Kisgyerek
Ezért olyan fontos, hogy naponta olvass a gyereknek
A rendszeres közös olvasás a kisgyerekekre és a szülőkre is nagyon jó hatással van: a felnőttek kevésbé lesznek türelmetlenek, a gyerekek pedig figyelmesebbek lesznek, javulnak a kommunikációs képességeik.
Javítani kell az együtt töltött idő minőségén is
Minél több segítséget ad a kormány a családoknak, annál több lehetőségük lesz arra, hogy az együtt töltött idejük minősége javuljon - Novák Katalin szerint.
Félrediagnosztizálták, belehalt az agyhártyagyulladásba egy kétéves kisfiú
Agyhártyagyulladásba halt meg egy kétéves nagyhajmási kisfiú, mert azt hitték rotavírustól van láza, hasmenése.
Árt a gyereknek, ha az egyik szülő a másik ellen hangolja
A szülői elidegenítés (Parental Alienation) jelensége kevés figyelmet kap Magyarországon, annak ellenére, hogy a probléma jelentős és a családon belüli gyermekbántalmazás legelterjedtebb formája.
Új kullancsfaj jelent meg Magyarországon
Veszedelmes kullancsfaj jelent meg az országban. A Magyar Kullancsszövetség elnöke szerint most már egész évben kullancsszezon van.
Allergia: itt a pázsitfűszezon
Várhatóan országszerte megkezdődik a pázsitfűfélék pollenszórása, és a pollenkoncentráció egyre többfelé érheti el a tüneteket okozó szintet - figyelmeztetett a tisztifőorvos Facbook-oldalán.
Így taníthatjuk meg a gyereknek, hogy pakolja el a játékait
A Montessori-módszernek van néhány nagyszerű ötlete arra, hogyan taníthatjuk meg már a legkisebbeknek is, hogy pakoljanak össze maguk után.
Egy budapesti óvodánál bukkant fel újra a szatír
Két év börtönre ítélt a bíróság egy férfit szeméremsértés és gyermekpornográf képek megszerzése miatt. Miközben az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, a férfi ismét gyanúba keveredett.
Asztma kezelése: változott a szakmai ajánlás
Megfelelő gyógyszerekkel az asztmás betegek túlnyomó többsége tünet- és panaszmentessé tehető, ugyanolyan aktív életet élhet, mint az egészségesek. Változott a szakmai ajánlás.
A nagycsaládosok szinte ingyen juthatnak hozzá egy vidéki házhoz
Olyan alacsonyak az ingatlanárak a falvakban, hogy a nagycsaládosok a falusi CSOK-kal önrész nélkül is tudnak házat venni.
Kötelezővé tehetik a kanyaróoltást Németországban
Kötelezővé tehetik a kanyaró elleni oltást a kisgyermekek számára Németországban, az egészségügyi minisztérium javaslata alapján akár ki is tilthatják őket az óvodákból, ha szüleik nem gondoskodnak a védőoltásról.
Ezért érzed magad rosszul, ha rendetlen a lakás
Természetesen mindenkinél másutt van az a bizonyos tűréshatár, de a legtöbb kisgyermekes anyuka egyetért abban, hogy nagyon nehéz (vagy egyenesen képtelenség) rendet tartani otthon!
Anyák napi ajándék ötletek
Közeledik az anyák napja, ha szeretnél valami igazán különleges és könnyen elkészíthető ajándékot készíteni, ráadásul gyerekkel, akkor adunk néhány ötletet.
Vörös zászlók a gyerek fejlődésében
A gyerekek első három életévében észlelhetünk olyan jeleket, amelyek szakorvosi ellenőrzést tesznek szükségessé, mert egy-egy késésnek, zavarnak igen sokféle oka lehet.
Anyaság OFF – Szabira mentem, majd jövök
Sosem gondoltam volna, hogy eljön ez a pillanat, de bizony besokalltam. Ahogy a két gyerek immár zsinórban a hetedik napot hisztizte végig, eluralkodott rajtam az érzés, hogy elég.