
Kép: Getty Images
„Nem ivóvíz, de tisztálkodásra alkalmas” – ezt írták ki a székesfehérvári kórház egyik mosdójában a csap fölé az RTL Híradó felvételének tanúsága szerint. A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház egyes osztályain már hónapok nem iható a csapvíz. A szülészeti osztályon már hetekkel ezelőtt kimutattak a Pseudomonas aeruginosa baktériumot, amelyről a csatornának Boldogkői Zsolt biológus elmondta, hogy nem csupán veszélyes, de az antibiotikumokkal szemben is rendkívül ellenálló. „Akkor lehet veszélyes elsősorban, ha ez sebekre kerül, illetve újszülötteknél és immunproblémákkal küszködők esetében okozhat komoly fertőzéseket. A komoly tünetek közé tartozik például a tüdőgyulladás, a húgyúti fertőzések, és a legrosszabb talán a vérmérgezés, amikor a vérbe is bekerül a baktérium. De okozhat bőrproblémákat is.” Egy 8 hónapos kislány még májusban a kórházban fertőződött meg a baktériummal, a Telexnek az édesanya elmondta, hogy azóta is küzdenek a fertőzéssel.
A szülészeten most csapvíz helyett palackozott vízzel tisztálkodnak a kismamák. A Híradónak egy kórházi dolgozó azt mondta, kifejezetten javasolják is mindenkinek, hogy vigyenek magukkal nedves kendőket és ásványvizet, valamint lehetőleg ne tartózkodjanak bent hosszabb ideig. A fertőtlenítés már véget ért, a vizet azonban csak akkor engedik majd újra használni a kórházban, ha azt a hatóságok egyértelműen engedélyezik.
Közben a városvezetés a Facebookon adott ki közleményt hétfő este, amiben arról adnak tájékoztatás, hogy a székesfehérvári Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában is kimutatták a Pseudomonas aeruginosa baktériumot, vette észre a 444. A város vízellátásáért felelős Fejérvíz szerint „nem egy, a város vízbázisát, vízkészleteit vagy az ivóvízvezeték-hálózatának egészét érintő problémáról van szó, hanem az adott épületek vezetékrendszerén belül van jelen a baktérium”. A városvezetés szerint nincs összefüggés a két eset között.