Kisgyerek

Kiborult a tanár a TikTokon: Elmondta, mi a legidegesítőbb a gyerekekben

Egy nap leforgása alatt kikészült a gyerekektől a videóban látható tanár, aki nem rejtette véka alá, mi a baja a diákokkal.
2024. Június 04.
tanár a tiktokon

Kevinben, aki mindössze egy napig dolgozott tanárként, rémes benyomást tettek a gyerekek, akik az iskolájában tanulnak. A posztja az első tanítási nap végén, még az osztályteremben született, és nagy port kavart.

Annyira kiborult az első munkanapjától, hogy rögvest fel is mondott: ezt azzal indokolta, hogy nem szeretné újra átélni azt, amiben napközben része volt.

Kifejtette azt is, mi a baja egész pontosan a gyerekekkel:

Kezdetben azt hittem, nekem való a tanítás, de nem akarom ezt tovább csinálni. A gyerekek rosszak, folyton tüsszögnek és büdösek. Az első munkanapom így egyben az utolsó is…

A kommentelők neki adtak igazat

Ez már önmagában sem túl kedves kijelentés, a java azonban csak a kommentek között jött! Igaz, hogy sokakat felháborított Kevin megnyilvánulása, voltak azonban olyanok is, akik teljes mértékben igazat adtak neki, és örömüket fejezték ki, hogy valaki végre rá mer világítani az amerikai iskolákban eluralkodott helyzetre.

„Izzadtak, hisztisek, totális a káosz és minden tele van vírussal és baktériumokkal” – adta alá a lovat egy kollégája, majd egy másik így folytatta: „Aki nem próbálta, el sem tudja képzelni, milyen nehéz tanítani. Már-már lehetetlen küldetés kategória!” 

Mások is beszámoltak arról, hogy rövid időn belül felhagytak a tanári pályával a fenti okok miatt, és bátorították Kevint, hogy ne érezze magát rosszul, ha a kívülállók megpróbálnak lelkifurdalást kelteni benne, amiért hátat fordít a gyerekeknek.

@kevinenvy

I quit on my first day of teaching.

♬ original sound - kevin black

Nyitókép: TikTok pillanatkép, Forrás: Via