Gyakran elejt tárgyakat, nekimegy dolgoknak, ügyetlen? Lehet, diszpraxiás

Mindannyian találkoztunk már olyan gyerekkel, sőt felnőttel is, akinek minden kiesik a kezéből, folyton baj éri, nekimegy a tárgyaknak, a sima aszfalton is megbotlik, és ha rábízunk valamit, abból jó nem sül ki. Igen, Aprajafalva lakói közül ő Ügyifogyi. És más mesékben, felnőtt sztorikban is találkozunk Fajankóval, Málészájjal, Kétballábbal és hasonló karakterekkel, ami azt jelzi, hogy nem is olyan ritka ez a jelenség. A gyermekek 6-10 százalékánál, a lakosság 10 százalékánál jelentkeznek bizonyos diszpraxiás jelek, 2 százalékuknál ezek a tünetek súlyosak. Az sem véletlen, hogy a történetek ügyetlen szereplői szinte mindig fiúk, a valóságban ugyanis őket kétszer-ötször gyakrabban érinti a probléma.

Ha a munkatársad személyében találkozol vele, tudod, mennyi bosszúságot okoz, de ha a kisgyerekednél tűnik fel, összeszorul a szíved a fájdalomtól. Sajnos gyerekközösségben sem népszerű, aki véletlenül ugyan, de rendszeresen nekimegy a társának, meglöki a kezét iváskor, leönti őt, amikor a poharába tölt, akivel nem lehet megnyerni egy sorversenyt vagy meccset. Ezek olyan tevékenységek, amelyek a közösségbe lépéstől kezdve rendszeres kihívást jelentenek az ügyetlenebbnek. Kedvezőtlenül hat a beilleszkedésére is, mert senki nem választja őt párnak, elhúzódnak tőle, könnyen a csoport perifériájára kerülhet, akár még szándékos “rosszalkodásnak”, kötekedésnek is vélhetik a baleseteit. Ha előbb nem, ekkor fordulnak szakemberhez a szülők.

Kapcsolódó: Nem buta, csak részképesség-zavaros

Az “ügyetlen gyerek szindróma”

Amikor az ügyetlenkedés szinte állandó jelzőként kapcsolódik valakihez, lehet, hogy diszpraxia rejlik a háttérben. Ez a kifejezés nem olyan ismert, mint a diszgráfia vagy diszlexia, azt viszont sejthetjük, hogy valami nem működik jól. Pető Ildikó, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara Gyógypedagógiai Intézetének docense magyarázza el, hogy mi.

“A praxia szó cselekvéssorok tervezését, irányítását jelenti, ami egy meghatározott cél, feladat érdekében történik. Tanulási folyamat eredményeként, sok gyakorlással alakul ki. A képesség birtokában a saját test és a környezet kölcsönhatásában elsajátított mozgássorok helyes időrendben, felesleges együttmozgások nélkül követik egymást, pontos a testséma és a téri tájékozódás. A diszpraxia ennek a képességnek, tehát a mozgáskoordinációnak és a mozgáselemek egymás után rendezésének a zavarát jelenti. Már a magzati fejlődés során kialakult vagy valamilyen trauma révén szerzett agyi eredetű állapot, amely megnehezíti a mozgás megtervezését, koordinálását. Olyan mindennapi mozgásos feladatok kivitelezését is, mint például az étkezés, fogmosás, nadrág felvétele, ceruza megfogása. Befolyásolja a nagymozgásokat, tehát a járást, ugrást, és a finommotorikus képességeket, amelyek a helyes kiejtéshez, íráshoz szükségesek. Érintheti a teljes mozgásrepertoárt vagy csak egyes testrészeket, például a végtagokat vagy a mimikai, az artikuláláshoz, illetve a beszédhez szükséges mozgásokat.”

Kapcsolódó: Szenzoros integrációs zavar: tünetek és kezelés

A diszpraxia tünetei babakorban és kisgyermekkorban

Laikusként azt látjuk, hogy a gyerek darabosan mozog, összerendezetlenül fut, lassan és ügyetlenül öltözködik és használja a hétköznapi eszközöket, például az ollót, kést, villát. Szülőként mosolygunk, amikor a kicsi “pápá”-t int, játékból fésülködik, meg tudja mutatni az orrát, fülét, vagy a felnőtteket utánozva megtörli a száját, és nem gondolunk arra, hogy ez bizony fontos fejlődési lépcsőfok, diszpraxia esetén ilyen egyszerűnek tűnő mozgás is gondot okoz.

A fejlődési diszpraxia tünetei sokszor már csecsemőkorban is jelentkeznek, de csak utólag, már jelentősebb lemaradás, szembetűnőbb jelek vagy a közösségbe kerüléssel jelentkező problémák után tulajdonítanak jelentőséget ezeknek a szülők. Figyelemfelkeltő, ha azt tapasztalod, hogy kisbabád mozgása “lusta”, kortársainál később fordul meg, kezd mászni és tárgyakat megfogni, nem szeret a játékokkal “babrálni”, sokat nyugtalan és nehéz etetni. Jó, ha már ekkor jelzed észrevételeidet a gyerekorvosnak, aki ha szükségesnek látja, további vizsgálatokra küld gyermekneurológushoz.

Kapcsolódó: Lusta csecsemő nincs! Vedd észre a jeleket!

“A diszpraxia BNO-kóddal jelölt állapot, a motoros funkció specifikus fejlődési rendellenessége, amikor a mozgáskoordinációs készségek elsajátítása és kivitelezése ép mozgásrendszer, átlagos vagy átlag feletti intellektus és memória mellett lényegesen elmarad az életkor és a lehetőségek alapján elvárt szinttől”- mondja dr. Pető Ildikó. “Ez a lemaradás a szülő számára is észrevehető, valamint az is feltűnő, ha a kisgyerek nem szeret labdázni, háromkerekűzni, építőjátékozni, nehéz és hosszú folyamat után szokik le a pelenkáról, és 2,5-3 évesen kezd beszélni. Mivel ezek a tünetek más rendellenességeknél is előfordulhatnak, fontos a diagnosztizálás. Nagy segítség ebben, ha a szülő vezetett úgynevezett babanaplót, és ezt még a későbbiekben is folytatta. Tehát feljegyezte, mikor fordult a baba a hasáról a hátára, mikor nyúlt egy-egy játékért, és azt is, miket játszott, mivel teltek a kisbabás, kisgyerekes napok. Bármikor el lehet kezdeni a feljegyzéseket akkor is, ha az első hetekben, hónapokban elmaradt, ám amikor valamilyen feltűnő dolog gyanút ébreszt a szülőben, akkortól mindenképpen javasolt, mert a diszpraxia diagnosztizálásához legalább hat hónapon keresztül megfigyelt tünetek szükségesek.”

Nem múlik el, de nem is rosszabbodik

Óvodás-és iskoláskorban továbbra is jellemző, hogy az ügyetlen gyerek nem szereti a mozgásos és gyors választ igénylő, de az apró elemeket tartalmazó játékokat sem, tehát a kirakót, legót, Uno és Dobble kártyajátékot vagy azokat a játékokat, amikben minta alapján kell felépíteni valamit. Utálja a tornaórát, hiszen itt még inkább előtérbe kerül az ügyetlensége, az öltözés-vetkőzés nyűg a számára, gyakran elhagyja a holmiját. Ugyanakkor óra alatt izeg-mozog, leejti a ceruzáját, csúnyán és lassan ír, lemarad és otthon is több időt vesz igénybe a tanulás.

Elkeseredtél, amiért ennyi nehézséggel kell megküzdenie, esetleg csúfolni fogják az osztálytársai, és nem ő lesz a tanító néni kedvence? Sokat segíthet neki, ha minél előbb kiderül a baj, a diszpraxiához esetlegesen társult más tanulási és figyelmi zavar, és megkezdődik a célirányos terápia. Különböző módszerek enyhítenek a diszpraxián, javítják a gyerek nyelvi, vizuális, mozgáskoordinációs, hallási és figyelmi képességeit. De te is sokat tehetsz érte már azzal is, hogy tudod, miért viselkedik “rosszul”, megérted és nem hibáztatod őt, nem veszel ki mindent a kezéből, nem csinálsz meg mindent helyette, hanem türelmesen kivárod, biztatod, és csak picit segítesz neki, hogy megmaradjon a sikerérzet.

Éppen ez az, ami annyira nehéz! Ugyanakkor felemelő érzés, hogy helyes hozzáállásoddal, ötleteiddel, türelmeddel megadhatod neki ezt a lehetőséget. Szervezd úgy a hétköznapi teendőket, a szabadidős tevékenységeiteket, hogy gyereked közben észrevétlenül gyakoroljon. Hétvégén menjetek rendszeresen kirándulni, korcsolyázni, úszni, hogy az általad nyújtott elfogadó szeretet biztonságában, teljesítménykényszer és szégyenkezés nélkül mozoghasson a maga módján. Vond be a mindennapi házimunkába akkor is, ha így jóval tovább tart: mosogassatok, hámozzatok együtt, bízd rá az asztalterítést, rakjátok el együtt a megszáradt ruhákat, párosítsa össze ő a zoknikat, közben jöhet egy kis dobálózás, célbadobás a zoknigombócokkal.

Ha jó hangulatban folyik az otthoni barkácsolás, kézműveskedés, ajándék-, sütemény- vagy szendvicskészítés, nem lesznek számára annyira utálatosak vagy szorongáskeltőek az óvodai, iskolai ügyességet igénylő feladatok sem. A mozgáskoordináció fejlődése mellett legalább annyira fontos ugyanis, hogy az önbizalma és szociális képességei is fejlődjenek. Ha otthon nem kell tartania a letolástól, megdicséred az igyekezetéért, bátrabban vállalja fel magát gyerektársaságban is. Mivel a diszpraxia felnőtt korát is végigkíséri, a lehetséges fejlesztés mellett a hosszú távú cél az, hogy megtanulja elfogadni és elfogadtatni magát.