Azért hazugság és hazugság között nagyon nagy a különbség. Nagyon fontos, hogy a szülő a helyén kezelje, és az életkori sajátosságot ne jellemhibaként könyvelje el. Erről is beszélt dr. Vekerdy Tamás pszichológus.
Nem hazugság, fantázia!
A gyerek ötéves korig nem ismeri föl a hazugságot. Azt lassan megtanulja, hogy a felnőttnek olyasmit szabad mondani, ami valóban megtörtént, de attól még simán belefér a világába a mese.Ha azt mondja a négyéves gyerekem, hogy “Apa, délután átjön a Marci, én az oviban azt mondtam neki, hogy a házunk előtt leszállt egy ufó”, akkor én nem mondom neki, hogy hazudtál. És nem is leplezem le! – mondja pszichológus.
Az ekkora gyerek nem hazudik, hanem konfabulál, a fantáziáját használva mesevilágot épít. Ha ugyanez hétéves kor után történik, figyelni kell, itt már neurotikus tünet a konfabuláció. De nézzük a kilencéveseket. Ebben a korban komoly barátságok szövődnek, “törzsek” alakulnak, vérszerződés, véd- és dacszövetség. A gyerek számára elsődlegessé válik, hogy a “bandatagokat”, a társait védje a felnőttnek mondott hazugság árán is.
Hazugság és hazugság között nagyon nagy a különbség; fontos, hogy a szülő a helyén kezelje, és az életkori sajátosságot ne jellemhibaként könyvelje el
Betyárbecsület
Képzeljük el, hogy belép a tanár az ajtón. Épp ebben a pillanatban dobja ki kislabdával az ablaküveget Lackó. Ki volt az? – kérdezi a tanár, de teljes a csend. Kiszólítja a kedvencét, a megbízható Tivadart, most már egyenesen tőle kérdezi. Tivadar behúzott nyakkal mondja: Nem tudom. A tanár üvölteni kezd: Hazudsz! Aki hazudik, az lop is és így tovább. Pedig ebből az egészből csak annyi biztos, hogy Tivadar az etikai fejlődésben éppen jó helyen tart. Megtanulta, mi a betyárbecsület.
A következő meglepetés serdülőkorban érheti a szülőket. Az a gyerek is, akit nem nagyon korlátoznak, zárkózottá válik, sőt néha meghamisítja a valóságot.
Személyiség születik
A kamasz mániákus igazságkereső, mégis, ha faggatom, hazudik. Mondjuk, szabad sétálnia is, és moziba is mehet. És ha aznap kérdezzük, hogy hol volt, amikor sétált, akkor azt mondja: moziban voltam. Ha viszont moziban volt, jó eséllyel azt mondja: sétáltam. De csak ha faggatom. Mert védi a benne születő személyiséget, nem akarja, hogy belelássanak. Ez teljesen normális. Úgy őrizhetjük meg a kölcsönös bizalmat, ha békén hagyjuk, nem faggatjuk, nem turkálunk a zsebében, fiókjában, táskájában. És kibírjuk.
Mert a normális kamasz kibírhatatlan, nekünk tényleg csak az a dolgunk, hogy kibírjuk. Hallom például, hogy a gyerek ma éppen azokat az érveket használja a keresztapja ellen, amelyekkel tegnap én érveltem az ő véleményével szemben. Cinikus? Hazug? Nem! Csak éppen érdekli mindenkinek a saját véleménye! Azt akarja kiszedni a keresztapjából.
A formálódó kamasz vitatni kezdi a szülői értékrendet, a sajátját keresi, ez hozza ki belőle, hogy szemtelen, kiszámíthatatlan, nehezen elviselhető. Amelyik kamasz nem szemtelen, az többnyire depresszív lesz. Ez nem jó. Jobb, ha látványosan szembefordul a felnőttekkel.
-Volt egy emlékezetes tavaszunk a pszichológiai rendelőben, a hetvenes években. Két feldúlt apa jelent meg egymás után. Az egyik protestáns lelkész. Kétségbeesve meséli, hogy a saját tizennégy éves fia rendszeresen beül a bibliaóráira, és ott nekiáll vitatkozni, kétségbe vonja, hogy van isten, magyarázatokat követel. A másik apa pedig a közeli tiszti lakótelepről érkezett. Magas rangú katonatiszt. Tizenhét éves fia nagy munkával egy 2 méter 30 centis Krisztus-portrét festett, és kiragasztotta az előszobában. El tudom képzelni, milyen kínos volt ez a hetvenes években! De hát minden kamasz azzal fordul szembe, ami van.
Ha tudjuk, mi a gyerekünk életkori szükséglete, nem ítélünk elhamarkodottan a viselkedésével kapcsolatban, sőt, megelőzhetjük azt is, hogy titkolózásba, hazugságba meneküljön.
– Előttem van a sokak számára ismert jelenet – meséli Vekerdy Tamás.- Anya a konyhában tesz-vesz. A tizenöt éves kamaszlány beront a lakásba, szó nélkül átrohan a konyhán, be a szobájába, becsapja az ajtaját, és nem is jön ki onnan. Az anya első reakciója, hogy rányit a gyerekre: “Rosszabb vagy, mint egy ágyrajáró! Az legalább köszön!” Mire a lány kétségbeesett hangon: “Hagyj, kérlek!” De az anya folytatja: “Mi, hogy én hagyjalak, ezt mondod a saját lakásomban?” “De anya, most hagyj békén!” Anya nem hagyja, és a dolog folytatódik, mire a kislány egyszer csak elüvölti magát: “Kuss, takarodj!” Megfagy a levegő. Ezt az egészet el lehet kerülni. Úgy, hogy nem megyek utána! A gyerek tíz perc múlva kijön, megkérdezi, van-e ennivaló. Én adok neki. És evés közben elkezd mesélni. Elmeséli, mitől volt annyira feldúlt, amikor hazajött. Nincs titkolózás, nincs hazugság.
Kapcsolódó cikkeink:
- Itt az igazság arról, amikor a gyerekek hazudnak
- Lelkiismeret születik
- 8 hiba, amit az ovis korú gyerekek nevelésében elkövetünk
Kapcsolódó cikkek
