Kedves Édesanya!
Ma megint láttalak a játszótéren. Figyeltem, micsoda szimbiózisban élsz a kisfiaddal. Látom azt a szövetséget, amiben léteztek, azóta, hogy megszületett. Sőt, sokkal előbb, még a hasadban volt, mikor elkezdődött. Dehogy! Még előbb, még csak a gondolataidban élt ő, de már imádtad. Látszik minden mozdulatodon, hogy érte élsz, hogy ő a tied és te az övé. Láttalak titeket együtt.
És láttam a kisfiad édesapját, a te párodat, aki megérkezett munka után. Először hozzád hajolt, de te intettél neki: “várj, pont most megy eggyel feljebb” – és lélegzetvisszafojtva figyelted a fiadat a mászókán. Kezdett hűvösödni, az apja arra gondolt, ráadna egy hosszú ujjút, de előbb téged kérdezett, nem kéne-e. Elkezdte keresni a kis táskában, de leintetted: “nem ott van”. Megtalálta, vitte volna a fiához, de te mondtad: “hagyd, majd én” – és kivetted a kezéből.
Így veszed ki a kezéből a felelősséget is, a kompetenciákat is, a tennivalókat, és végső soron a lehetőséget, hogy a fiával szoros kapcsolata legyen.
Ne haragudj, hogy erről beszélek, de nem először látlak titeket együtt. És ismerős a helyzet. Több párt láttam már, ahol – mikor a baba megszületett – az anya szinte kisajátította őt, még ha nem is tudatosan. Érthető ez, hiszen az elején a szoptatás miatt a gondozás nagy része őrá hárul. És ha már úgyis a karjában van az a gyerek, akkor átpelenkázza, meg is fürdeti. Mivel ő van gyesen, több időt tölt vele, így nagyobb rutint szerez, és talán valóban jobban csinálja ezeket a feladatokat, mint az apa. Így lehetett ez veled is.
Tudom, régóta vágytál gyerekre, és a munkádban sem úgy alakultak a dolgok, ahogy szeretted volna. Valójában egész mást csinálnál szívesen, de most már nem lehet, most már ebbe az irodába kellett bejárni, és ezekkel az ügyfelekkel vesződni. Most, hogy itthon lehetsz a kisfiaddal, valósággal kivirágoztál. Látszik, hogy ez való igazán neked: az anyaság. Ebben megtaláltad magad, és egyre magabiztosabb vagy. Végre valami, amit te tudsz a legjobban, amit te csinálsz a legjobban. Nehezen adod ki a kezedből.
Amúgy sem megy minden fényesen mostanában köztetek a pároddal, igen, a szex sem a régi, hiszen fáradt vagy, eleget dolgozol a baba körül, meg a háztartásban. Talán kicsit haragszol is rá, hogy az egész rád marad. Most már ingerültebben is szólsz, ha mégis “segítene”, rögtön pattansz, ha a gyerek akar valamit. Talán észre sem veszed, de az apját ezzel akaratlanul is kizárod a gondozásból. Kialakul az ördögi kör: ő tenne többet, de nem érzi, hogy szükséged lenne rá, így viszont akkor sincs melletted, amikor tényleg túlterhelt vagy.
Ő nem egy asszisztens a gyerek körül. Ő ugyanúgy teljes értékű szülő, mint te, még ha nem is szoptat. És ne higgy a sztereotípiáknak: igenis ugyanúgy képes etetni, fürdetni, pelenkázni, játszani és vigasztalni, mint egy nő. Persze, kinek kell ez a macera, ha közben úgy érzi, hogy mellőzik, hogy ő “csak a második” lehet a gyerek mellett? Könnyű leszokni a részvételről, ha az embert mindig félretolják.
Ne tedd ezt, mert a társad lehet a legnagyobb támaszod a gyerek mellett. Az óvodai ünnepségen vagy az első iskolai napon akkor fogjátok igazán jól érezni magatokat, ha egy közös út vezet odáig. Sokkal jobb osztozni ezekben az örömökben, és könnyebb osztozni a nehézségekben is, átadni feladatokat akkor is, ha a másik nem úgy csinálja, mint mi.
- Kapcsolódó: Ezért fontos, hogy apa is játsszon a gyerekkel
A gyerek nem a tulajdonunk. Mást tanul az apjától, mint tőlünk? Nem baj. Mást eszik, később fekszik? Nem dől össze a világ. A “kisajátító szeretet” később a visszájára fordulhat, a burokban nevelt gyerekek lehet, hogy nem boldogulnak majd olyan jól az életben. Találd meg magad újra – ne csak az anyaságban! És hagyd, hogy a párod apa is legyen melletted!
Kapcsolódó cikkek
