A művész házaspárral már az interjú időpontját sem volt egyszerű egyeztetni. De nem a bokros teendőik miatt, hanem beszédképtelenséget okozó nevetőgörcs folytán…
„Ne haragudj! – hív vissza Szandra tíz perc múlva, és magyarázkodik egy sort: – A férjem úgy megnevettetett, hogy levegőt sem kaptam, muszáj volt letennem a telefont!” Az interjú is vidámra sikeredik, a fiatalok egymás szavába vágva mesélnek a közös élményeikről, szenvedéllyel, humorral, öniróniával.
Bár Szandra péntek 13-án született, és az első randijuk Zolival ugyancsak 13-ára esett, nekik szerencsét hozott a baljós szám. Két nap múlva összeköltöztek, tíz nap elteltével megtörtént a leánykérés, és öt hónap múlva összeházasodtak. Ekkor már úton volt a baba, akit a megismerkedésük első évfordulóján a kezükben tarthatnak. A leendő szülők szinte lubickolnak a boldogságban.
– Hogyan ismerkedtetek meg egymással?
Zoltán: – Látásból ismertem Szandrát, a színházból. Édesapámnak szóltam, hogy ez a lány érdekel, kérdezze meg tőle, hajlandó-e eljönni velem egy találkozóra.
Szandra: – Zoli apukájával, Nádas Györggyel kollégák vagyunk a Mikroszkóp Színpadon, és már régóta nagyon kedveljük egymást. Egy közös előadás alatt, színpadra lépés előtt két másodperccel kérdezte meg, találkoznék-e a fiával. Gondolkodni sem volt időm, igent mondtam.
– Villámgyorsan követték egymást az események…
Szandra: – Mindketten olyan szakaszában voltunk az életünknek, hogy már nem vágytunk több bulira, elhajlásra. Pont a legjobbkor csöppentünk egymás életébe. Az első randi első fél órája alatt minden eldőlt.Zoltán: – Nem vagyok spirituális alkat, de ha az ember érzi, hogy a másik teljesen nyitott, akkor az információ kimondatlan szavakkal áramlik.
Szandra: – Az első találkozás után egy hónappal meglátogattam Zolit Rodoszon, akkor határoztuk el, hogy összeházasodunk. A baba pedig jöjjön, ha jönni akar.
– Miért éppen Rodoszra szerveztétek az esküvőt?
Szandra: – Zoli már hat éve visszajár oda dolgozni a nyári szezonban, két együttest is menedzsel, az egyikben zongorázik és énekel, műsort vezet. A magam részéről nagy esküvőre nem vágytam, ami valószínűleg abból ered, hogy színpadon vagyok minden este. Rodoszon a lehető legromantikusabb környezetben tarthattuk meg a szertartást, mégis intim hangulatban. Bár az adminisztráció leküzdhetetlennek tűnő akadályokat gördített elénk, az esküvő előtt másfél héttel mégiscsak sikerült megszereznünk az utolsó pecsétet is.
– Megérte a sok futkosás?
Szandra: – Annyira szép volt, hogy az már giccses! A családjaink már korábban megérkeztek, olyan volt, mintha egy hétig tartott volna az ünneplés. A hatodik napon mintegy megkoronáztuk az egészet a szertartással. Ez volt a jutalmunk a szervezési nehézségekért.
– Hamar bekopogtatott a gólya.
Zoltán: – Nem véletlenül jött össze a gyerek, mint ahogy azt sokan gondolják. Mi akartuk. Szandra: – Szinte nincs olyan ember, akinek az ismeretségi körében valahol ne jönne nehezen a gyerek. Őrült hálás vagyok azért, hogy nálam ilyen hamar jelentkezett a baba.
– Minden olyan gyorsan történt – nem akartatok még hagyni egy kis időt csak magatoknak?
Zoltán: – Nem! Három hónapig egy kis apartmanban voltunk napi 21 órát összezárva – a megismerkedés legnagyobb mélységét éltük meg. Nagyon sokat beszélgetünk, tulajdonképpen végigbeszéltük az elmúlt évet.
Szandra: – Mélyvíz, csak úszóknak, rögtön!
Zoltán: – Rájöttünk, ez így működni fog, és semmi sem teheti tönkre.
Szandra: – Nem saját gondolat, de a baba jön hozzánk! Nyilván megváltoznak a prioritások, de neki kell kettőnk közegébe beilleszkednie.
Zoltán: – Majd hárman fogunk bohóckodni! Elég vidám család vagyunk!
– Mi fogott meg Zoliban?
Szandra: – Az, hogy még nálam is jobb humora van. Nagyon jókat tudok vele nevetni. Meg rajta.
Zoltán: – Búgócsiga mellett nehéz szomorúnak lenni! Amikor elkísértem Szandit egy vérvételre, még a kémcső vérrel is bohóckodott – olyan, mint egy gyerek, hassal.
– Hogyan derült ki, hogy kisbabát vársz?
Szandra: – Vettünk egy tesztet, ami félig pozitív lett – nem tudtuk ugyanis, hogyan kell használni. Az első csík után elkeseredtünk, aztán utólag elolvastuk a használati utasítást. Újból megnéztük, és csak megláttunk ott egy másik, határozatlanabb csíkot! Rögtön felhívtuk a szüleimet skype-on.
– És a leendő nagypapa, Nádas György hogy reagált?
Zoltán: – Nagyon örült!
Szandra: – Szinte jobban várja, mint mi! Neki csak akkor mertük elmondani, amikor teljesen biztos volt, hogy minden rendben van, mivel tudtuk, hogy nem fogja bírni magában tartani a jó hírt.
Zoltán: – Elküldtem neki az első ultrahangos képet, és vártuk a reakciót!
Szandra: – Mire felhívott minket, hogy gratuláljon, már összeszedte magát, de nagyon meg volt hatva. Mire pedig hazautaztam, már mindenki tudta!
– Milyen nagypapa lesz Nádas György?
Szandra: – Olyan elkényeztetős. Minden szempontból nagyon érdeklődik a baba iránt.
Zoltán: – Igen, de azt is megmondta, hogy az a jó az unokában, hogy a szülők este hazaviszik!
Szandra: – Nagyon várja!
Zoltán: – Jót fog neki tenni, ha az unokája rendszerességet visz az életébe.
– Milyen apa lesz Zoli?
Zoltán: – Jó!
Szandra: – Látszik egy emberen, az élet különféle szituációiban, hogy mennyire lesz gondoskodó szülőként.
Zoltán: – Ahogy krumplit hámozok, abból látszik!
Szandra: – Kettőnk közül én leszek az aggódósabb. Mindenen túlidegesítem magam.
Zoltán: – Én racionálisabb vagyok, lazább leszek. Ja és pelenkázni is fogok, ahogyan anno a húgomat és öcsémet is pelenkáztam!
– Zoli, bent leszel a szülésnél?
Zoltán: – Igen!
Szandra: – Nem kellett rábeszélni, aminek nagyon örülök, hiszen nincs annál nagyobb támogatás, mint a férj jelenléte.
Zoltán: – Igaz, hogy még azt sem bírom nézni, ha megszúrnak valakit tűvel, de igyekszem tartani magam! Egyre többet fantáziálok arról a pillanatról, amikor a kezembe foghatom. Naná, hogy ott akarok lenni!
– Felkészültél a szülésre?
Szandra: – Igen, fel. Agyban. Nyitott vagyok bármire. Sokat segített, hogy az orvosom, dr. Szakonyi Tibor mindent részletesen elmagyarázott. Dávidék (Szandra testvére, spotriporter) már kétszer szültek nála, ezért már úgy megyek a Róbert Károly Klinikára, mintha hazajárnék. Természetes szülésre készülök, az érzéstelenítés csak végszükség esetén jöhet szóba.
– Lesz segítséged a szülést követően?
Szandra: – Anyukámékra biztosan számíthatok. Nálunk csodacsalád van! Négyen vagyunk testvérek, és burokban nőttünk fel! A szüleim olyan gyerekkort biztosítottak nekünk, amilyet én is szeretnék a gyerekemnek.
– Nem aggódsz a karriered miatt?
Szandra: – Nem tervezek előre, fölösleges is bármit eltervezni. Most otthagytam a színházat kis időre, egyelőre nem aggódom ezen.
– Szandráék négyen vannak testvérek, Zoliék hárman. Gondolom, nem álltok meg egy babánál!
Szandra: – Nem, de az nem most lesz!
Zoltán: – Most szünet következik.
– Van valamilyen vicces vagy megható történeted a babavárás kapcsán?
Szandra: – Az utóbbi. December 16-án történt, amikor utoljára játszottam színpadon egy négyszemélyes darabban, amit Gyuri rendezett, és egyben ő volt az egyik szereplője is. Már a meghajlásnál tartottunk, amikor Gyuri bejelentette a közönségnek, hogy ez volt egy időre az utolsó előadásom, mert kisbabám lesz. A nézőtéren felbukkant apukám egy nagy csokor virággal, és ott volt Zoli is. Átadták a csokrokat, én pedig könnyekig meghatódva elmondtam a nézőknek, hogy itt van a kisbabám mindkét nagypapája és az édesapja is. A szeretet áradt felém a nézőtérről, csodálatos élmény volt!
Kapcsolódó cikkek
