Kisgyerek

Ryan Reynolds elárulta, miért szereti annyira, amikor az iskolába sétálnak gyerekeivel

A négygyerekes színész elárulta, miért ez a kedvenc része a napjának.
2023. Október 12.
(Fotó: Dia Dipasupil/Staff/Getty Images)

Ryan Reynolds és Blake Lively nagyon igyekeznek óvni gyermekeiket a nyilvánosságról, de időnként megosztanak egy-egy részletet arról, milyen az életük négygyerekes szülőként.

Reynold nemrégiben például a People-nek beszélt arról a Bring Change to Mind Revels&Revelations, hogy minden nap odasétálnak a gyerekekkel az iskolába, és hazafele is. „Számomra az a legjobb része a napnak, amikor elsétálok velük az iskolába, majd amikor hazamegyek velük” – idézi a lap a színészt, aki kifejtette, hogy az iskolába és az onnan hazafelé tartó séta lényege, hogy segítse a gyerekeit abba, hogy öntudatosabb módon kezeljék az életüket, mint hogy valamilyen érzelmet erőltessenek az adott pillanatban.

„Szerintem szülőkként sokkal jobban fel vagyunk készülve rá, hogy  gyerekkori nehézségeket kezeljük a gyerekeinknél, mint amikor én voltam gyerek. Ez most már teljesen más. Az emberek sokkal öntudatosabbak. És ez az, amit a leginkább gyakorlunk, az öntudatosság, önismeret a gyerekeinkkel. Nem kötelező folyton örülni, vagy valamilyennek lenni, csak legyél öntudatos és fogadd be a dolgokat” – magyarázta az oldalnak.

Ahogy arra Reynolds rámutatott, ami igazán fontos, hogy bármiről beszélgessünk a gyerekekkel. „Szerintem inkább arról van szó, hogy mindenről beszéljünk velük. Őszinte vagyok, amikor azt mondom nekik, hogy nagyon érdekelnek a napjaik és az, hogy hogyan alakulnak a dolgaik” – mondta el a színész.

Reynold és színésznő felesége egyébként idén lettek négygyerekes szülők: még szeptemberben jelentették be, hogy babát várnak, aki februárban jött világra. A színész áprilisban adott egy interjút, amiben arról is beszélt, hogyan élte meg a család bővülését: „Tudod, a kettőről háromra hatalmas ugrás volt… a háromról négyre kevésbé. A feleségem nevében nem beszélhetek, csak az alapján, amit megfigyeltem” – mondta.

A pár idősebb gyermekei, lányaik: a nyolcéves James, a hétéves Inez, és a négyéves Betty.

(via)