Jöhet a második?

Mottó: Mi lesz, mi lesz? Minek már előre félni? Úgyis másképpen lesz. Mindig minden másképpen van. (Miler – Doskoličová: A vakond és a sas)

Egyetlen csemetével nehezen tudjuk elképzelni a kétgyerekes jövőt. Ha most tökéletes a családi harmónia, akkor azért, ha kissé zilált az élet a gyerekkel, akkor meg azért. Mi vár ránk?

Bár még csak tervezi a szülő az újabb családtagot, számtalan gondolat kavarog a fejében: talán nem éppen a dackorszak közepén kéne borzolni a totyogó idegeit a testvér születésével. Ha viszont sokat várunk, lehet, hogy túl nagy lesz a korkülönbség, és nem tudnak együtt játszani.

És a család anyagi helyzete? Mikor állunk majd olyan jól, hogy azt mondjuk: na jó, meg sem kottyan még egy gyerek? Aztán ott van a munka, a karrier. Talán hiányzik a másféle elfoglaltság, a szellemi kihívások, ezért jó volna újra dolgozni. És aztán megint félbehagyni? Na nem… Egyáltalán, jó lesz a gyerekemnek, hogy osztoznia kell a szülein, a játékain, a szobáján? De ha nem, akkor vajon jó lesz neki egyedül, ha csak mi leszünk körülötte?

Vetélytársak?

A tépelődést tükröző kérdések mögött többnyire érzelmek és indulatok is munkálnak. Sokan nehezen tudják elképzelni, hogy az a drága, dajkálni való kis apróság, aki most a szülők egyetlen boldogsága, szeme fénye, háttérbe kerüljön egy “betolakodó” miatt.

Bedő Kriszta író így beszél erről:

Én is keresztülmentem ezen a lelki traumán, amikor rájöttem, hogy lesz még egy kisgyerekem. A második érkezésénél egyszerre kétféle megoldás született a félelemre. A kistestvér fogantatása és születése eleve hozott egyfajta eltávolodást az elsőtől, hiszen a kisbaba annyira védtelen, annyira rá van utalva a mamájára. Már nemcsak ketten voltunk a burokban, hanem hárman. A nagyfiammal lassan elválasztódtunk, nem mellettem aludt éjszaka. Nem én emeltem fel, ha sírt, mert már nem bírtam. Ezalatt a nagyfiú és az apukája egymásra találtak. Nagy ajándék volt ezt látni. Köztük valami új született, amire nem számítottunk. A szeretetemet nem kellett megosztanom, mert kétszer annyi szeretet született bennem. Most a negyedik babánkat várjuk decemberre.

Tudom, hogy a legkisebbet nagyfiúnak fogom látni az újszülött mellett. Már most is ilyen szemmel nézem őt: milyen nagy és ügyes! Az elválás, a változás elfogadása tanulható. Talán ettől leszünk olyan szülők, akik ott vannak, amikor szükség van rájuk, de háttérbe is tudunk húzódni, ha a gyerek azt kívánja. És ha már benne élünk az új helyzetben, teljesen természetessé válik majd, hogy két gyerekünk van, vagy három, vagy négy.

Igen, vetélytársak

Legalábbis az első időkben. Tény, hogy ha még a kamaszkoron innen van a nagy, szinte biztos, hogy nem fog neki tetszeni az új gyerek ötlete. Gondoljuk csak át! Ha szeretünk valakit, egyáltalán nincs ínyünkre, hogy ő mást is szeret, nem éri be velünk. Penelope Leach pszichológus, a Picik és kicsik szerzője azt javasolja a szülőknek, képzeljék el egy pillanatra, hogy párjuk azzal állít be egy napon: új házastársat hoz a házhoz.

Ezt olyan mondatokkal indokolja, amilyenekkel a szülők szokták bevezetni a testvér érkezését. “Annyira szeretlek, hogy alig várom, hogy legyen még egy ilyen remek feleségem (gyerekem).” “Lesz egy másik feleségem (gyerekünk), mert úgy gondolom, jó lenne, ha valaki segítene neked (játszana veled).” “Hát persze, hogy nem foglak ettől kevésbé szeretni. Mindannyian nagyon fogjuk szeretni egymást!”

Attól függetlenül, hogy mindegyik fenti mondat teljesen logikus, házastársként úgy éreznénk: itt a világ vége. Ne várjuk a gyerektől, hogy boldoggá tegye a helyzet – ha egyáltalán megérti, miről is van szó. Annak, hogy testvére van, később fogja hasznát látni, a testvéri szeretet talán csak évek múlva alakul ki. Most törekedjünk arra, hogy olyan körülményeket biztosítsunk, amelyek között jól megbirkózik a testvérré válás nehézségeivel.

Hogyan mondjam el?

Ha nincs még másfél éves, nem érdemes sokat beszélni az új gyerekről. A várandósság elején nézegessünk más kisbabákat, beszéljünk neki saját csecsemőkoráról, és csak az utolsó harmadban mondjuk el a részleteket. Akkor se hozzuk szóba túlságosan korán a kistestvér érkezését, ha a nagy már óvodáskorú, vagy még idősebb. Előbb dolgozzák fel a tényt a szülők, és legyen biztos a terhesség.

Természetesen ha már fűnek-fának elmondtuk, ne hagyjuk ki a gyereket se. A szüleitől kell értesülnie arról, milyen nagy változás áll majd be az életében. Mindig jól jön, ha elővesszük az elsőszülöttről készült csecsemőkori fényképeket, és beszélgetünk róluk.

Ha kisbabákkal vagy állatkölykökkel találkozunk, szintén szóba hozhatjuk a témát. Talán így távolabbról (más családok vagy állatok esetein keresztül) látja a dolgot, kevesebb indulattal éli át, szívesebben gondolkodik rajta, bátrabban kérdez. Ám ekkor sem kell erről szólnia a napnak. Teremtsük meg a lehetőséget arra, hogy a gyerek saját megszokott életét élhesse.

Erősítsük meg abban, amiben már önálló, legyenek olyan biztos pontok a mindennapjaiban, amelyekbe kapaszkodhat majd a kicsi születése után is. Ilyen az esti lefekvés körüli szertartás, a délutáni séta, a játszóházban tett látogatások. Persze jó, ha ezeket nemcsak az anyukájával, hanem apával vagy a nagymamával is végigcsinálja néhányszor.

Ha eljött a nagy nap

A nagynak mindenképpen fel kell készülnie arra, hogy édesanyja több napos távollétére számíthat. Ahhoz, hogy ezt elfogadja, tudnia kell, mi a szülés, és azt is, hogy egy kisbaba milyen törékeny jószág. Természetesen nem kell belemenni a véres részletekbe, elég, ha elmondjuk, milyen szűk helyen bújik ki a kicsi, és mekkora munka vár rá és anyára. Ha már tudjuk a nemét és a nevét, mondjuk el a nagynak is.

Tapogassa ki a baba testrészeit, érezze a rugdosását. Mondjuk el azt is, hogy a kicsi még nem lesz túl ügyes, miután kibújt: sokszor nekünk kell majd kitalálnunk, mi baja, nem lesznek még fogai, és bizony, bele fog kakilni a pelusba. Hát ilyen babával fogunk hazajönni néhány nap múlva! A legtöbb kórházba beengedik a gyerekkorú látogatókat, éljünk ezzel a lehetőséggel, és próbáljunk legalább néhány percet a nagy gyerekkel tölteni ilyenkor.

A hazatérés pillanataiban tartsuk szem előtt, hogy a gyerek minket vár. A babát bízzuk az apára, amíg a nagyot üdvözöljük. A vendégeket is terelgessük a “régi gyerek” felé, hiszen most nemcsak kisbaba, hanem nagy testvér is született.

Úton a megbékélés felé

Az első hónapok hozhatnak meglepetéseket. A testvér érkezésére különbözőképpen reagálnak a gyerekek. Van, aki újra “pici baba” lesz, bújik, cumisüveget, altatódalt és pelust követel. Ám legyen! Ezekről a “tárgyi feltételekről” hamar le fog mondani, ha érzi, hogy továbbra sem kell nélkülöznie a szülők szeretetét és fizikai közelségét.

Talán erőszakosabb lesz a szokásosnál, de ritkán fajul el annyira a dolog, hogy a kicsiben valóban kárt tegyen, mégis jobb ezt megelőzni, mert egy-egy jól sikerült harapás vagy kupánvágás komoly bűntudatot okozhat gyerekben, szülőben egyaránt. Ha mégis megesik néha, hogy “véletlenül” épp a mózeskosárban landol egy-egy játék, vagy más módon okoz fájdalmat a nagy a kicsinek, soha ne mondjuk neki azt, hogy a testvérét azért nem bánthatja, mert szeretni kell. Gondoljunk bele, velünk megtörtént-e valaha, hogy kötelességtudatból megszerettünk valakit!

Ám eljön az idő, amikor a gyereket elkezdhetjük a szeretet felé vezetni. Ha a baba mosolyogni kezd, szinte biztosan ránevet a testvérére is. “Látod, hogy tetszel neki? Szereti az ő nagy testvérét!” Ha egy kis szerencsénk van, időnként úgy jön ki a lépés, hogy éppen a tesó közelségében nyugszik meg a síró csecsemő. Ez is a megbékélés útjára vezet. Ne fukarkodjunk a dicsérettel, sőt: a rokonok, ismerősök jelenlétében is “reklámozhatjuk”, hogy a kicsinek milyen áldott szerencséje van a testvérével.

Ezután már fellélegezhetünk, hiszen legbelül érezzük a lehetőségét annak, hogy a két gyerek majd egymásra talál. A testvérkapcsolatnak természetesen számtalan könnyebb-nehezebb állomása van, az utolsó tortaszeleten való huzakodástól az iskolai rivalizáláson, kamaszkori falazáson át a felnőtt testvérek érett, egymást segítő “barátságáig”. Később már mennek a gyerekek a maguk útján, néha együtt, néha egyedül.

Gyakran kérdezik! Lehet őket egyformán szeretni?

Szinte biztos, hogy igen: mindkettőjükért tűzbe menne! Arra viszont van esély, hogy a két gyerek időnként más és más érzelmeket fog kiváltani önből. Lehet, hogy egyikük szemlélődő, távolságtartó, míg a másik cicás-bújós. Előfordulhat, hogy néha ez esik jobban, néha az. Ettől nem kell megijedni, szinte minden szülő átéli érzelmei hullámzását.

Lehetetlen lesz két gyerek mellett háztartást vezetni! Még eggyel sem boldogulok.

Ezzel nincs egyedül! Szinte soha nem létezett olyan történelmi kor, amikor a nők maguk vezették a többgyerekes háztartást, és még dolgoztak is mellette. A nagy családokban mindig megoszlott a munka. Ez a szülés után különleges hangsúlyt kapott. A rokonok sokszor órákig utaztak, hogy ellássák a gyermekágyas nő házát. Abban is biztosak lehettek, hogy ők sem maradnak majd segítség nélkül. Ez persze nem jelentheti azt, hogy a rokonok a kormányzást is átveszik a hajón.

Kismamatipp

Ha a későbbi időszakban egyedül marad a kicsikkel, jól jön majd a hordozókendő, amiben az apróság nagyokat alszik, míg ön a házimunkát végzi, vagy a “naggyal” foglalkozik.

Két gyereket pelenkázni? Anyagi csőd! Inkább bilire szoktatom a nagyot szülés előtt.

Ne tegye! Fölösleges, mert nagyon valószínű, hogy a nagy még nem teljesen érett meg erre, ha magától nem hagyta el a pelenkát. Kistestvér születése után néha azok a gyerekek is újra bepisilnek, akik már azelőtt szobatiszták voltak. Ha olcsóbb megoldást keres, használjon textilpelenkát – az automata mosógépek korában ez nem jelent akkora kihívást. Ha a kényelemre szavaz, keresse meg azt a típust az eldobhatók közül, amelyet a legkönnyebb ráadni a vonakodó vagy éppen hisztiző nagy testvérre.

Hogyan aludjunk?

Fontos, hogy a nagyot ne a kicsi születésekor üldözzék el eddigi kuckójából. Ha eddig együtt aludtak a nagy családi ágyban, most se legyen másképp. De vegyék oda a kicsit is. Ha eddig a nagyobb rácsos ágyban aludt, ne száműzzék őt hirtelen egy új fekhelyre. Vásároljanak (vagy kérjenek kölcsön) még egy rácsos ágyat, és várják ki, hogy maga a gyerek vágyakozzon saját ágyra. Ha a nagy testvér alvóhelyét mindenáron meg akarják változtatni, lehetőleg ne pont a szülés körüli időszakban kerüljön erre sor.

Fel fogják ébreszteni egymást!

Lehet, de nem törvényszerű. Érdekes módon a “jól” alvó gyerekek többségét nem zavarja a testvér éjszakai műsora. Talán csak a másik oldalára fordul, és alszik tovább, amint meghallotta, hogy anya közbelépett, vagyis fölveszi és megvigasztalja a babát. Természetesen ehhez az kell, hogy a baba az anya közvetlen közelében aludjon. Ha a nagy nyugtalanul alszik, célszerű őt is a szülők közelében altatni – például egy matracon a felnőttek ágya mellett. Így kéznél van a mama vagy a papa, aki meg tudja nyugtatni szükség esetén.

Külön vagy egy szobában?

Csecsemőkor után a gyerekek kifejezetten szeretnek együtt (egy ágyban, vagy legalább egy szobában) aludni. Az óvodások egyáltalán nem követelik még a külön szobát. Az ahány gyerek – annyi gyerekszoba irányzat inkább a felnőttek hóbortja. Természetesen kell egy hely a lakásban, ahová el lehet vonulni, ha az ember magányra vágyik, és kell olyan terület, ahol a személyes holmik biztonságban vannak. Külön szobára inkább kiskamaszkortól van szüksége a gyereknek, akkor viszont nagyon.

Fürödhetnek együtt?

Miért ne? Természetesen ne rakjuk a csecsemőt az iszapbirkózásból (ők ezt focizásnak nevezik) hazatérő báty mellé, és akkor se fürödjenek együtt, ha valamelyiküknek fertőző betegsége van. Fürdésnél mindig legyen a kád mellett egy felnőtt, még akkor is, ha a kicsi már egyedül ül. Egy bukfenc a felszín alá, vagy a véletlenül megeresztett forró víz olyan félelmet kelthet benne, hogy egy életre elmegy a kedve a békés pancsizástól.

Hogy fogunk együtt sétálni?

Ezen a területen mindenképpen kompromisszumokat kell kötnünk. Az a legjobb, ha a kicsi alkalmazkodik a nagy sétaidejéhez, így oldhatjuk meg, hogy a nagy délután is időben ágyba kerüljön. Kényelmes megoldás, ha nem zárkózunk el a szabadtéri szoptatás lehetőségétől sem. Ha kicsi a korkülönbség, kétszemélyes testvérbabakocsit is használhatunk, vagy vásároljunk a mélykocsi tengelyéhez rögzíthető testvérfellépőt (ez olyan, mint egy gördeszka). Az is jó megoldás, ha az egyik gyerek hordozókendőben, a másik babakocsiban “sétál”.

És mit csináljak a naggyal, amíg a kicsit szoptatom?

Mindenképpen szükség lesz anyai találékonyságra. Ha a játszótéren éri az éhség a kicsit, előkaphatunk a nagy számára is némi egészséges finomságot (aszalt alma, buláta, szeletelt répa). Talán a kicsi is végez, mire a nagy elrágcsálta a magáét. Ám ebben a helyzetben is jó, ha megkérünk egy anyatársat, hogy tartsa a szemét magzatunkon, mert ha éppen ekkor indul világgá, nem biztos, hogy az Üveghegyen innen lesz, mire kivackolódunk a szoptatásból.

Otthon többnyire nincs segítőkész anyatárs, de szerencsére világgá menni se könnyű. “Rosszalkodni” annál inkább. Készítsünk valami izgalmas játékot a kezünk ügyébe, például izgalmas, újszerű kacatokkal telerakott dobozt, amit csak szoptatás közben vetünk be. Legyen nálunk mesekönyv vagy fényképalbum, amit a naggyal lapozgathatunk. Segíthet, ha olvasunk neki a szoptatásról, vagy mesélünk arról, hogy ő hogyan szopizott annak idején.

Kettővel autózni? Ez lehetetlen!

Az autó veszélyes üzem, itt nem lehet a szülő bizonytalan vagy engedékeny. Minden gyereket kezdettől be kell kötni a biztonsági ülésbe. Így fizikailag nem, legföljebb hangulati elemekkel fordíthatják föl a gépkocsiban uralkodó rendet. Sok baba kifejezetten élvezi az utazást. Ha megéhezik, természetesen álljunk félre, és úgy szoptassuk meg. Tankolásnál ne szégyelljünk segítséget kérni, soha ne hagyjuk magára a gyereke(ke)t az autóban.

Olvasnivaló: Dr. Richard C. Wolfson: Kistestvér születik – A testvérek közötti konfliktusok kezelése (Alexandra Kiadó)

W. Ungváry Renáta: Kistestvérem születik! A Szoptatásért Magyar Egyesület kiadványa.

Kapcsolódó cikkeink testvérek témában:

Forrás: Kismama magazin