Silas már egészen kicsi kora óta „hihetetlenül okos”.

„Amit Silas a videóban mutat, az egy kombinációja egy olyan technikának, amit korábban használtam, de olyan ösztönnel tette, ami nagyon egyedi volt” – mondta az anya.

Wilder szájában egy kemény műanyag darab volt, ami valószínűleg egy játékról törhetett le.