Kisgyerek

Sértetlenül megúszta egy 3 éves kisfiú, hogy kiesett a másodikról

A másodperc tört része elég ahhoz, hogy meglegyen a baj: ezúttal óriási szerencséje volt a kisfiúnak, aki a teraszukon kíváncsiskodott.
2023. Szeptember 27.
Ablakba mászik a kisgyerek

A 3 éves olasz kisgyereket az mentette meg a végzetes kimeneteltől és a súlyos sérüléstől, hogy az alattuk lakó ruhaszárító kötélen teregette ki a frissen mosott ruhákat.

Az eset néhány nappal ezelőtt történt, de aki hallotta, még most is a hatása alatt áll: a másodikról kiesett kisfiút szinte megfogta az elsőn kifeszített ruhaszárító kötél, így sértetlenül ért földet.

A helyszínre kiérkező mentősök is alátámasztották, hogy a kicsinek nem esett baja, de a biztonság kedvéért megfigyelésre kórházba szállították, ahonnan azóta ki is engedték. 

Oviba szaladtak a naggyal

Annak ellenére, hogy a kisfiú sértetlenül megúszta, az édesanyja ellen eljárást indítottak a rendőrök. Mint elmondta, a gyermek édesdeden aludt, ő pedig nem akarta felébreszteni csak azért, hogy együtt kísérjék el az óvodába az 5 éves nővérét.

Mivel az apukájuk dolgozni volt, az anya felügyelet nélkül hagyta magára a gyereket, azt remélve, hogy átalussza az időt, amíg beadja a nagyobb gyerekét az oviba.

A kisfiú azonban felébredt, kiment az erkélyre és játszani kezdett. Felállt az ott tárolt kismotorra, a terasz párkányáról pedig leesett. Az édesanya belátta, hogy szerencsésebb lett volna felébreszteni a kisfiát, mint veszélybe sodorni az életét.

Fotó: Getty Images, Forrás: Via