Kisgyerek

Lehet agyonszeretni egy gyereket?

Joseph Epstein amerikai tudós tanulmányában azt állította, hogy szörnyeteggé tesszük gyerekeinket az agyonszeretéssel. Valóban így van?
2016. November 06.

Lehet agyonszeretni egy gyereket?

Létezik-e egyáltalán olyan, hogy agyonszeretjük a gyerekeinket? Mit is jelent ez a fogalom?

A hvg.hu megkérdezte erről Závecz Katalin óvodapedagógust, akinek tapasztalatai szerint tényleg megengedőbbek és kevésbé következetesek a mai szülők, mint korábban. A szakember úgy véli, ennél még nagyobb baj, hogy jóval kevesebb időt is töltenek a gyerekeikkel.

Az óvópedagógus szerint teljesen általános jelenség, hogy egy kisgyerek akár 10 órát is eltölt az oviban. Késő délután hazaérve a családnak nagyon kevés ideje marad arra, hogy időt töltsenek együtt, mindenki fáradt, a szülőnek se kedves, se ideje nincs arra, hogy harcoljon a gyerekkel, ezért ráhagyja a dolgokat.

Ezzel párhuzamos jelenség, hogy a gyerekeket rengeteg inger éri: iszonyú gyors a világ, sok a zaj, szól a tévé, “,egy” a laptop, a telefon, a tablet. A gyerekek idegrendszere nem képes ezeket az ingereket feldolgozni, hiszen még nem elég fejlett hozzá.

Tehát kevés időt töltenek együtt a családok, azt is zajban, vibrálásban, a gyerekre pedig a konfliktusok elkerülése miatt, inkább mindent ráhagynak.

Závecz Katalin tapasztalata szerint sosem került még ennyi beszédhibás gyermek oviba, mint az utóbbi időben. Széklet-visszatartási problémával küzdő óvodásból is egyre több van: míg ő régebben alig-alig találkozott a jelenséggel, ma már minden csoportban van legalább egy ilyen kisgyerek. A szakember szerint egy nagyrészt ebből a zajos, felgyorsult, vibráló környezetből fakad.

A másik nagy probléma, hogy a szülők nem tudják pontosan mit várhatnak el a gyerekeiktől, sokan nincsenek tisztában az életkori sajátosságokkal. Ha pedig erre a pedagógus figyelmezteti őket, akkor csak kevesen fogadják el tőlük a visszajelzést.

“Egyre gyakoribb, hogy a szülők egyből hárítanak és megsértődnek, amikor visszajelzést kapnak arról, hogy a beszédben vagy a mozgásban egy picit erősíteni kellene a gyereket, mert most nem olyan ügyes, mint amilyen ügyes lehetne. Ilyenkor általában megkapjuk, hogy nem vesszük észre az értékeket a gyerekben. Ezek után próbálja meg a pedagógus fenntartani az együttműködést és a partneri viszonyt a szülővel!” – fogalmazott a szakember a hvg.hu-nak.

Ez persze részben arról szól, hogy a szülők úgy érzik, ilyenkor az ő teljesítményüket éri kritika.

Závecz Katalin komoly szakmai hibának tartja, amikor egy pedagógus egyből rázúdítja a szülőre a megjegyzéseit, hiszen bölcsődébe, óvodába, illetve iskolába adni a gyermeket, rendszerint komoly lelki válságot okoz a szülőknek. Az óvodapedagógus egy másik tendenciát is megfigyel: amikor a szülő úgy tekint a gyerekére, mint élete legfőbb eredményére, az óvónőkben, gondozókban pedig konkurenciát lát. Sajnos ez sem ritka szülői attitűd, a türelmetlen, eszköztelen illetve a sokat dolgozó szülő mellett.

Vekerdy Tamás pszichológus még ennél is sötétebb árnyalatokkal ábrázolta a hvg.hu-nak a kortárs szülői tablót. Szerinte a történet ott kezdődik, hogy Magyarországon otthon és az iskolában egyaránt jellemző, hogy még mindig testileg és lelkileg is megnyomorítják a kicsiket. “Ütik-verik, miközben túlszabályozzák a gyerekeket, és hangoztatják a macsó baromságokat, hogy jó lenne, ha megint kötelező lenne a katonaság, mert akkor végre minden fiatalember megtanulná, hogy hol lakik a magyarok istene, a nőknek meg a konyhában, a fakanál mellett van a helye. Miközben hetente 4-5 nőt agyonvernek otthon.”

Vekerdy szerint egyébként is nagyon nehéz értelmesen beszélni bármilyen családi, gyereknevelési kérdésről egy olyan országban, ahol mindenki meg van győződve arról, hogy ő mindent tud.

Ugyanakkor Vekerdy is úgy látja, hogy ma Magyarországon van egy másik népes réteg, amelyik ha kell, ha nem, mindenért agyba-főbe dicséri a gyereket, még a 13 évest is elkíséri az iskolába, szóval igazi helikopterszülő, aki folyamatosan kering a gyerek feje felett, és mindent eldönt helyette.

“Egy amerikai vizsgálatból kiderült, hogy a mindent szabályozó családból ugyanannyi deviáns, antiszociális és neurotikus kerül ki, mint a mindent megengedőből. Mindkét véglet megbetegíti a gyereket.”

A hvg.hu által megkérdezett szakértők abban mind egyetértenek, hogy leginkább azért esünk át a ló túlsó oldalára, mert próbálkozunk ugyan a gyerekközpontúsággal, csak épp azzal nem vagyunk tisztában, hogy ez pontosan mit is jelent.

Németh Erika gyerekpszichológus a hvg.hu elmondta, hogy a gyerekközpontúság leginkább azt jelenti, hogy a biológia és a pszichológia próbálja minél hatékonyabban feltárni, hogy egy gyerekből hogyan lesz boldog, egészséges, kiegyensúlyozott felnőtt, aki jól érzi magát a bőrében.

A szakember szerint ennek fontos része az érzelmi ráhangolódás, vagyis az, hogy szülőként odafigyelünk a gyerek szükségleteire, gondoskodunk róla, és törekszünk arra, hogy mind érzelmileg, mind fizikailag biztonságban tudhassa magát. “Túlszeretni és elkényeztetni ilyen értelemben nem lehet. A kognitív neurológiai kutatások is egyértelműen kimutatták, hogy az anya-gyerek kapcsolat, a korai érzelmi ráhangolódás sikere vagy épp sikertelensége nagyban meghatározza az agy fejlődését – magyarázza Németh Erika. Az érzelmi kapcsolat jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még fizikai lenyomata is van a testünkben.”

Boldog felnőtt csak abból a gyerekből lesz, aki képes beilleszkedni a társadalomba. Ez pedig csak abban az esetben fog működni, ha kellő empátiával ismerteti a gyerekkel a szülő, hogy mik a szabályok, milyen következmények vannak. A valósággal hagyja a szülő megismerkedni, a nehézségekkel szembesülni. Frusztrációra, még ha minimális szinten is, de szüksége van. “Ha következetesen így cselekszünk, az érzelmi megértést és ráhangolódást, illetve a szokás-szabályrendszert is megkapja tőlünk” – mondja Németh Erika.

A gyerekpszichológus szerint a szabályrendszerre szoktatásban gyakori hiba, hogy annak fokmérője nem más, mint az, hogy mennyire lett mérges anya és apa. “Sajnos rengeteg tévhit kering a büntetéssel, a jutalmazással és a fegyelmezéssel kapcsolatban. A rácsapok a fenekére és társai azért nagyon rossz üzenetek, mert amellett, hogy roncsolják az érzelmi kapcsolatot, nem nyújtanak differenciált visszajelzést a gyereknek. Egy ütés csak egy ütés, semmi más, épp azt nem éri el, ami a lényeg lenne: megmutatni, alternatívát adni a gyereknek, hogy az általunk rossznak ítélt viselkedés helyett hogyan kellene viselkednie.”

Persze nem könnyű a mai szülőknek: nincsenek előttük példák, amiket követhetnének. Hiszen pont a régi, meghaladott gyereknevelési módokon akarnak túllépni egy erőszakmentesebb, kreatívabb gyerekneveléssel. Szakértők szerint jó lenne, ha mindenki elfogadná, hogy a gyereknevelés konfliktusok sorozatából áll, a szülő hibázik és sokszor el is bizonytalanodik. Időnként pedig érdemes újragondolni a nevelési módszereinket.

Kapcsolódó cikkeink gyermeknevelés témában:

Forrás: hvg.hu/babaszoba.hu