Poci már egészen nagyfiú. Egyedül öltözik, sőt még a gombokat is be tudja gombolni a ruháján, ha akarja. Ám ma nem akarta. Cseppet sem volt kedve felöltözni, sem egyedül, sem Anya segítségével. Toporzékolt, mérgelődött, és egyre csak azt hajtogatta: – Nem akarok felöltözni!
Bizony, anyukája nagyon-nagyon szomorú volt miatta.
Poci ruhái az ágy szélén sorakoztak. A vonatos piros póló volt a kisfiú kedvence. Anya ma ezt készítette ki. Szeretett volna kisfia kedvében járni. A kedvenc póló, a sötétkék nadrág, a csíkos zokni, a hófehér kisnadrág mind-mind az ágyon szomorkodott.
– Gyere gyorsan! Segítek belebújni a ruháidba – mondta Anya.
– Nem akarok belebújni! – makacskodott Poci.
– Hideg van. Megfázol! – érvelt Anya.
– Nem fázom! – vágta rá a gesztenyeszemű kisfiú.
– Senki sem pucérkodik, mert nem illik – szólt Anya, ám Pocit ez cseppet sem érdekelte.
Anya most már nagyon mérges lett, de ez sem használt. Hiába a szép szó, hiába az érvelés, hiába a dorgálás.
– Na jó! Legyél csak meztelen. Ruha nélkül viszont senki sem fog játszani veled – mondta Anya.
Alig telt el néhány perc, csengettek. Anya ajtót nyitott. Rita és anyukája álltak az ajtó előtt.
– Sziasztok! A játszótérre megyünk. Velünk jöttök? – kérdezték a vendégek.
– Ó, mi tényleg szívesen mennénk, csak… – válaszolt Anya – Pocinak ma nincs kedve felöltözni.
– Meztelenül senki sincs az utcán – állapította meg Rita.
Poci sírva a szobájába szaladt. Ránézett az ágyra. Ruhácskái szépen összehajtogatva sorakoztak az ágy szélén. Nini! A ruhák mellett egy kis színes manósapka is hevert.
– Kukucs! Itt vagyok! – mondta egy vékony hang. Poci körülnézett. Egy manócska csücsült a matrac szélén.
– Hát te meg miért búslakodsz? – kérdezte a manó az aranyszőke kisfiútól.
– Nem mehetek a játszótérre! – hüppögött Poci.
– Miért nem? – kíváncsiskodott a manósapka tulajdonosa.
– Hát… mert… Anya nem engedi – panaszolta könnyeit nyelve a kisfiú.
– Miért nem? – érdeklődött a manó.
– Pucér gyerek nem mehet a játszótérre– suttogta Poci.
– Akkor öltözz fel gyorsan! Úgy biztosan megengedi anyukád – szólt vigasztalóan a manó.– Egyedül nem tudok felöltözni – szipogott a kisfiú.– Dehogynem! Fel tudsz öltözni, ha igazán szeretnél – jelentette ki az aprócska lény, és biztatóan hozzáfűzte: – Azért segítek neked!
Poci ripsz-ropsz felöltözött. A manó pedig segítőkészen adogatta a ruhácskákat.
– Itt vagyok! – szaladt a bejárati ajtóhoz a gesztenyeszemű fiúcska.
– Nahát! Felöltöztél?! Hát akkor indulhatunk a játszótérre! – mondta örömmel Anya, miközben segített belebújni kisfiának a cipőjébe. Poci pedig kicsit sem ellenkezett. A cipősszekrény tetejéről valaki vékonyka hangon azt kérdezte: – Veletek mehetek én is?
– Hát, ha gyorsan felveszed a manósapkád, akkor igen! – jelentette ki a kisfiú.
Poci vidáman szedte a lábacskáit a játszótér felé. Zsebéből pedig egy aprócska manósapka kandikált ki, és olykor-olykor halk kuncogás hallatszott.