Kisgyerek

Hét játék és tevékenység a színekkel

A következő játékokkal és elfoglaltságokkal a színekről tanulhat a kisgyereked.
2023. November 04.
(Kép forrása: Getty Images)

A színek tanulása fontos a korai gyerekkorban, hiszen fejleszti a vizuális észlelést – az agy azon képességét, hogy helyesen értelmezze, amit a szem lát. Ez egyben egy fontos előzetes készség az olvasáshoz.

Ahogy sok más, úgy a színek megismerésének, megtanulásának is az egyik legjobb módja a játék. A következő játékok és tevékenységek ebben segíthetnek.

„Két kicsi szememmel látok valamit, ami…”

Egy nagyon egyszerű, bárhol játszható játék ez a fajta kitalálós. Egy olyan feladványt kell mondanod, ami egy színes dolgot rejt – hogy egyszerűbb legyen, adj a szín mellé valamilyen egyéb részletet. Ha például látsz valakin egy sárga sapkát, akkor mondd: „két kicsi szememmel látok valami sárgát, amit a fejen kell viselni”.

Színkollázs

Egy remek művészeti projekt a kollázs készítése. Csináljatok a gyermekeddel olyan képeket, amikhez csak egy-egy színt használtok. Keressétek az adott színt például magazinok képein, majd vágjátok/tépjétek kisebbekre, és ragasszátok fel egy rajzlapra. Használjatok mellé színes papírokat, csomagolópapírt az adott színben. De a papír mellett más anyagokat is használhattok.

Rendezgetés és csoportosítás

Számos kisebb és nagyobb dolgot lehet válogatni, ami segíthet megkülönböztetni az egyes színeket. Lehetnek ezek gyöngyök, gombok, játékkockák, amiket például egy-egyadott színnel jelölt kisebb tárolódobozba vagy a tojástartóba válogathat szét a gyermeked. A nagyobb dolgokhoz adj néhány dobozt a gyerekednek, amiket szintén jelölj meg egy-egy színnel: ezekbe tud tárgyakat csoportosítani a lakásból az adott árnyalatokban.

Színes memóriakártya

Készítsetek memóriakártyákat úgy, hogy a fehér rajzlapra felragasztjátok a színeket színes papírokból vagy ráfestitek ezeket. De játszhatjátok úgy is a játékot, kicsit nehezítve, ha minden színhez két különböző tárgy kerül a kártyapárokra: például a piroshoz egy szív és egy alma.

Színes parkolóház

Ha a gyermekednek sok színes kisautója van, készítsetek egy nagy kartonpapírra parkolót, vagy vécépapírgurigákból/cipősdobozokból parkolóházat, aminek különböző részeit különféle színekkel jelölitek. Az autók parkoljanak a színben hozzájuk tartozó területre.

Színvadászat

Ezt a játékot játszhatjátok a lakásban vagy akár kint, a sétátok során. Készítsetek egy listát a különféle színekkel, majd ezekhez találjon egy-egy dolgot a gyermeked. Melyiket találta meg a legkönnyebben, melyiket a legnehezebben? Miből talált többet is? A játékot játszhatjátok képes könyvvel vagy magazinnal is, amikor a képeken kell keresgélnie a színeket.

Színkeverés

Ha festeni készültök, mutasd meg a gyermekednek, hogyan működik a színkeverés a három alapszínnel. Keverje ki ő is egyesével a színeket. Feketével tudjátok mélyíteni, fehérrel világosítani az egyes színeket. A gyermeked ezután készítsen egy színes képet ujjfestéssel vagy kézlenyomatokkal.

(via empoweredparents.co)