Kisgyerek

Négy szuper ötlet a zsírkrétás alkotásokhoz

Néhány különleges módon is felhasználhatjátok a zsírkrétát a művészeti projektjeiteknél.
2024. Október 06.

Korábban már mutattunk nektek különlegesebb festési technikákat és kreatív nyomdázási ötleteket is, most pedig a zsírkrétához szeretnénk hasonlókat mutatni.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Nyomtassátok át

Nagyon szép színes körvonalas rajzokat készíthettek, ha egy alaposan kisínezett lapról átnyomtatjátok egy másikra a mintákat. Ehhez egy fehér lapot színezzetek ki zsírkrétával, befedve a teljes területet. Használjatok minél több színt, amiket vigyetek fel sávokban, foltokban, absztrakt mintákban. Ezután vegyetek elő egy másik fehér lapot, majd tegyétek rá a zsírkrétás felét ráfordítva. A zsírkrétás papírnak így a fehér oldala lesz fent, amire rajzoljatok grafitceruzával mintákat, ábrákat, erősebben rányomva. Ha elkészültetek, vegyétek le ezt a papírt az alsó lapról, amire át kellett nyomódnia a mintáknak. A zsírkrétás oldalon is nagyon jól mutatnak ezeknek a helyei. A módszert itt egy videón is megmutatják.

Zsírkréta és festék

Használjátok ki, hogy a zsírkrétát nem fogja be a vízfesték, és készítsetek különleges hátterű rajzokat. Itt például egy szuper űrös kép készült ezzel a módszerrel. Ehhez rajzoljatok fel színes zsírkrétákkal mintákat a rajzlapra, majd vízfestékkel fessetek rá egy vagy többszínű hátteret úgy. hogy végigfestitek vele a rajzlapot. Amikor elkészült a festés, egy papírtörlőt óvatosan nyomjatok rá, és itassátok fel a zsírkrétás ábrákról a festéket. Igazán különleges hatású képeket kaphattok, ha fehér zsírkrétával rajzoltok körvonalas mintákat a lapra, majd több színnel festitek meg a hátteret.

Kaparós minta

Szintén egy érdekes technika, amikor kaparással hozzuk elő a mintákat a zsírkréta képen. Ehhez több színnel színezzétek ki a rajzlapot, sávokban, foltokban, kisebb-nagyobb geometriai elemekkel és hasonlók. Ha befedtétek a teljes területet, színezzetek rá fekete zsírkrétával. Ha az egészet beborította a fekete, egy gemkapcsot hajlítsatok ki kissé, és azzal kaparjatok rá mintákat, lekaparva a fekete zsírkrétát egyes helyeken a színes részekről. Itt egy videó is mutatja a technikát.

Nyomtatott levelek

Az őszi időszak tökéletes alkalom arra, hogy egy séta során különböző formájú leveleket gyűjtsetek. Ha begyűjtöttetek néhányat, próbáljátok ki azt a zsírkrétás technikát, aminél a leveleket rá tudjátok nyomtatni egy lapra. Ehhez válasszatok rajzlap helyett nyomtatópapírt. Tegyetek egy levelet a papír alá, az erezetével felfelé. Ezután egy vagy több zsírkrétával dörzsöljétek át azt a területet, ahol a levél van, hogy a teljes mintáj megjelenjen a lapon. Ebben a videóban láthatjátok is a technikát.

(Források: craftwhack.com, thecraftingchicks.com, kidsactivitiesblog.com)