
diák


Már több ezer éve is a ruházatára panaszkodott egy kamasz az anyjának
Egy ókori babilóniai üzenet kering a TikTokon, amiben arról panaszkodik az anyjának egy iskolás fiú, hogy szegényes a ruhája a többi diákéhoz képest. Úgy tűnik, van, ami soha nem változik.
Különc módszerrel mutatta be a tanár a gimiseknek, mi lesz belőlük, ha nem tanuLnak
Hiába próbálta szép szóval meggyőzni a diákokat, nem jutott egyről a kettőre. Aztán kipattant a fejéből a megoldás.
Szépen kereshetnek a diákok a Balatonon
Továbbra is a Balatonnál és Budapesten a legmagasabbak a diákmunka órabérek.
“Egy csapatban játszunk” – Nyílt levél egy tanártól, pedagógusnapra
Nem akart pedagógus lenni, mégis tizensok éve tanít. Egy olyan iskolában, ahol a szabadság az alapvető érték. Pedagógusnap alkalmából elmondta nekünk, miért tanít akkor is, amikor egyre nehezebb ezen a pályán maradni.
Gyöngyösi Sára: A busz
Sokat beszélünk a tinédzserekről, de ritkán hallgatjuk meg őket. A Gyerekszoba ezért most megadja nekik a szót: középiskolás diákok írásaiból válogattunk. Sára azt meséli el, számára milyen érzés szabadnak lenni.
Elájult egy michigani iskolabusz sofőrje, egy hetedikes diák állította meg a járművet
Igazi hősként viselkedett az a hetediges michigani fiú, aki megakadályozta, hogy iskolabuszukkal balesetet szenvedjenek, miután a busz sofőrje elvesztette az eszméletét.
Öt top külföldi egyetemtől kapott ajánlatot a magyar fiú
A fiatal srác tanári és szülői támogatással készült a felvételikre.
Kirúgtak egy tanárt, mert saját nekrológjukat íratta meg a gyerekekkel
Kirúgtak egy floridai tanárt, miután arra kérte a diákokat, hogy írják meg saját gyászjelentéseiket. Jeffrey Keene (aki egyébként pszichológiát tanít) tiltakozik, azt mondja, nem tett semmi rosszat.
17 éves fiút ért súlyos baleset a gyakorlaton
Veszélyeztetés miatt vádat emeltek egy tiszakécskei asztalos ellen.
Arra kényszeríthette a tanár a gyereket, hogy szappannal mossa ki a száját
Az anya állítása szerint a napközis tanár ara kényszerítette a gyerekét, hogy szappannal mossa ki a száját. Az iskola hatósági vizsgálatra hivatkozva nem nyilatkozik.
Diákmunka: hány éves kortól dolgozhat a gyerek?
Mikor vállalhat munkát a diák? Kell-e adót fizetnie, adóbevallást készítenie? Lássuk, a legfontosabb tudnivalókat.
Nyílt levél a tanárnőnek, aki szerint a gimis fiam semmire sem viszi az életben
„Köszönjük az útravalót, jó lecke volt!” – írja levelében az anya, akinek kamasz fiára durva megjegyzést tett a tanárnője.
Hiába faggatták a diákok, nem jött zavarba a tanár – TikTok videó
Nagyon felkapott lett a TikTok-on az a videó, amiben Nancy Bullard tökéletes és szakszerű választ ad a diákjai kérdésére arról, hogy honnan is jönnek a babák.
Önbizalom növelő feliratokat festettek a tanárok a középiskola mosdójában
Amellett, hogy lélekemelőek, nagyon menők is a feliratok. Nézd csak meg!
Ingyenes a fővárosi közösségi közlekedés a 14 éven aluliaknak
Ingyenesen vehetik igénybe a budapesti közösségi közlekedést a 14 éven aluliak szeptember 2-ától. Lássuk, melyek a részletszabályok.