Kisgyerek

Megszökött a táborból egy 5 éves, rendőrök találtak rá

Az egyenruhások a szülőket hívták fel azzal, hogy megtalálták a gyereküket, akikről azt hitték, gondtalanul táborozik.
2023. Augusztus 04.
táborozó gyerekek

Amikor a Moncaliberi városában szolgálatot teljesítő rendőrök rátaláltak, fel volt dagadva a szeme a sírástól és rettentően kétségbe volt esve, ezért az első dolguk az volt, hogy megnyugtassák a táborból elkóborolt 5 évest.

Nyitva felejthettek egy ajtót

Biztosították róla, hogy most már jó kezekben van, és neki is láttak a szülők felkutatásának. Miután a családtagok szerencsésen egymásra találtak, a rendőrök vizsgálatot indítottak a helyi iskolában tartott tábor munkatársai ellen, eddig ugyanis nem tisztázott, hogyan veszíthették szem elől a mindössze 5 éves gyermeket.

Hiába volt halálra rémülve, az anyukája és az apukája nevét is meg tudta mondani az ügyes kisfiú, így rövid időn belül kapcsolatba tudtak lépni az édesanyával és az édesapával, akik egyszerűen szóhoz sem jutottak, amikor meghallották, mi történt.

Mivel az elkóborolt 5 évesnek a testvére is ugyanabban a táborban töltötte a napot, habozás nélkül az iskolához siettek és azonnal kivették a gyereket. 

Az első adatok szerint a kisfiú nyitva találhatott egy ajtót, ami az udvarra vezetett, ott pedig kinyitotta a kaput és útnak indult. Kész szerencse, hogy a két lelkiismeretes rendőr talált rá!

Fotó: Getty Images, Forrás: Via