“Mit csinálsz egész nap?”
“Örök, már-már elfajuló vitáink közül a legélesebb, legkeserűbb az, amit a körül vívunk, hogy “miért nincs rend”, “mit csinálsz egész nap?”, “a gyerek is azért hagyja szét mindenét, mert te ilyen rendetlen vagy”, “inkább ne főzőcskézz!”, “ne mászkáljatok annyit!”, “én csak egyet kérek: legyen rend!”.
Mint ez talán kiderül, mindezt a férjem mondja nekem, miközben én töredelmesen bevallom, hogy – hozzá képest legalábbis – “rendetlen vagyok”. Sőt, hozzá kell tennem, és talán ez a legnagyobb baj, hogy nekem nem is kell az a rend, amit ő szeretne, az “elvágólagos”. Persze azt, hogy a gyerekek ruhája és az övé is mindig tiszta, rendes, hogy mindennap főzök, amit a gyerekek imádnak (és ő is szívesen megeszi), hogy az ágyak, törülközők stb. szerintem gusztusosak, tiszták (még ha nem is vasaltak), azt nem veszi észre, vagy legalábbis nem mondja.
Nagyon is pontosan meg tudom mondani, hogy “mit csinálok egész nap” a három gyerek mellett és körül, arra is tudok válaszolni, hogy “miért mászkálunk annyit” (vagyis kétszer megyünk le naponta, sétálni, illetve a játszótérre, a bevásárláson kívül). Az egész napot a fentiek alapján szerintem mindenki el tudja képzelni, akinek csak minimális tapasztalata, gyakorlata van a háztartásban. Azért megyünk le kétszer, mert a gyerekek ezt alig várják, boldogan futkároznak, kiszabadulva a viszonylag tágas, de nekik mégis szűkös lakótelepi lakásból, és öröm nézni, amint kipirulnak a szabad levegőn. Az pedig, hogy a gyerekek széthagyják a saját szobájukban a játékaikat, szerintem nem baj, a férjem szerint igen.
Néha már komolyan aggódom, hogy három gyerek ide vagy oda, ezek a rend körüli feszültségek előbb-utóbb teljesen megmérgezik a mindennapjainkat, a kapcsolatunkat. Néha már azon kapom magam, hogy rémülten rakodok, mert hamarosan hazajön a férjem, és ezt-azt ilyenkor gyakran leejtek, netán összetörök.
És ilyenkor nem éppen gyengéden gondolok gyermekeim apjára, ami viszont nagyon rosszulesik nekem. Nem is tudom, hogy jutottunk idáig. Persze, amíg ketten voltunk, nemigen volt rendrakási probléma, csak én viccelődtem azon, hogy a férjem milyen “elvágólagos” rendet tart az íróasztalán. De a férjemnek velem ez ügyben nem volt baja.
Kérdésem: mi a jó, mi a fontosabb a gyerekeknek: a jó ebéd, a napi kétszeri séta, a sok mese és együttes viháncolás, hülyéskedés – vagy a “rend”, ahogy azt a férjem elképzeli? Hogyan oldható fel ez az ellentét?”
Vekerdy Tamás válasza és véleménye a rend fontosságáról:
Igen, a gyerekeknek a jó ebéd, a napi kétszeri séta, a sok mese és együttes viháncolás, hülyéskedés a jó, ez a fontos a számukra, ez adja meg a testi és lelki jóérzés, derű alaphangulatát és az érzelmi biztonságot. A folytonos feszült rendrakás, rendtartás és rendrakatás a gyerekek számára kibírhatatlan. Mint mondani szokták, a normális kisgyerek a nap végére piszkos és szakadt… Azt pedig, hogy három gyerek mellett a nap bizony nagyon is ki van töltve (még az a nap is, amikor éppen nem főzünk), mindenki tapasztalhatja, de még az is, aki csak két vagy netán éppen egy gyerek mellett tölti a napot! (A régi nagy családokban természetes volt, hogy az anyának van segítsége, gazdagabb, szűkebb családokban pedig a nemegyszer többtagú – vagy éppen soktagú – személyzet segített a gyerekek körül!)A gyerekek pedig nem azért hagyják szét “mindenüket” – elsősorban játékszereiket -, mert “az anya rendetlen”, hanem azért, mert ez így természetes. Ha a gyerekeknek olyan szerencséjük van, hogy külön szobájuk lehet, én ezzel békén hagynám őket, hiszen másnap majd esetleg ott folytatják a játékot, ahol előző nap abbahagyták. (Persze, eljöhet az idő, mikor a legódarabkák már az ajtótól az ágyig vezető keskeny ösvényt is betemetik, hogy azt mondom:- Gyerekem! Nem bírom tovább! Most rendet csinálunk! – és akkor együtt rendet rakunk. De nem szabad csodálkoznom, ha a gyerek, minél kisebb, annál inkább a rendrakás közben nemcsak pakol a polcra, engem utánozva, hanem egyszer csak újra levesz valamit, mert nem tud ellenállni a szabad játék csábításának. Ilyenkor az “együtt rakunk rendet” inkább azt jelenti, hogy én rakok rendet, miközben ő is ott van…)Az elvágólagos rend megkövetelésében sok kényszeres elem van. Elképzelhető, hogy a férje nem tud ezen változtatni, mert olyan erős a belső késztetése az önmaga körüli rendrakásra, hogy ez kisugárzik egész környezetére is. Ez egy bizonyos fajta feszült pszichés állapotot jelez, és ha ez olyan nehézségekkel jár, mint amilyenekről maga is ír, akkor, az ő állapotának javítása és a család és a kapcsolat megmentése érdekében szerintem feltétlenül szakemberhez kell fordulni, mondjuk: családterapeutához.Ebben persze nehézséget okozhat, hogy ilyenkor a férfiak gyakran azzal hárítanak, hogy “menjél te a pszichológushoz, veled van baj, nem velem”. Ilyenkor tudnunk kell, hogy már maga ez a hárítás is azt jelzi, hogy bizony vele van baj!Most, az ünnepek közeledtén, különösen fontos tudnunk, hogy ne törekedjünk arra, hogy minden külső dolog tökéletes legyen, így a lakás rendje is, hanem inkább azt tartsuk fontosnak, ami kedélyt, bensőséges hangulatot visz az együttlétünkbe – tehát például a közös étkezéseket.És még egy féltréfás vigasztalás: eszembe jut egy németországi vizsgálat, amelyik azt mutatta ki, hogy a “rendetlen” emberek szignifikánsan nagyobb valószínűséggel találnak meg valamit – például egy fontos iratot -, amit keresnek, mint a példás rendtartók, akik valamilyen módszer és rendszer szerint elrakják a dolgokat, de aztán azt elfelejtik, hogy hová.Ezek a cikkek is a témához kapcsolódnak:
- A játékok tárolása – Estére csatatér lesz a lakás…
- 8 tipp, amivel ráveheted a gyereket a rendrakásra
- Top 8 illusztráció az anyaságról, amin szakadni fogsz a nevetéstől
A kérdés és válasz A szülő kérdez, a pszichológus válaszol 2. könyvben jelent meg. A könyvről bővebben ITT
Kapcsolódó cikkek
