Kisgyerek

Összefogás: egy szülő sem vesz a gyerekének mobilt ebben a városban

Országszerte példát szeretnének venni erről a szülői közösségről.
2023. Június 04.
telefonfüggőség
-fotó: getty

Az írországi Greystones városában úgy döntöttek a szülők, hogy az iskolákkal összefogva közös, “okostelefon-mentességi kódexet” fogadnak el – írja Telex a Guardian cikke alapján.

Ez azt jelenti, hogy a kisvárosban minden szülő beleegyezik, hogy nem engedi meg a gyerekének, hogy középiskolás kora előtt okostelefonja legyen. Az egyik szülő elmondása szerint a cél az, hogy egyik gyerek se érezze magát különcnek, amiért nincs okostelefonja, és ne érezze a többségi nyomást, hogy legyen.

A város nyolc általános iskolájának szülői közösségei közösen fogadták el a kódexet. Ennek értelmében nem csak az iskolában, de otthon sem használhatnak okostelefont – egészen addig, amíg középiskolások nem lesznek. Az ötlet múlt hónapban fogalmazódott meg, miután több szülő kifejezte az aggodalmát, hogy az okostelefonok használatával túl korán találkoznak nem nekik szánt, káros tartalmakkal a gyerekek.

Első lépésként az iskolák felmérték a szülők igényeit és problémáit, majd személyes gyűlést szerveztek, ahol a többség amellett foglalt állást, hogy az egész város támogatására szükség van ahhoz, hogy a kezdeményezés eredményes legyen.

A kódex nem kötelező jellegű, ha egy szülő úgy dönt, természetesen továbbra is vásárolhat okostelefont a gyerekének. A cél az, hogy a többség példája motiválóan hasson, idővel pedig az legyen az “új norma”, hogy egyik gyereknek sincs okostelefonja.

A város iskoláiban egyébként már korábban is megtiltották vagy korlátozták az okostelefonok használatát, de ennek ellenére is látható volt, hogy a közösségi média milyen hatással van a okostelefonozó gyerekekre – és hogy ez hogyan kelti fel a többi diák kíváncsiságát. Az egyik igazgató megfogalmazása szerint “ijesztő volt látni”, ahogy egyre fiatalabb gyerekek követelték a szüleiktől az okostelefont.

Egy 11 éves gyerek anyukája azt mondta, a kódex elfogadása azonnal nagy változást hozott az életében. “Tudom, hogy a gyerekem osztályában a szülők 90 százaléka egyetért vele. Így én is könnyebben mondok nemet”. Az édesanya egyébként azért i támogatja a kezdeményezést, mert – int mondja – a 13 éves lányát “teljesen elvesztette” mióta okostelefonja van.