Kisgyerek

Szülés utáni depresszió – A menedzser anyáknak nehezebb?

A tudósok megállapították, hogy azok a nők, akik a karrierjük miatt halogatják a gyerekvállalást, nagyobb valószínűséggel eshetnek depresszióba szülés után.
2012. Április 12.

A kutatást vezető Silje Marie Haga, az oslói egyetem munkatársa ezt nyilatkozta:Számos oka lehet annak, hogy a viszonylag idős, első gyereket vállaló nők könnyebben válhatnak a szülési utáni depresszió áldozatává. Például állandóan kontroll alatt tartják az életüket, és a gyerekvállalást is gondosan megtervezték. Először befejezik az iskoláikat, karriert építenek, és csak utána gondolnak a családalapításra.

De a gyereket nem lehet így megtervezni – sőt, épp ellenkezőleg: egyfajta rugalmasságra van szükség, hogy anyává válhassunk – írja a Dailymail. A kutatásban részt vevő nők közül sokan mondták: amint a dolgok nem a tervek szerint alakultak, csalódottság és szomorúság lett úrrá rajtuk.

Haga professzor említette, hogy sokszor az idéz elő depressziót, hogy az anya hiába tűz ki célokat (holnaptól a saját szobájában alszik a gyerek, és nem szopik éjszaka), folyamatosan kudarcot vall. Ezzel szemben azok a nők, akik nem is szoktak hozzá, hogy célokat tűzzenek ki és azokat megvalósítsák, könnyebben túljutnak az anyaság nehéz periódusain.

Egyik kulcsszó volt az interjúk folyamán a „kudarcot vallottam”. A tanulmány arra is rávilágít, hogy sokan a nem várt császármetszés miatt szenvedtek szülés utáni depresszióban. „Csalódtam magamban. Nem bírtam megszülni a saját gyerekemet, valaki megcsinálta helyettem” – mondták a résztvevők.Érdekes megfigyelés, hogy azok a nők, akik mindig mindent megterveznek, különösen erős késztetést éreznek, hogy természetes úton szüljék meg a gyereket – így aztán óhatatlan a nagy csalódás.

Az is okozhat depressziót, ha gondok támadnak a szoptatás körül. A tanulmány vezetője elmondta, hogy az anyáknak több támogatásra (érzelmi, praktikus támaszra) volna szükségük, különösen a saját szüleiktől. Azonban azt is érdemes hozzátenni, hogy a szülés után közvetlenül jelentkező lehangoltság még nem depresszió, hanem az élet természetes velejárója.

Azonban ha a gyerekágy után is megmarad a mélabú, kilátástalan, szomorú gondolatok veszik át a hatalmat, és alvási problémák jelentkeznek, akkor már komolyabb a helyzet.

A tanulmány vezetője jelenleg egy webalapú mentális segítő programot fejleszt ki Norvégiában, hogy folyamatosan monitorozza a terhes és a frissen anyává lett nőket a terhesség 22. hetétől a szülés utáni hatodik hónapig. Remélik, hogy így könnyebben tudják támogatni a nőket ebben a nagyon érzékeny időszakban, és így könnyebben el tudják majd kerülni a szülés utáni depressziót.

További cikkeink a témában:

  • Nem csak a nőké a szülés utáni depresszió
  • A depressziós anyák babái stresszesebbek
  • Az idősebb anyák sem depressziósabbak az átlagnál
  • Amit a depresszióról tudni érdemes