1. A legfontosabb a személyes minta
Ha nem tabu, hogy a többiek miért járkálnak be a vécébe, és a gyerek néha bemehet apával, anyával, tesóval, akkor kétéves korára többé-kevésbé pontosan tudja, miként is csinálják azt a nagyok. Hogy nekik nincs pelenkájuk, mégsem pisisek. Hogy a vécé lehúzása zajos dolog, hogy a dolgok eltűnnek belőle. Persze azt is jó megértetni vele, hogy néha apa és anya magányra vágyik ilyenkor. Mert hogy gyerekszeretet ide vagy oda, azért a hosszabb dolgok idején néha igenis be lehet csukni az ajtót.
2. Kíváncsiság és testi érettség
Amikor a gyereket érdekelni kezdi – két-három éves kora körül -, hogy honnan jön a pisi, hová lesz a kaki, itt az idő, hogy levegyük róla a pelenkát. Valószínű ugyanis, hogy a kíváncsiság testi érettséggel is párosul. A pelenka túl korai levétele ugyanakkor éppen olyan káros, mint a túl késői. Ha siettetjük, sok kudarc éri a kicsit, és azt tanulja meg, hogy neki “semmi se sikerül”. Ha viszont elhúzzuk a dolgot, és a négy-öt évesre is pelenkát adunk, ha hosszabb útra indulunk, azt tanulja meg, hogy nem kell felelősséget vállalnia a dolgaiért, nincs tétje annak, hogy ő mit akar, mit tud.
3. Elő a bilivel!
A nyár ideális időpont a szobatisztaság tanulására. Nem kell a gyerkőcöt kantáros nadrágból, harisnyából kihámozni, ha pisilnie kell, elég egy gyors mozdulattal lehúzni a bugyiját és elszaladni a legközelebbi fáig, bokorig.
A gyerekek is örülnek, ha nyáron pucérkodhatnak egy kicsit, nem fő a popsijuk a vastag pelenkában. A lenge alsónadrágban könnyebben tudnak szaladni, mozogni, mászókázni, jobban esik rajta az ülés a hintában. És ha mégis bepisil, akkor azt azonnal érzi, most semmi nem “nyeli el” a dolgokat.
Ráadásul nyáron nem gond egy kis nedvesség, ezért nem kell a szoktatás időszakában sem szobafogságban maradni. Két-három váltás bugyi, zokni kis helyen elfér – egy zacskó pedig elnyeli a nedves ruhákat. Néhány baleset után a legtöbb gyerek rájön, hogy igenis vissza tudja tartani a vizeletét kis időre, és ez épp elég arra, hogy szóljon a szüleinek.
Persze a sikerhez nem elég egy kert, kell néhány eszköz is. A legtöbben bilit használnak, de van, aki inkább ugrana egy lépcsőfokot, és egyből a vécészűkítőt választja. Ez általában korainak bizonyul – a kicsit megijeszti az alatta tátongó mélység, és nem mer “produkálni”. Persze itt is vannak kivételek – legyünk nyitottak, és alkalmazkodjunk a gyerek igényeihez.
4. Semmi cirkusz!
Ha sikerül elérni a biliig, dicsérjük meg. Nem kell körbeugrálni, de örüljünk együtt, hogy célba ért. Ha nem ért oda, csak elindult – ez is fél siker! Dicsérjük meg, hogy próbálta. Ha kicsi becsorog, örülhetünk annak, hogy csak bugyit kell cserélni. És különben is, tegnap még kétszer pisilt be, ma csak egyszer – mennyit fejlődött!
És ha teljes a katasztrófa? Akkor pedig tegyük csendesen a dolgunkat, és takarítsuk el a baleset nyomait. Ez is a tanulási folyamat része! Ha nagy hisztit csapunk körülötte, akkor csak azt látja a gyerek, hogy ez is eszköz figyelmünk felkeltésére.
5. Megerősítés a könyvekből és az ismerősöktől
Szakirodalomból szülőknek és kicsiknek is bőven jut! A bilizős könyvek a szülők zavarát is oldják, a gyerekeket pedig kifejezetten szórakoztatja a dolog. Sokat segíthet egy nagyobb gyerek dicsérete is, sőt gyakran többet ér, mint a nagymamák kórusa. A kortársak hatása ebben az életkorban is jelentős. Ha a szomszéd Évike már nem pelenkás, akkor járjunk velük össze, és előbb-utóbb látni fogjuk, az ő lenge ruházata a mi kisdedünket is utánzásra fogja csábítani.
Az öt leggyakoribb buktató
1. Rokonok és nagymamák
Nos igen, egy nemzedékkel korábban egészen más szokások uralkodtak. A textilpelenka és a kézi mosás korában persze különösen fontos volt, hogy anya felszabaduljon egy gyűlölt házimunka alól, amely rengeteg energiáját felemésztette. Nem csoda, hogy sokszor az ülni sem tudó kicsiket is a bilire rakták. Ez az oka, hogy sok nagymama szörnyülködik manapság: “Ez a gyerek még mindig pelenkás?” Nem könnyű meggyőzni a nagyikat, van, akit nem is lehet. Lényeg, hogy az anya biztos legyen benne: a pelenkakérdésben neki van igaza.
2. A teljesítménykényszer
Csoki, baba, kisautó – mi mindent nem ígérnek a szülők, hogy elérjék a céljukat! De a módszer általában nem vezet eredményre, csak a hisztivel végződő játszmák sorát hosszabbítja. Hiszen a gyerek nem azért nem akar szobatiszta lenni, mert ki akar babrálni a szüleivel, hanem azért, mert fél, mert még túl kicsi, vagy éppen mert egyszerűen nem akar nagy lenni, hiszen a kistesó is milyen jól elvan a pelenkájában. Türelem és nyugalom – mi sem azért járunk vécére, mert valaki pénzt ad érte, hanem mert ez természetes. Az lesz a gyereknek is, ha kivárjuk.
3. Az esti pelenka
A nappali szobatisztaság után a fejlődés következő lépcsőfoka a délutáni, alvás közbeni, majd az éjszakai pelenkanélküliség. Érdemes lépcsőzetesen haladni. A gyerek a délutáni alvás két-három órája alatt megtanulja álmában is ellenőrizni a helyzetet és visszatartani a vizeletét. Ha mégis baleset történik, nem az éjszaka közepén kell ágyat húzni, gyereket mosdatni, átöltöztetni, ami a szülők szempontjából sokkal kényelmesebb.
Ha ez is megvan, akkor érdemes megvárni, ameddig a gyerek kéri, hogy vegyük le róla éjszaka is a pelenkát. Ez általában akkor következik be, amikor pár hete már reggelente is száraz a pelenka (ne feledjük megdicsérni ezért!). Az is lehet, hogy a pisitől nehéz pelenkák mellett lesz egyik napról a másikra éjszaka is szobatiszta a gyerek.
Mindenesetre ezzel kapcsolatban is fő a türelem, mert az is normális, ha a nappali és az éjszakai szobatisztaság között akár évek is eltelnek! Vannak családok, ahol genetikai adottság az átlagosnál kisebb húgyhólyag, érdemes hát megtudni, hogy házastársunknál mikor következett be ez a pillanat. Ha ő csak hatéves korában tudta először pelenka nélkül végigaludni az éjszakát, akkor előfordulhat, hogy közös gyerekünknél is hasonló lesz a végső időpont.
De mivel ez nem befolyásolja az óvodai felvételi időpontját (ami a legtöbb családban afféle rettegett dátum), ebben a kérdésben nyugodtan lehetünk türelmesek.
4. A kakilás
A pisi már régóta a bilibe megy, de a kakiláshoz még kéri a pelust? Egyáltalán nem ritka gond, de semmi aggodalom! A gyerek gyakorlatilag már szobatiszta, hiszen érzi, mikor jön az inger, és szólni is időben tud. Hogy akkor miért kell neki a pelenka? A kaki piszkos, büdös, riasztó élmény, amit a szülők is undorodva takarítanak. A gyerek számára mindez furcsa, hiszen ő semmi furcsát, különöset nem lát a székletében. Szívesen megkóstolja, a falra keni, játszik vele – amit a szülők hevesen elutasítanak.
A heves reakció megijeszti a gyereket, és azt hiszi, hogy a kakilással valami rosszat tesz, tehát elbújva csinálja, különben elveszik tőle. Vagy ami még rosszabb, bekerül a zajos vécébe, ahol nyom nélkül eltűnik.
A gyerekek agya a kakilás terén is egészen másképp jár – nem rosszaságból ragaszkodik a pelenkához, hanem mert ebben érzi biztonságban magát. Nem érdemes harcolni vele, sokkal jobb, ha a pelenkába végzi a dolgát, mint ha visszatartja. Sok kicsi ugyanis így reagál arra, ha nem kap többé pelenkát, és akár öt-hét napig is képes visszatartani. Így aztán végül komoly székrekedés alakulhat ki. Egyszerűbb visszaadni a pelenkát. Előbb-utóbb majd ez is lekerül róla.
5. Csilivili bili
Jobb az egyszerű bili!
Van zenélős, villogós, autós, teknősbékás bili, és láttam már hercegnős trónszékeset is. De miért kellene a bilivel játszani? Mit akarunk sugallni ezekkel az eszközökkel? Hogy az ürítés játék? Vonzó időtöltés? Hogy érdemes órákig ott ücsörögni? Egyáltalán biztos, hogy még pisilés közben is a Für Elise-t kell hallania a gyereknek? Nem jobb egy kis csönd és nyugalom nekünk is azokban a percekben, távol a család zajától, a híradó hangjaitól? Mi vajon örülnénk, ha minden pottyanást az Örömóda hangjai kísérnének?
A jó bilinek sokkal fontosabb tulajdonsága a széles perem, amin kényelmes ülni és az elöl található magasító, hogy a hegyesen pisilő gyerekek körül ne legyen minden maszatos, mert az elveszi a kedvüket. Ugye később sem szeretné, ha a gyerek a bilivel akarna aludni, vagy ebben szeretné tartani a játékait? A vécézés nem játék – a bili se legyen az.
Nem mindennapi szobatisztaság történetek:
“A fiam képtelen volt türelmesen ülni a bilin. Ha megérezte, hogy kakilnia kell, körbe-körbe járkált a szobában, hogy így tarthassa vissza az ingert. Az eredmény szörnyű székrekedés lett. Meséltünk, könyvet nézegettünk, ígértünk csokit, autót, nyalókát – semmi nem használt. Végül egy ismerőstől kapott zseblámpa segített. Leült, és előrehajolva bevilágított a fenekéhez – így figyelte, hogyan bújik elő a kaki. Nem unatkozott, mert történtek a dolgok, és az előrehajolós póz a könnyebb kakilást is segítette.”
“Sokáig tartott, ameddig a nagylányom elfogadta, hogy muszáj kakilnia. Egyszerűen undorodott attól, hogy ez a büdös, barna dolog belőle jön ki. Megvettük az összes bilizős és kakilós könyvet. Értette már, hogy miért és hogyan történnek a dolgok, de csak akkor volt hajlandó elfogadni, amikor egy nap kiböktem, hogy még a hercegnők is kakilnak, és persze a kecskék is. Utóbbit meg is néztük az állatkerti simogatóban. Ezután ő is megbékélt a folyamattal.”
“A szobatisztaság legriasztóbb kérdése az volt számomra, hogyan fogunk tudni ezentúl egész nap csatangolni a városban? Hiszen a nyilvános illemhelyek rémisztően mocskosak. Elképzelni sem tudtam, hogyan ültethetném rá az ülőkére. De hogy két kézzel megtartsam a tízkilós apróságot? Végül az illatszerboltokban található papír vécéülőke volt a megoldás, ami mindent beterít. Erre már rá mertem ültetni. Utána alaposan kezet mostunk.”
Kapcsolódó cikkek szobatisztaság témában:
- Kacsatánccal a bili körül
- 3+1 ötlet a szobatisztaság eléréséhez
- 6 tipp és babád őszre szobatiszta lesz
- Ha végre itt a várva várt bilizés
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
