Kisgyerek
Milyenek az egyévesek?
A súlygyarapodás mértékét elsősorban örökletes adottságok, táplálkozási szokások befolyásolják. A legtöbb csecsemő egyéves korára háromszorozza meg születési súlyát, a hossza pedig általában 73-75 centiméter.
Így tanul meg beszélni a gyerek
Nem is telik el túl sok idő, amíg a "gö-gö-gö"-ből "mama" lesz, majd hamarosan jön a "miért" korszak, és végül az anyanyelv tökéletes birtoklása, amikor a kicsi magától mesél, sőt a nyelv alkotásában is részt vesz.
Fejlesszük a szókincsét!
A családi környezetben hallott beszélgetések mindenképpen előmozdítják a gyerek beszédkészségét, legfeljebb a tartózkodóbb gyerekek részéről kevesebb visszajelzést kapunk. Fontos tehát, milyen nyelvi példát mutatunk.
Utunk a nyelvhez
A babagondozási könyvekből megtudhatjuk, milyen lépésekben jut el a csecsemő a gagyogástól az önálló mondatokig. Arról viszont kevés szó esik, hogyan segíti ezt a kisbaba környezete, elsősorban az édesanyja.
Dackorszak: így túlélhető!
Amikor szülés után az ember összebújik azzal a kis szuszogó, meleg csomaggal, akkor biztosan nem gondol arra, hogy két-három (majd tizenhárom) év múlva bizony lesznek hihetetlenül nehéz időszakok az életükben.
Képességfejlesztő játékok – Beszéd
A gyermekek mindennapjainak egyik legfontosabb része a játék. Életkortól függően az izgalmas játék sokféle lehet, az azonban közös bennük, hogy a kihívás és öröm mellett azért is fontosak, mert általuk számos képesség gyakorolható és fejleszthető.
A biliről irányítjuk a világot
A szexualitás és a kiválasztás szervei olyan közel vannak egymáshoz, hogy a szobatisztaságra nevelés során kialakult attitűd (is) befolyásolja a szexuális fejlődést. Miért fontos annyira a szobatisztaságra nevelés időszaka? Mi minden dől el ekkor?
Fejfájós gyerekek
A gyerekkori fejfájás nagyon gyakori. Sok kellemetlenséget, bajt okoz, érdemes hát utánajárni, mi okozza. A gyermekneurológiára érkezők legnagyobb részét a pszichés eredetű fejfájással kínlódó betegek teszik ki.
Csonttörés
A csonttörés során nemcsak a csontszövet, hanem sérült rész mellett található erek és idegek is sérülnek, valamint bevérzik és megduzzad az izomzat is.
Sérülések kisgyerekkorban
A járással, futkosással épp csak ismerkedő, ám feltartóztathatatlanul nyomuló kisgyerekek számos zúzódással járó sérülést szenvednek el. Szerencsére ritkán történik súlyos baleset, és a kicsi értékes tapasztalatokat szerez bukdácsolásai révén.
A fülgyulladás okai és kezelése
Csecsemő- és kisgyerekkorban a leggyakoribb fertőzés, mert az orr-garatüreget a füllel összekötő Eustach-kürt jóval rövidebb, mint nagyobb gyerekeknél vagy felnőtteknél, így a kórokozók könnyen felvándorolnak.
Titokzatos csomók
Egy-egy betegség alkalmával az orvos a gyerek álla alatti, nyaki, hónalji, esetleg ágyéki nyirokcsomóit is áttapintja. Ezek a védekezőrendszer részei, a nyiroknedvek a vérkeringéshez hasonlóan keringenek testünkben.
Előzzük meg az égési sérüléseket!
A harmadfokú égési sérülést szenvedett gyerekek többségénél nem tűz, hanem forró folyadék okozta a balesetet. A jellegzetes veszélyforrások jól kiküszöbölhetők!
Uszodai gondok: fülfájás és piros szem
Ha uszodalátogatás, strandolás után piros a gyerkőc szeme, nem kell azonnal kötőhártya-gyulladásra gondolnunk. A kicsik önkéntelenül nyitva hagyják a szemüket a víz alatt, a fertőtlenítőszer pedig kicsípi, ám a pirosság másnapra elmúlik.
Giardiázis
A kutya- és macskatartást egészségügyi szempontból ellenzők egyik fő érve a giardiázis, az ember egyik leggyakoribb, egysejtű élősködő okozta bélfertőzése.