
Fotó: TikTok
Már 30 millió megtekintésnél tart Analiese Maldonado TikTok videója, amin 2 éves kisfia szerepel. A totyogó persze cuki, de a felvételt azt teszi igazán népszerűvé, amit a kicsi mondogat.
Mielőtt gyerekem lett, mindig furcsának találtam, amikor a szülők, „anya” és „apaként” hivatkoznak egymásra. Egészen addig, amíg a fiam el nem kezdte azt kiabálni, hogy „bébi”, miközben a férjemet kereste
– írta videójában az anyuka.
A vicces jelenet ismerős lehet a szülők nagy többségének, hiszen a kisgyerekek előszeretettel utánozzák a környezetüktől hallottakat. Az egyik kommentelő elmondta, hogy 15 hónapos gyereke Steve-nek szólítja, míg egy másik viccesen megjegyezte, hogy a gyerekek valamiért mindent meghallanak és megértenek, kivéve azt, hogy „tedd le”.
Miért csinálják ezt a totyogók – és miért fontosabb, mint gondolnánk?
A szakértők szerint a beszéd utánzása nemcsak aranyos, hanem kulcsfontosságú mérföldkő a nyelvi fejlődésben. 18 hónapos kortól kb. 3 éves korig a gyerekek belépnek az ún. „utánzási szakaszba”, amikor a legközelebbi felnőttek szókincsét, hanghordozását és ritmusát másolják. Más szóval: ha te kimondod, ők visszamondják.
És bár gyakran a viselkedésmintákról a zöldségevés vagy az érzelemszabályozás kapcsán beszélünk, ez a pillanat is a kapcsolatban való kommunikáció modellezéséről szól. A „bébi”, „drágám”, vagy bármilyen egyedi otthoni szófordulat – mind azt tanítják a gyerekeknek, hogyan viszonyulunk egymáshoz: hogyan fejezzük ki a szeretetet, hogyan oldunk meg konfliktusokat, hogyan kapcsolódunk egymáshoz szavakkal. Még a vicces utánzás is annak a próbálkozása, hogy megértsék a szerepeket és kapcsolatokat.
Kutatások szerint az élet első három éve a legintenzívebb időszak a beszéd és nyelvi készségek elsajátításában, miközben az agy rohamtempóban fejlődik.
Nem csak utánoznak, tényleg figyelnek
Ez a videó egy újabb bizonyíték arra, hogy a totyogók milyen árgus szemmel figyelnek minket és mennyire édesen vagy éppen viccesen értelmezik a családi dinamikát. Ők így építik fel a világképüket – egy-egy utánzott szóval. Szóval legközelebb, amikor a totyogód bébinek szólítja a párodat, jusson eszedbe: nem csak utánoz téged, hanem épp azt tanulja, hogyan kell szeretni, kapcsolódni, és kialakítani a saját kis verzióját a ti családi nyelvetekből.