Kisgyerek

Ezért betegek ritkábban a gyerekek a koronavírus-járvány óta

Eltelt egy tavasz, egy nyár és egy ősz is már a pandémia során, s az általam ismert szülőkkel közös megfigyelésünk szerint a közösségbe (bölcsődébe, óvodába) járó kisgyermekeink sokkal-sokkal kevesebbet betegek.
2020. December 14.
A több levegőzés és a tömeg kerülése is hozzájárul a kevesebb megbetegedéshez Fotó: Getty Images

Az immunrendszerük most kevésbé van igénybe véve, mint békeidőben, amiről viszont nem tudni előre, jár-e később következményekkel. A témáról csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvossal beszélgettem.

Minimális kontaktusszám

A pandémiás időszak rengeteg kihívás elé állítja a családokat. Azonban mindennek legalább egy pozitív hatása is van: ritkábban betegednek meg a gyermekek. Erről az egyébként józan ésszel is könnyen belátható észrevételről és a pandémia gyermekegészségügyi következményeiről, illetve további pozitív hozadékairól beszélgettem dr. Kovács Tibor csecsemő – és gyermekgyógyász szakorvossal, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet orvosigazgatójával.

Gondoljunk csak bele: eleve nagyságrendekkel kevesebb emberrel érintkeznek. A bölcsődék, óvodák zárt kapukkal működnek, vagyis a saját pedagógusaikon és dolgozóikon kívül más (táncpedagógus, edző, zenei nevelő, stb) nem mehet be a gyermekekhez. A szülők is legfeljebb a gyermek átöltöztetésének idejére tartózkodhatnak az épületekben, ott is szigorúan csak maszkot viselve, megtartva a kellő védőtávolságot másoktól. Sok intézmény pedig be sem engedi a szülőket, ezzel is csökkentve minden fertőzési rizikót. Az intézményen kívüli foglalkozások is, amelyekre korábban sok szülő vitte gyermekét, szünetelnek most: az éneklős, mondókázós, táncos programok ugyanúgy, mint a játszóházak, kézműves körök és minden egyéb kisgyerekes program. Láthatóan a plázáktól és más, zsúfolt helyszínektől is távol marad a többség – elővigyázatosságból – ezekben a hónapokban.

Fokozott higiéniai szabályok

Akikkel pedig találkoznak a gyermekek, ők túlnyomó többségben egészségesek, illetve ha valakiről ki is derül, hogy megbetegedett, az első tünet jelentkezésétől kezdve otthon marad, nem mehet közösségbe. Emellett minden érintkezést megelőz egy kézfertőtlenítés, a felnőttek maszkot hordanak, az intézményeket napon belül többször fertőtlenítik, a korábbiaknál gyakrabban szellőztetik.

A gyerekeket a lehetőségekhez (időjárási adottságokra gondolok főként) képest hosszabb időben levegőztették tavasszal, nyáron és ősszel is. Aki pedig meg tudja oldani, a tömegközlekedést is kerüli: vagy autóra vagy kerékpárra váltott, mások sétálnak az iskolához, óvodához, bölcsődéhez.

Növekvő elővigyázatosság

A karácsonyt megelőző időszakban pedig sok szülő – nyilván, aki megteheti – otthon tartja a gyermekét, hogy biztonságosan látogathassák meg pár hét múlva a tágabb családot, nagyszülőket. Vagyis eleve a létszám is alacsonyabb a csoportokban. “Azt tapasztaljuk, hogy mindenki, így a kisgyermekes szülők is sokkal elővigyázatosabbá váltak. Ez a fajta egészségtudatosság, ami a fentiekben is szerepel, lehet a Covid-időszak pozitív hozadéka” – osztja meg tapasztalatait dr. Kovács Tibor.

Szünet az immunrendszernek?

Felmerül azonban a kérdés, hogy ha most – előreláthatóan – egy éven át minimalizáljuk a kisgyermekek kórokozókkal való találkozását, az vajon hogyan hat az ő immunrendszerükre. Ha a pandémia megszűnésével újból megnő a kontaktusok száma, többször, többekkel, hosszabb időt töltenek, nehezebben működik-e majd az immunrendszerük? A gyermekgyógyász szakorvos szerint van elméleti esélye annak, hogy ez a folyamat lesz látható, tapasztalható, azonban erről biztosat csak a pandémiát követő első influenzaszezonban lehet majd mondani. Akkor fogjuk látni, tovább betegek-e esetleg a gyermekek vagy gyakrabban kell-e hiányozniuk, mint a Covid előtt.

“Az immunrendszernek van egy természetes érési folyamata, amelynek során a kisgyermekek rendkívül sok, különböző vírustörzzsel találkoznak. Ez az érés esetleg lassulhat a jelenlegi időszakban” – magyarázza Kovács doktor. “De ha így is lesz, az a fajta egészségtudatosság, amelybe most beleszoknak a szülők, pedagógusok, tulajdonképpen mindannyian, segíthet, hogy a jövőben, Covidtól függetlenül is, kevesebbet legyenek betegek a gyermekek. Ha az első tünetek megjelenésekor otthon fogják őket a szülők, ha a panaszokat tapasztaló szülő maga maszkot húz influenzaszezonban a járvány megfékezése érdekében, már nagyon sokat teszünk azért, hogy mindenki ritkábban betegedjen meg” – hangsúlyozza a jelenlegi időszak esetleges pozitív hatásait a gyermekgyógyász szakorvos.