Mi a szeparációs szorongás, és mikor jelentkezhet?

A szeparációs szorongás természetes fejlődési állomás, mely szinte minden gyermek életében megjelenik. Általában akkor következik be, amikor a gyermek elkezdi átélni, hogy ő különálló személy, és úgy érzi, hogy a szülei nélkül nincs biztonságban. Ez gyakran már 8–10 hónapos korban jelentkezik, amikor a baba megérti, hogy a számára láthatatlan tárgy vagy személy létezik akkor is, amikor nem látja (tárgyállandóság) még sincs segítségére. Ilyenkor sírással reagálhat, amikor a szülő eltűnik a látóteréből.

A tárgyállandóság annak a megértését jelenti, hogy az emberek és a tárgyak akkor is léteznek, ha éppen nem látjuk vagy halljuk azokat – írta le először Jean Piaget gyermekpszichológus. Mielőtt a babánál kialakul a tárgyállandóság megértése, az ő szemszögéből a dolgok nem léteznek, ha nem látja már azokat. Például, ha kikerül a látóteréből egy szeretett játéka, észrevehetjük, hogy nem kezd el körülnézni, hogy megtalálja. Amint viszont elkezd fejlődni nála a tárgyállandóság, keresni fogja az adott játékot, vagy kifejezi, hogy szomorú, ha nem találja.

A második évben, különösen 15–18 hónapos korban, amikor a kicsi egyre érettebbé válik, és egyre inkább felfedezi önállóságát, gyakran előfordulhat a szeparációs szorongás erősödése. Ilyenkor egyre élesebben reagálhat elváláskor: hangos sírással, kapaszkodással.
A legtöbb gyereknél ez a fázis 2 és 3 éves kor körül enyhülni kezd, hiszen ekkorra kialakul a bizalom abban, hogy a szülő valóban visszatér. A stresszel járó élethelyzetek – mint például betegség, költözés vagy óvodakezdés – azonban könnyen felerősíthetik a szorongást.

(Kép forrás: Getty Images)

Milyen jelei lehetnek a szeparációs szorongásnak?

sírás, amikor a szülő elhagyja a szobát
túlzott ragaszkodás, különösen egy új vagy ismeretlen szituációban
idegenektől való félelem
a gyermek erősen előnyben részesíti az egyik szülőt a másikkal szemben
követeli, hogy a közelben legyen a szülő, hogy el tudjon aludni
éjszaka felébred, és a szülő után sír

Mi segíthet a szeparációs szorongás enyhítésében?

Amikor eljön a búcsú ideje, érdemes egy szeretetteljes, rövid, személyes rituálét alkalmazni. Ennek az a célja, hogy segítsen tudatosítani, hogy elmegyünk, de majd visszatérünk. A túlzott búcsúzkodás vagy éppen a rejtőzködés nem segít, sőt gyakran ellenkező hatást vált ki. Jobb a rövid, következetes búcsú: mondjunk például olyasmit, hogy „Szeretlek, jót fogsz játszani ma, később elmeséled, mi történt!”. Ne húzzuk el a búcsút, mert az meghosszabbíthatja és fokozhatja a szorongást. Próbáljuk meg minden nap ugyanazt a rituálét alkalmazni ugyanakkor, ugyanott. Lényeges a teljes figyelem: legyünk szeretetteljesek, adjuk meg a kellő időt és érzelmi jelenlétet, de amikor eljön az ideje, mondjuk el az elválás szavait.
A bizalom kiépítéséhez nagyon fontos, hogy mindig tartsuk, amit mondunk. Ha azt ígérjük, hogy visszajövünk valamikorra, akkor vissza is kell térnünk. Próbáljunk meg előre mesélni a nap menetrendjéről: „Elviszlek bölcsibe, ott játszol majd egy jót, aztán hazajövünk”. A visszatérés időpontját is számára érthető módon mondjuk el: például „kétszer alszol, és utána jövök”, ne általánosan, mint például: „délután jövök”.
Amikor a szülő elindul otthonról, legyen kedves és megnyugtató az üzenet: „Megyek, dolgom van, de hamarosan újra itt leszek.” Ez a tájékoztatás csökkenti a bizonytalanságot, és segít szinkronban maradni a napi ritmussal – amiben a „visszatérés” ígérete fontos.
Ilyenkor segítség lehet az is, ha nála hagyjuk a kedvenc plüssét, cumiját vagy egy apró fényképet, ami megnyugtató emlékeztető lehet a kisgyereknek.
Gyakorolhatjuk is mindezt otthon, biztonságos környezetben kezdetben akár pár másodperces elválásokkal – például, ha átmegyünk ez másik szobába, és rögtön visszatérünk, a kisgyerek megérti, hogy az elválás nem jelent örök távolságot. Ezek a kis gyakorlások hozzájárulnak ahhoz, hogy csökkenjen a félelme és növekedjen a bizalom.
Ha valamilyen új gondozó – legyen az nagyszülő vagy óvónő –, kerül a képbe, adjunk időt a gyermeknek. Kezdetben legyen jelen a szülő, aki aztán fokozatosan vonul háttérbe. Ez az óvatos, bizalomépítő módszer segít megőrizni a gyermek biztonságérzetét.
Az is hathat a gyermekre, ha a szülő feszült, szorong, mert ez fokozhatja a saját aggodalmait.

A szeparációs szorongás időszakában különösen nagy szerepe lehet a gyermeked kedvenc játékának vagy takarójának – ezt nevezik átmeneti tárgynak is. Ezek a kedvenc dolgok ezt a nehéz időszakot segítenek átvészelni, és néhány évig – jellemzően az óvodáskor végéig – a gyermekkel maradnak. Miben segít neki az átmeneti tárgy? Erről itt olvashatsz bővebben.

Kapcsolódó cikk