Kisgyerek

Máshogy fejlesztik az agyat a fiús és a lányos játékok

Az hogy mivel játszik egy gyerek nem csak ízlés kérdése: egy kísérlet szerint a játékok az agy fejlődését és a képességek elsajátítását is befolyásolják.
2017. Augusztus 16.

Máshogy fejlesztik az agyat a fiús és a lányos játékok

Köztudott, hogy vannak, olyan szakmák, amelyeket jellemzően az egyik nem képviselői uralnak, míg más foglalkozásokat az ellenkező nem műveli inkább. Vajon biológiai vagy társadalmi nemünk határozza meg ezeket a képességeket?

A BBC végzett el egy kísérletet, hogy azt bizonyítsa, az hogy milyen játékot adunk a gyerek kezébe nem csak azt befolyásolja, hogy hogyan látja magát, hanem azt is, hogy miként fejlődik az agyuk és milyen képességeket tanulnak meg – írja a hvg.hu.

A kísérletben egy kisfiút lányruhába, egy kislányt pedig fiúruhába öltöztettek, a gyerekeket pedig körülvették játékokkal. Önkénteseket kértek meg arra, hogy játszanak a gyerekekkel: a felnőttek automatikusan a gyerekek általuk hittük neméhez igazodva adták oda nekik a játékokat, tehát a lányruhában lévő Edwardnak babát adtak játszani.

A babák és egyéb puha játékok nem segítik a térbeli tájokozódás elsajátítását, a játékválasztással már ezt is befolyásoljuk, hiszen az agy 3 hónap alatt megváltozik csupán attól, ha a gyerekeknek a térbeli tájékozódást segítő játékokat adunk. A matematikai gondolkozást, a tájékozódást vagy a fizikai magabiztosságot igénylő szakmákat túlnyomó részben férfiak uralják, a kísérlet szerint pedig a felnőttkori esélyeket is nagyban befolyásolja a játékválasztás.

Kapcsolódó cikkeink:

Genetikai gyökerei vannak a rózsaszínmániának?

Segítség, a fiam rózsaszín ruhákat akar!

Semleges nevelés – Születés után fél évvel is titok, hogy fiú vagy lány

Fiús-lányos tulajdonságok

Forrás: HVG.hu