Erkölcsi nevelés
A jólneveltségre, a konvenciók betartatására általában nagy figyelmet fordítunk, de az erkölcsi nevelés kicsit kiment a divatból. Pedig minden nagy kihívás az életben, valamennyi krízis, amit átélünk, de a szerencsés sorsfordulók is erkölcsi dilemmákkal járnak.
Az élet első éveiben a gyerekek testi, lelki és társas fejlődése egyetlen egységet alkot. A mozgás, a tér birtokba vétele és a másokkal (elsősorban persze a szülőkkel) való interakció folyamatos kölcsönhatásban van a beszéd és a gondolkodás kialakulásával. Ez utóbbi jelenti a bázist az ítélőképesség kifejlődéséhez. Ennek egyik területe a jó és a rossz közötti különbség felismerése. Ezt hívjuk erkölcsi ítélkezésnek, ami nem azonos a társadalmi illemszabályokkal, konvenciókkal.
Ez utóbbi elsősorban külső, magatartási jegyeket ölel fel: az udvariasságot, az öltözködés, hajviselet, mások által helyeselt vagy elviselt formáit, a társadalmi érintkezés fordulatait, ahogy köszöntünk, megszólítunk embereket, kérünk, kifogásolunk, sőt, ahogy veszekszünk konfliktusok alkalmával. A társadalmi konvenció része, hogy mennyire lépünk közel beszélgető partnerünkhöz, kinek nyújtunk kezet, vagy az, hogy a szórakozóhelyre mindig a férfi lép be először.
Az erkölcs ennél kevesebbet meg többet is jelent. Nem szabályozza ilyen mélységekig a mindennapi életet, de amire vonatkozik, azok igazán fontos dolgok. Erkölcsinek tekintünk bizonyos tilalmakat (pl. ne ölj) és az igazságosság, az emberi jogok, a méltányosság fogalmaival meghatározható kérdéseket, mindazt, amit egyszerűbben a jó és a rossz közötti választásként szokás emlegetni. A kisgyerek számára a jó és a rossz közötti döntés első helyszíne leggyakrabban a játszótér, ahol, mondjuk, a játszótársa kölcsönkéri kedvenc babáját vagy homokozó lapátját, ő viszont semmiképpen sem akarja ezt még átmenetileg sem átengedni.
Ha odaadja, ő lesz szomorú, nem adja oda, akkor irigynek bélyegezhetik. A háromévesek már bonyolultabb erkölcsi dilemmákba keverednek. Szabad-e csalni a közös játékban, ha ez az ára a győzelemnek?
A gyerekek erkölcsi érzéke, csakúgy, mint minden más készségük, fokozatosan és az értelmi kibontakozással párhuzamosan alakul ki. Ezzel magyarázható, hogy a lassabban fejlődő gyerek a jó és a rossz közötti különbségtételben is elmarad kortársaitól.
Az erkölcsi fejlődés részletes tanulmányozása két szerzőhöz, Kohlberghez illetve Damonhoz köthető. Azt, hogy egy gyermek mit tart helyes és jó tettnek, a pozitív erkölcs tanulmányozója, Damon írta le. Egy tett megtételének jó oka a kisgyermek számára, ha kívánja a megtételét. A tett indoka egyszerűen az, hogy a gyermek meg akarja tenni, nem pedig a tett következménye vagy hatása. Kohlberg az erkölcsi fejlődés hat szakaszát különböztette meg, ezek közül a kisgyermekek gondolkodása az első szakasznak megfelelő.
Erre a szülői tekintélynek való engedelmeskedés, a személyek és javak sérülésének elkerülése és az eltérő nézőpontok felvételére való képtelenség jellemző. Ebben a korban a gyermek számára az a rossz, amit a szülő rossznak vél, vagy ami miatt büntetést ró ki.
Tipikus példája ennek, amikor a kisebbik testvér azt mondja, azért rossz és tilos elvenni a bátyja játékszerét, mert akkor a “gondolkodó székbe” kell ülnie – azaz büntetés várható. A három év alatti gyerek gondolkodásában különösebb nehézségek nélkül keveredik az ok és az okozat. Gyakran olyan dolgokat kapcsol össze, amelyeknek a felnőttek szerint egyáltalán nincs közük egymáshoz. Például azt hiszi, azért esett el és ütötte le a térdét, mert előzőleg hazudott a mamájának. Az óvodás kor előtt a legtöbb gyerek még úgy tekint az erkölcsi szabályokra, például a csalás tilalmára, amit esetleg érdemes megpróbálni áthágni őket, ha ez az ő javát szolgálja.
Általánosságban elmondható, hogy a kisgyerekek a jóról és a rosszról fekete-fehér fogalmakban gondolkoznak: a dolgok mindig jók vagy rosszak. Ebben az életkorban még egyáltalán nem mérlegelik, hogy valami szándékosan vagy véletlenül történt. Minél nagyobb fizikai károsodás vagy sérülés történt, annál súlyosabbnak érzik a rosszat, amit a tettes elkövetett. További jellegzetessége a kisgyermekek erkölcsi ítéleteinek, hogy nem képesek más nézőpontjából szemlélni a történeteket, ezért szó sem lehet mások mentségének vagy kifogásainak elfogadásáról.
A szülőknek megfontoltan kell eljárni az erkölcsi nevelés során, hiszen a kicsik az ok-okozat összefüggést még nem, vagy alig képesek felfogni. A gyermeki félelmek egyik fő oka, hogy a családban vagy a környezetben történt rossz dolgokat, betegséget, halálesetet gyakran saját maguk hibáztatásával magyarázzák. Egyszerűen magukra vállalják a felelősséget olyasmiért, amiben semmilyen részük sem volt. Ez a természetes egocentrizmus (ami nem önzést jelent, hanem mások nézőpontjának felvételében mutatkozó nehézséget) az iskolás korig megmarad a gyerekeknél, de sokszor még a nyolc-kilenc évesek sem képesek beleképzelni magukat más helyébe.
Éppen ezért az élet első három évében az erkölcsi nevelés során különösen óvatosnak kell lenni, semmiképpen se közöljünk megmásíthatatlan ítéletet a kisgyerekkel, ne bélyegezzük végleg hazugnak, irigynek, csalónak. Inkább azt mondjuk: “ez most nem volt szép tőled, tudod, hogy nem szabad hazudni”, “ez most irigység volna”.
Sokkal hasznosabb, ha hagyjuk, hogy ő maga tapasztalja meg az erkölcsi konfliktusokat, és ha látjuk, hogy egyedül nem boldogul, akkor beszélgessünk vele ezekről a helyzetekről. Fontos, hogy megértse a gyerek, a jó és a rossz közötti választás belülről fakad, és a társadalom érdekeit, valamint azt szolgálja, hogy hosszú távon békében legyünk a saját lelkiismeretünkkel és szembe tudjunk nézni a tükörképünkkel.
Mindezt természetesen nem lehet azonnal így elmondani egy kicsi gyereknek, de fontos, hogy szülőként tisztában legyünk ezzel, és egy három éves gyermek már sokat meg is ért belőle. Ha a gyerek erkölcsi szabályokat sért, például ismételten méltánytalanul bánik játszótársaival, ezért ne büntessük meg, de feltétlenül beszéljünk vele a problémáról.
Az elvont rossz fogalmát nem tudjuk megmagyarázni neki, de azt igen, hogy nem várhat nagyvonalúságot, jószívűséget a többiektől, ha ő rendre önzőnek bizonyul. Vannak gyerekek, akik nem tudnak veszíteni, ezért akár csalás árán is nyerő helyzetbe hozzák magukat. Ha ilyet tapasztalunk, ne csináljunk különösen nagy felhajtását a csalás tényéből, de azt említsük meg, hogy a csalókat ki szokták zárni a játékból, és ha ez bekövetkezik, mi semmiféle segítséget nem fogunk neki nyújtani.
A gyerekek erkölcsi dilemmáikat gyakran mesékben látják viszont és szerepjátékokba burkolva adják ki magukból. Bátorítsuk az ilyen játékokat és segítsük azzal, hogy megbeszéljük vele a szereplők jellemét, szándékait, érzéseit. Dicsérjük meg, ha társaihoz segítőkész, méltányos és nagylelkű.
Az erkölcsi dilemmákat és szabályokat gyakran csattanós közmondások fejezik ki a legjobban, ám egy kisgyermek mit sem ért abból például, hogy: “Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik”. Főleg magyarázat nélkül nem. Mindig valós eseteket, élethelyzeteket vitassunk meg vele, és ne prédikáljunk. Legfőképpen pedig ne felejtsük el, hogy az erkölcsi fejlődés hosszú és komplex folyamat, ami csak fiatal felnőtt korra zárul le, és hatással vannak rá a szülőn kívül a testvérek és barátok, valamint olyan közvetett társadalmi minták is, mint a vallás vagy éppen a filozófia.
Lektorálta: Tauzin Tibor
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
