Kisgyerek

Így reagált a kétéves, amikor csúnya szót hallott a tévéből

A kicsik félrehallásai mindig mulatságosak, főleg, ha egy csúnya szót ért félre.
2022. November 11.
Tom Cruise a Top Gunban (Fotó: Getty Images)

Nemrég az alig hároméves ovisom jött haza azzal, hogy a kisautóik tologatása közben azt kell mondani, hogy „Menj az utamból, te Feci”, mert az egyik ovistárstól ezt hallotta, aki pedig az apukájától tudja, ”hogy kell vezetni”. Nyeltem egy nagyot, és nem világosítottam fel, hogy az ovistárs apukája mit is mondott valójában.

Az NBC News meteorológusa, Dylan Dreyer kétéves kisfia, Ollie a Top Gun előtt ragadt, a hollywoodi sikerfilmben pedig néha elhangzik egy-egy gyerekfülnek nem való mondat. Ebben az esetben az Oh, shit! felkiáltás, ami többféleképpen fordítható, lehet Az istenit! vagy a francba! is – hogy csak a könnyedebb változatokat ismertessük.

Ollie füle és lelke azonban még nem áll készen a durvaságokra, ezért ő ezt úgy értette, hogy Oh, ship!, ami nagyjából azt jelenti: Ó, a hajó!.

Bátyja, az ötéves Calvin persze értette, hogy öccse mit hallott félre, ezért diszkréten kuncog a felvételen, amit a szülők tettek közzé a mulatságos félreértésről, bevezetve egyúttal az #ohship címkét is.

A bejegyzés kommentelői mindenesetre imádták Ollie reakcióját. (VIA)

A kiemelt kép forrása: Getty Images