Kisgyerek

Előbb hal meg, aki szeretet nélkül nő fel

Amerikai kutatók vizsgálatokat végeztek olyan felnőttek körében, akik nélkülözésben, elhanyagolva nőttek föl romániai intézetekben. Nemvárt eredményekre jutottak.
2011. Május 18.

A vizsgálat eredménye meglepő: a korai gyerekkorban ilyen körülmények között eltöltött idő az intelligenciaszint csökkenésével, sőt a kromoszómákat védő telomerek rövidülésével, a genetikai öregedéssel is arányban áll – olvasható a ScienceDaily című tudományos portálon.

A Bostoni Gyerekkórház és a Tulane-i Egyetem munkatársai elsőként találtak összefüggést gyerekeknél az elhanyagoltság és a telomerek rövidülése között.

A Molecular Psychiatry című szakfolyóiratban jelent meg az eredeti tanulmány. Ebből kiderül, hogy romániai árvaházakban nevelkedett gyerekek (62 fiú és 47 lány) DNS-mintáit elemezték. Megállapították, hogy azoknál a 6–10 éves gyerekeknél, akik ötéves koruk előtt hosszabb időt töltöttek intézetben, jellegzetesen rövidebb a kromoszómákat védő telomerek hossza, mint az ilyen idős korban szokásos átlag.

Korai öregedés vár rájuk

Mint Charles Nelson kutatásvezető elmondta, a kromoszómákat védő telomerek megrövidülése korábbi öregedéssel járhat együtt, bár a jelenség pontos biológiai következményeit nem ismerik. Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy felnőtteknél a hasonló telomerrövidülés esetén nagyobb arányban fordulnak elő kardiovaszkuláris és rákbetegségek.

„A következő lépésben azt vizsgáljuk, hogy visszaáll-e a telomerek hossza, ha a gyerekek több időt töltenek megfelelő gondoskodás mellett” – tette hozzá Nelson. A felmérésbe bevont gyerekek a Bukaresti Korai Intervenciós Projektben (BEIP) vesznek részt, melyet a román kormány kezdeményezett 2000-ben.

Babaszoba: Eddig is jól tudtuk, hogy a korai érzelmi elhanyagolás pontosan körülhatárolható károsodást okoz az idegrendszerben. A legismertebb hatás, hogy elmarad a prefrontális lebeny fejlődése. Ez az agyterület felelős mindazért, ami emberi: itt folyik a szociális és erkölcsi ismeretek elsajátítása, itt „lakik” tulajdonképpen a személyiség, és az érzelmek szabályozásához is köze van a régiónak. Azt is tudjuk, hogy ha babakorban rendszeresen elöntik az agyat a stresszhormonok, az életre szóló hatással jár: az ilyen gyerek felnőttkorában sem tudja majd jól kezelni a stresszt, olyasmitől is könnyen pánikba esik vagy haragra gerjed, ami egy átlagember számára csupán apró bosszúságnak számít. A korai gondoskodásnak tehát nagy szerepe van a későbbi élet minőségének szempontjából. Ahhoz, hogy családi körben a legjobbat kapja a baba, fontos, hogy környezete kielégítse a pici igényeit, ne hozzuk szándékosan olyan helyzetbe, amely stresszt okoz számára. Természetes, hogy mindentől nem lehet megóvni: ha sír a kicsi, soha ne hagyjuk magára bánatával, a legjobb orvosság erre az ölelés.

Forrás: MTI