A hétköznapi tevékenységek során rengeteg alkalom nyílik a beszélgetésre. Bármit teszünk, mondjuk is el, ha éppen mellettünk van a gyerek. Nevezzük meg az eszközöket, a tárgyak tulajdonságait, a cselekvést kísérő hangokat. Ne küldjük a gyerekszobába a kicsit házimunkánk közben.
A közös mosogatás lassabban halad, de közben szó esik hideg, meleg vízről, csobogásról, csörömpölésről, tiszta és szennyes edényekről. A már ismert szavak mellé sorakoztassunk fel újakat, akár vicceseket, szokatlanokat is: például lábos, fazék, ibrik, csajka, vödör, csöbör, veder, cseber, pitli.
Vegyük észre napi sétánk során az újdonságokat, hívjuk fel rájuk a kisgyerek figyelmét, meséljünk az évszak, az időjárás jellegzetességeiről. A kisfiúk a kocsimárkák és a kutyafajták elnevezéseire is fogékonyak. A fárasztó hazafelé utat mondókákkal, kiszámolókkal, versikékkel, énekekkel tegyük élvezetesebbé. Mindennap kerítsünk sort nyugodt képeskönyv-nézegetésre. Nem szükséges a képekhez írt, gyakran bárgyú szöveget felolvasnunk, csak meséljük el, mit látunk, mutassunk rá az apróbb részletekre, találjunk ki olyan történetet a képhez, ami személyesen érinti őt.
Lehet, hogy éppen ellenkezőleg, szó szerint a már ismert szöveget akarja hallani – nem baj, ez is jó szókincsfejlesztő. A népi mondókákban, mesékben számos ismeretlen tárgy, fogalom fordul elő, kérdezzünk rá, magyarázzuk el neki. A háziállatos könyveknél a mú, bú és háp-háp beceneveken kívül elsorolhatjuk a hím, nőstény és növendék állatok neveit.
Meglepő módon a kisgyerekek szeretik a képes lexikonokat. Ezekben sok olyasmit láthatnak, amivel a felnőttek világában már találkoztak. Magyarázzuk el az új fogalmakat a képek alapján. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a televízió, a videó is segíti a gyerek nyelvi fejlődését. A piff-paff, bimm-bumm rajzfilmek passzív helyzetbe szorítják, ehhez képest a kisautó hangutánzó berregéssel kísért tologatása aktív kommunikációt jelent.
A szerepjátékok, bábozás, mesék eljátszása szintén jó lehetőség a beszélgetésre. A memóriajáték is szókincsbővítő, ha mindig megnevezzük a felfordított lapokat. Végül fontos, hogy miután sokat beszéltünk kisgyerekünkhöz, sokat kérdezzünk is tőle, és spontán megnyilatkozásait mindig meghallgassuk.
Babanyelv
Nincs különösebb jelentősége, mi a kisgyerek első szava. Persze melengeti szívünket az első “mama” vagy “papa”. Az érthetően formált szavak mellett bővül babanyelve is: egyre több a hangutánzó szókezdemény, szótag (brrr, vau-vau). Szavai mondatértékűek is: egy-egy kimondott szó a helyzetnek megfelelően egész mondatot jelenthet: autó – jön, elromlott, elveszett a kisautója, papa elment vele. Egészítsük ki egyszerű mondattá szavait.
Ismételjük meg saját szavainkkal, amit ő akart mondani. Így jelzünk vissza a kisgyereknek, hogy értjük őt. Ennek segítségével jut el az első tőmondatokig másfél-két éves kora táján. Javítgatnunk és ismétlésre kényszerítenünk azonban felesleges, sőt helytelen.
Mivel hallás után, utánzással tanul, beszédfejlődését azzal segítjük elő, ha helyes kiejtéssel, értelmes szavakat használunk, nem utánozzuk a baba selypegését, és csak néhány kedves babaszót veszünk át szókészletéből. Például a vau-vau helyett vagy mellett használjuk a “kutya” szót is. Az “én” és “te” névmások helyes használata a harmadik évre is kitolódhat, most még egyes szám harmadik személyben beszél magáról és anyáról egyaránt.
Most még nem gond
Három- és ötéves kor között gyakran előfordul, hogy a gyerek dadog. Az esetek többségében nem valódi beszédhibáról van szó. A kisgyerek gondolatban előbbre jár, mint nyelvi kifejezőkészség dolgában. Még keresnie kell a helyes mondatszerkezetet, ugyanakkor gyorsan szeretné közölni élményeit. A többszöri szókezdést, mondatfélbehagyást éppen a sietség, az igyekezet okozza. Rendszerint erre az időszakra esik az óvodakezdés is. Közösségben még inkább igyekeznie kell, hogy éppen őrá figyeljenek oda. Dadogása tehát nem feltétlenül arra utal, hogy nem érzi jól magát az oviban.
Amikor csak alkalom adódik, szenteljünk sok időt a beszélgetésre, például közlekedés, vacsora, fürdés közben. Lassan beszéljünk hozzá, és forduljunk felé, nézzünk rá, ha mondani akar valamit, ne kelljen kicsikarnia a figyelmünket. Ha biztosítjuk őt arról, hogy ráérünk meghallgatni, nem ugrunk fel mellőle más teendőnk miatt, könnyebben megnyugszik, és néhány hónap alatt elmúlik ez az átmeneti állapot. Forduljunk azonban az óvónőhöz vagy a logopédushoz tanácsért, ha több mint fél éve dadog, és egy-egy hang ismétlésénél három másodpercnél több idő telik el.
Anyja se érti a szavát
A második év során az egyszavas tőmondatok lassan bővülnek, a kisgyerek egyre hosszabb mondatokat mond. Kiejtése még gyakran pontatlan, emellett megfigyelhető, hogy még nem ismer fel bizonyos nyelvtani szabályokat. Jellemző a helytelen szórend igekötőknél, kérdő mondatoknál. A második év végén összetett mondatokkal is kísérletezik, de gyakran nem a megfelelő kötőszóval. Előfordul, hogy alig használ szavakat, de a mondatok dallamát jól elhümmögi, halandzsanyelven folyamatosan hangot ad ki. Ezzel jelzi, hogy ő is részt akar venni a beszélgetésben.
Igyekezete elismerésre méltó, megértette a beszéd lényegét. Forduljunk felé, és biztosítsuk figyelmünkről. Nem kell javítgatnunk a hibákat, inkább ismételjük meg helyesen, amit hallottunk, illetve amit a halandzsából kihámoztunk. Ezzel olyan párbeszéd alakul ki, amely megerősíti kisgyerekünket igyekezetében, ugyanakkor folyamatosan hallja a helyes változatot is, anélkül, hogy hibájára felhívtuk volna figyelmét.
Ezek is érdekelhetnek:
– Az anyanyelv megismerése és megtanulása
– A nyelv elsajátításának folyamata
– Hátráltatja a beszédfejlődést a háttértévézés
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
