Kisgyerek

„Soha nem ütöm meg a gyerekem, de néha megragadom” – egy apa vallomása

Egy apa azon tűnődik, vajon, ha soha nem üti meg, de időként erősen megragadja a gyerekét, az bántalmazásnak számít-e. A válaszunk az, hogy bántalmazás, és semmilyen erőszak nem elfogadható. Érdemes végiggondolni, mit is értünk fegyelmezésen és milyen mintákat hordozunk magunkban.
2023. Március 22.
Apához bújik kisfia
Kép: Getty Images

Egy édesapa a fegyelmezéssel és fizikai bántalmazással kapcsolatban fordult tanácsért a father.ly szakértőjéhez. A cikket szerkesztett változatban közöljük.

„A napokban én és a hároméves kisfiam egy doboz gyümölcslé miatt veszekedtünk. Ő gyümölcslevet akart, de aznap már eleget ivott. Hisztizett és kiabált, én pedig kezdtem ideges lenni. Aztán megütött, amivel fájdalmat okozott, mert érzékeny területet érintett. Annyira meglepődtem és dühös lettem, hogy nagyon erősen megragadtam a vállánál fogva, és azt kiabáltam: “Nem!”. Aztán megragadtam a karját, és átvittem egy másik szobába, hogy lenyugodjon. Nem voltam túl kedves.

Azt hiszem, az egész dolog megrázta, én egy perc múlva lehiggadtam, és nagyon rosszul éreztem magam amiatt, hogy durva voltam vele. Nem ütöttem meg vagy ilyesmi, és soha nem is tennék ilyet. Még csak nem is szoktam kiabálni vele. De most mégiscsak durvábban fogtam meg, mint kellett volna. Nem vagyok rá büszke. Hibáztam? Tehetek valamit, hogy máskor megfelelőbben viselkedjek?” – teszi fel a kérdést az édesapa.

Megfogta a gyerekét dühében és meglepettségében? Nos, a jó hír az, hogy nem kegyetlenségből ragadta meg, vagy azért, hogy fájdalmat okozzon neki, és félelmet keltsen benne – válaszolja az apának a father.ly szakértője, Patrick A. Coleman.

Hozzáteszi, hogy tilos bántani, megütni egy gyereket, és az lenne a cél, hogy bármilyen körülmények között vagyunk is, bármennyire fáradtak, idegesek, feszültek vagyunk, akkor se legyünk durvák vele sem fizikailag, sem lelkileg. „De fontos, hogy ha mégis megtörténik hasonló, ne érezze úgy, hogy emiatt rossz ember. Hogy nem így van, az már abból is tudható, hogy megírta ezt a történetet, szégyelli magát, és jobb apa szeretne lenni. Ami azonban nagyon fontos: hogyan lehet jóvátenni, ami megtörtént”- teszi hozzá Coleman.

Az alábbiakat tanácsolja – és ez mindenki számára átgondolandó, aki valaha kiabált a gyerekével, vagy megragadta a karját dühében, mert sokan vagyunk, akik követtünk már el szülőként ilyen-olyan hibákat. A szakértő első számú javaslata a megbocsátás önmagunknak, és a bocsánatkérés magától a gyerektől.

„A bocsánatkérésnek nem kell különlegesnek lennie. Csak mondjuk el neki, hogy meglepődtünk, dühösek lettünk, és rossz döntést hoztunk. Hibáztunk, és nem kellett volna így viselkednünk. Mondjuk el neki, hogy sajnáljuk, és nem akartuk sem megbántani, sem megijeszteni, és mindent megteszünk azért, hogy a jövőben ne tegyünk így. Ezután lépjünk tovább, és csináljunk közösen valamit, amit mindketten élvezünk.”

Ezután érdemes magunkban végiggondolni, hogy miért ezt az eszközt, módszert alkalmaztuk. Mélyre érdemes ásni. Nem lesz könnyű feladat olyan szokásokat, sémákat átírni, amelyek talán a saját gyerekkorunkból következnek. 25-30 évvel ezelőtt nem csináltak különösen nagy ügyet egy pofonból, noha kellett volna. Ha azonban ezt szoktuk meg, ebben nőttünk fel, akkor stresszhelyzetben könnyen felszínre törhet ez a minta. Ezen azonban lehet és kell is változtatni!

Forrás: fatherly.com